János. Aranyak?
Alfonz. Eldugtam, amennyit lehetett, a lopott aranyakból. Nesze még.
_Aranyakat ad neki._ Ne félj, százszorennyi lesz a vételár.
Mima. Ne bámuld. Tedd el. Engem fogsz megvenni rajta.
János _szomorúan_. Elfogadom. És még meg is köszönöm. _Zsebreteszi_.
_Jelzőharang_.
Magister. A lopott pénzt! Orgazda! Tolvaj!
Fiókák. Hejj! Hejj!
_A zene ismét megszólal._
Mima. Vigyázz, figyelj, itt jön a német szűz!
Claribella _bejön a Fräuleinnal_.
Mima. Claribella kisasszony, itt van a magyar mágnás, akiről annyit
beszéltünk.
Claribella. Ah, báróné, milyen kedves.
Alfonz. Bemutatom. Gróf Jánosi úr. A híres politikus, képviselő,
milliárdos, úrlovas, földbirtokos.
Claribella. Ah? Ön az?
János _kezet csókol_.
Claribella. A báróné annyit beszélt szüleimnek egy barátjáról, a híres
politikusról, akit idevár… Atyám rajong a nagynevű emberekért.
_Alfonzhoz_. Eleinte azt hittem, ön az.
Alfonz. Nem, kisasszony, ő az.
Claribella. Gróf Jánosi?
Mima. Hazudj!
János. Gróf Jánosi, igen.
_Jelzőharang_.
Claribella. Atyám oly boldog lesz. És igaz, hogy egyike hazája
leghíresebb embereinek?
Mima. Hazudj!
János. Igen!
_Jelzőharang_.
Alfonz. A legrégibb nemesi családok egyike. Úgy-e nyolcszázéves a
nemességtek?
János. Annyi.
_Jelzőharang_.
Mima. De most bocsásson meg kisasszony, nekem ma még csomagolnom kell,
Párisba megyünk.
Claribella _Alfonzhoz_. Ön is megy?
Alfonz. Igen.
Claribella. Kár.
Alfonz. Megigértem a bárónénak, hogy elkísérem.
Mima. Jőjjön, Alfonz. Isten velük. Pá Jánosi. A viszontlátásra Párisban!
_Suttogva_. Gyere Párisba.
János. Hogyan?
Mima. Vele.
János. Mikor?
Mima. Az esküvő napján… nászútra… nászra… hozzám! Várlak!
János. Eljövök!
_Mima és Alfonz elsiet, János hosszasan néz utánuk._
Claribella. Milyen hosszan néz utána. Szép asszony!
János. Gyönyörű. De mi az ő szépsége a maga csodálatos bájához képest?
Claribella. Ő érdekes, izgató, nyugtalan, ideges, változékony.
János. És maga derült, nyugodt, tiszta.
Claribella. Nem csodálnám, ha szeretné.
János. Gyűlölöm… amióta magát megláttam. Úgy vágyódom a tisztaság, a
szűziesség után. Az első látás, a maga első szavai, a megjelenése…
életemben még nő nem hatott rám így.
Claribella. Ön hisz abban, hogy van ilyen pillanat alatt támadó
szerelem?
János. Csak ebben hiszek? Ha én magát most el tudnám innen ragadni,
most, ebben a percben, mint egy rabló, erős karral elvinni, örökre… A
szemedbe nézni… az ajkadra forrni… vezetni téged egy életen át!…
Claribella. Megéget evvel a forró beszéddel.
János. Hol láthatom megint?
Claribella. Ma este… a Hotel de Paris-ban… ismerkedjék meg a szüleimmel.
János. Boldogan.
Claribella. Maga végtelenül tetszik nekem. Nyíltszívű, bátor, erős,
ragadozó.
János. Tudna a feleségem lenni?
Claribella. Szabad a szíve?
János. Ha maga akarja.
Claribella. Ezt az asszonyt szereti.
János. Nem! Nem!
Claribella. Hát kit?
János. Senkit. Szeretni senkit. Ha maga most nem jön egyszerre ide elém
az ismeretlenségből… mint egy csoda… megmentő… odadobtam volna az
életemet.
Claribella. Kinek?
János. Nem ismeri. Egy… orosz kisasszony van itt. Nagyon gazdag… Egy
kövér lány, de szép feje van… piros szája… hófehér bőre… mélabús szláv
tekintete… majdnem belebódultam ebbe a tekintetbe…
_Jelzőharang_.
Magister. Halljátok a gonosz kutyát, hogy’ tanul Mimától?
Claribella. Nem ismerem a kövér orosz hölgyet, de nem lehet gazdagabb
mint én.
János. Nem kell nekem a pénze.
Claribella. És… ha majd megcsókoltál egyszer, nekem pirosabb lesz a
szám, mint az övé. És ha nem látlak egy napig, szomorúbb lesz a
tekintetem.