Lentről vad lárma csap föl hozzám,
Ki ide föl egyedül jöttem
S fölutamat megöntözötten
Mutatja elhullott vérem.
Magas váramból meg-meg kérdem:
Kik azok a lármásak lent itt?
Ezek azok a dalos senkik,
Kiket megöltek a példák?
Víg tüdejük hallom, hogy mély, tág;
Vert úton, ügyesen loholnak,
Mi volt tegnap és mi lessz holnap,
Nyugodtan bizzák ők másra.
Óh, életem szent indulása,
Magam is bús szemet meresztek:
Óh, bár maradtam volna veszteg,
Mint kölyköket bátorítsak.
Mert általam él és van itt csak
E gyülevész had. Az én vérem,
Mely pirosan csillog az éjben,
Úszitja, vezeti őket.
Föntről nézem a törtetőket,
Kik fölzendültek váram alján
S vitáznak váram viadalmán.
Mea culpa, mea culpa.