– Ramage des Oiseaux. –
Kint voltam az állatkertben tegnap délután; ne féljenek, nem találtam
semmi rendetlent, nem akarok megszidni senkit, nem akarok jobban-tudni
semmit, nem akarok felvilágositani, helyreigazitani, remonstrálni,
demonstrálni, nyugodt polgári egyénként voltam kint, sétáltam a
lábammal, szittam a levegőt orromon át a tüdőmmel, néztem a fülemmel,
hallgattam a szememmel, igy csináltam, ugy csináltam, tudja Isten hogy
csináltam, hacacárehacaca. Láttam, hogy a róka ravasz, hogy móka a
tavasz és a fóka a kavasz; a foltos hiénára még a tavalyi foltok voltak
rávarrva, a mosómedve mint egy Iluska csak áll a patak partján és mossa,
mossa, ugyanugy, mint Ágnes asszony; a vizi állatok nagyon tüzesek, a
tüzi legények nagyon vizesek (mert már melegebbek az idők). Hiányzott
ugyan az én jó Taszilóm, az állatkerti főrendező, és – fene a maliciámat
– egy pillanatig arra gondoltam, hogy hat óra után már ő is visszavonul,
de aztán rendreutasitottam magamat, hogy nem illik Taszilót, a kedves
derék Taszilót még gondolatban sem megbántani s tovább sétáltam a
tüdőmmel, néztem a lábammal satöbbi, lásd fentebb.
Minden rendben volt, sőt még némi öröm is kipirkadt belőlem, látván,
hogy a szimfónikai zenekagylovat elhordták és a zenészek Isten szabad
ege alatt huzzák a dalt a jó Isten hóna alá. A Tannhäuser
nászindulójától kisérve haladtam el a kisded tó mellett, melyben
hosszulábu, elegáns gólyák, kócsagok, daruk és egyéb kalapdiszek
lépdegélnek, megannyi freystädtler lovagokként, el, el a madárház felé,
amelyben kis énekeseink laknak. S a kis énekesek kalitkáján ime mire
bukkantam! Nagyon okos és bájos dologra. A kalitkában nyüzsögnek a
madarak, s az ördög jobban tudja, hogy melyik melyik. Ezen segitendő, a
vasrácsra fel van szögezve mindegyik madárnak a fotográfiája. De nemcsak
fotográfiája, hanem személyleirása is. Igy:
»Erdei pityerke, magassága tiz centiméter, hossza huszonkettő,
szélessége öt, köbtartalma harminc deciliter, tollainak szine sárgába
vesző kékes-zöld a szárnyon, mig a nyakon inkább kékbe vesző
zöldes-sárga és a farka tövében zöldbe vesző sárgás-kék.«
S aztán még egy felvilágositás:
»Hangja: pityeripityeripittypittypitty.«
És igy igen érdekes madárhangok vannak. A mezei ibrik például ezt
mondja:
– Rutyutyunyihaha.
A lila mitugrásznak a hangja ez:
– Cipegecipegecupp.
Elgondolkoztam, mert ez nálam hamar megesik. Azon a nagy kalitkán
gondolkodtam el, amelyben én is élek, a többi madarakkal együtt, szóval
Budapest jutott eszembe, s elhatároztam, hogy megpróbálok én is ilyen
személyleirásokat eszközölni madártársaimról és kiszögezem a kalitkára,
hadd lehessen felismerni őket. Itt vannak a próbák:
*
Hordár-madár.
(Trogerus arcticus et antarcticus.)
Feje veres, kis rézlemezzel ellátott, tollazata kopott. Orra megnyult és
horgas, zsidó madarakéra emlékeztető. A sarkokon fordul elő, ugy az
északi, mint a déli sarkon. De a déli sarkon ritkábban, mert akkor
ebédelni szokott menni. Lassan és méltóságteljesen lépked, különösen ha
megbizása van. Rendesen igen sok gyermeke szokott lenni, akiknek számára
egy szobából és konyhából álló meleg fészket épit, amelybe este maga is
visszavonul. Hangja: »Denagyságosurcsaknemkivánjahogyháromhatoséradobutc
ábólafilatorigátramenjekojojoj«.
Kocsiska.
(Inimicus vitae, gorombus.)
Magas emelvényen él, melynek alul négy kereke van, ennek többnyire kocsi
a neve, bár külső megjelenése nem is egészen olyan. Fent, elül, a mellső
végtagok egyikéből fapálcika nyulik ki, melyre bőrfonál van erősitve, a
bőrfonállal pattogtatni lehet s e pattogtatással kiséri e szárnyas
azokat az életmegnyilvánulásait, melyek miatt a gorombus melléknevet
kapta. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a madár nem az ornitológiába,
hanem az orditológiába tartozik. A kérdés egyelőre nincs eldöntve.
Megszelidithető, de csak egészen nagy összegekkel. Hangja: »Akutyaisteni
thátloptaménalovamatmegacejgothogymagaittegyforinttalakarjakiszurniaszem
emetmáskormegnézemkiteresztekfelakocsimranyavalyatörjeki«.
Jegyszedősi-ruhatáros.
(Garderobius molestans.)
Különösen kedvező talaj számára a szinházak mocsaras környéke, melyben
vadon tenyész. Felismerhető azokról a zsinórokról és sujtásokról,
melyekkel a szinházigazgató sujtja őt. Ez egyébiránt az egyetlen, amit a
szinházigazgatótól (Director haperer) kap, ugy hogy teljesen a
ragadozásra van kényszeritve. Jellemző, hogy áldozatát, melyet már igen
messziről kiszemel, csak felsőruhájától fosztja meg, aztán menekülni
engedi. Néha megrozsdásodik, ilyenkor csikorog, a fogainál fogva, s
legjobb borravaló nevü kenőcscsel megkenni. Hangja: »Méltóztatikparancso
lnihogykikészitsemmeravéginnagyatolongássokszemétemberjáridemihozzánk«.
Csőrös ellenőr.
(Undorca electricus.)
Vidám madaracska, mely egész életét ugrándozással tölti. Egyik sárga
kalitkáról a másikra szökdel, amiben nagy segitségére vannak lábai,
melyek lefelé a földig elérnek. Csak ott jelenik meg, ahol előzőleg már
a kalauzusz-madár fészkelt. Csőrét mindenüvé és többizben is bedugja s
mindenütt kis szines cédulákat keres, s ha megtalálja őket, akkor
boldogan gőgicsél. Hangja:
»Kerremajegyetturaimkerremajegyetturraimholnincsjegytessékváltani«.
*
A többi madarakról szóló részletes leirással még nem készültem el. A mü
azonban nagyon terjedelmes lesz s valószinüleg az Akadémia segitségével
fogom kiadni. Egyelőre azonban még nem vagyok tisztában azokkal a
hangokkal, amiket a pályaudvari-portás-madár szokott használni minden
vonat elindulása előtt. Valószinü, hogy mihamarabb ezt is megfejthetem s
akkor az egész tudományos anyaggal a közönség elé lépek.