_A pokolban. A szín háttere: síma fekete függöny. Vérvörös szőnyeg a
földön. Ugyanilyen szőnyeggel bevont lépcső vezet le a színpad egész
szélességében a zenekarba. A zenekarban karosszékek, szemben a
színpaddal._
_A színpadon oldalt földgömb, állványon._
_Kis ideig üres a színpad._
Malacoda ördög _nagy amerikai pápaszemmel, vörös zubbonyban, balról
besiet, a középig jön. Drótnélküli telefonkészüléket hoz, ezt szájához
és füléhez illeszti._ Halló! Igen. – Itt a pokol mélységes feneke. Igen,
kérem. A Magister kísérleti telepe beszél. Én vagyok, Malacoda
adjunktus. Tudomásul veszem és a Magisternek azonnal jelenteni fogom.
Értettem, kérem. Igen. Őfelsége, az udvar és a magas kormány elindult és
néhány perc mulva programm szerint ideérkezik. Köszönöm.
_Balról besiet a Magister. Mérnök, feltaláló a pokolban. Talpig
vörösben. Frakkja,_ _nadrágja, harisnyája, cipője vörös, csak inge,
nyakkendője és mellénye fehér._
Magister. Nos, Malacoda?
Malacoda. Ebben a pillanatban jelentik telefonon, mester, hogy az udvar
elindult. Néhány perc mulva itt lesz Őfelsége és a kormány.
Magister. Köszönöm, Malacoda. Csodálkozva nézel rám. _Fanyarul
mosolyog._ Igazad van. Szégyen, de izgatott vagyok. Kérlek, ezen a nagy
napon állj fokozottabb mértékben rendelkezésemre.
Malacoda. Hű szolgád és bámulód, uram, félmillió év óta. Jóban,
rosszban. Ideges vagy.
Magister. A hiúság teszi. Nem csoda. Még itt a pokolban is fázom ettől a
naptól. Malacoda! Ma megindul, először indul meg a gép, a nagy
találmány, amelyen félmillió év óta dolgozunk. Elgondolni, hogy annyi
munka, annyi kínlódás után, végre kész és publikum elé kerül!
Elgondolni, hogy ott áll, lent a nagy gépteremben, befűtve, minden
porcikájában munkára készen és hogy ma végre megmutathatja, mit tud. Az
én találmányom, pokoléletem nagy műve, a vörös malom, a Corruptor
Magnus, a Psychocorruptor Infernalis, a pokoli gondolat és az ördögi
ötlet legszebb mechanikai csodája!
Malacoda. A te lángeszed dicsősége, mester! Te vagy a pokol Marconija!
Magister. Kevés!
Malacoda. A pokoli Edison!
Magister. Még ez is kevés!
Malacoda. Te vagy a poklok Leonardo da Vincije!
Magister. Ez már beszéd! Ah, Malacoda, csakhogy ma végre odajuthattunk,
hogy levethettem a munkászubbonyt és felölthettem az ünnepi ruhát
felséges uralkodóm tiszteletére, aki eljön az ő kíséretével,
megtekinteni a találmányomat. Ah… Malacoda! De hagyjuk most a lírát. Nem
kell érzékenység. Hidegvér, ezer szem, nyugodt kéz. Milyen az új
frakkom?
Malacoda. Kifogástalan.
Magister. Mert erre is sokat adok. Nem vagyok elhanyagolt szobatudós. A
zseni legyen szép, kívülről is. _Zsebkendőt tart az orra alá._ A
parfümöm?
Malacoda. Bódító.
Magister. Szintétikus. Magam kevertem. Sokkal intenzívebb, mint az igazi
záptojás. Kénhidrogén és ammoniák. Csodabüdös. _Kéjjel szagolja._
Malacoda. Elragadóan büdös.
Magister. Köszönöm ezt a kis hizelgést is, Malacoda. Jól esik. _Kezet
szorít vele._ De most munkára. Az utolsó ellenőrzés. Az utolsó
utasítások. _Tapsol._ Scarmiglione! Alichino! Calcabrina! Cagnazzo!
Barbariccia! Libicocco! Draghignazzo! Ciriatto! Graffiacane! Farfarello!
Rubicante!
_A megnevezett munkás-ördögök nevükre egyenként beszaladnak. Mindeniknél
valami gépész-szerszám van. Jobbról-balról jövet köréje kuporodnak.
Barbariccia lemegy a zenekarba._
Magister. Már jelezték az udvar érkezését. A bemutatás nagy napja
elkövetkezett. Ti hű munkatársaim voltatok a gép megépítésében. Ma
mutassátok meg, hogy igazán a tűz gyermekei vagytok, és méltók vagytok a
nevekre, amiket a nagy Dante adott nektek. Legyetek fürgék, ügyesek,
gyorsak és okosak a kezelésben.
A munkások. Igen, mester.
Magister. Rendben van minden?
A munkások. Igen, mester.
Magister. Emeltyű, szellentyű, billentyű, forgattyú, tolattyú,
lengettyű, dugattyú, lövettyű?
A munkások. Rendben van, mester.
Magister. Kelepek, telepek, szelepek?
A munkások. Igen, mester.
Magister. Alapok, kalapok, falapok?
A munkások. Igen, mester.
Magister. Minden legkisebb részecske jól simul, nyomul, mozdul, tolul,
fordul?
A munkások. Simul, nyomul mozdul, tolul, fordul.