A budai szent Zsigmond kápolna tudós lelkipásztora, Ambrozius atya, aki
lelkiismeretesen följegyezte az akkoriban történt nevezetesebb
eseményeket és jelenségeket, naplójának elsárgult lapjain az elmondott
történetre vonatkozó következő följegyzéseket tette:
>>Die 27. Septembris.
Még most is füleimben cseng azon rémséges detonatiónak a dörgése, mely
nagyon tudós Bornemissza Lénárd főnemes úr (tudós nevén Leonhardus
Sydericus) portájának és úri palotájának majd háromfertály részét
romokba döntötte, a szomszéd porták pedig alapjukban egészen
megrendültének.
Éppen Ave harangozás utáni estvéli áhitatosságomat végezve, egy ideig
még jámbor contemplatiókon jártatám elmémet, midőn egyszerre az
Apocalypsis világomlasztó robaja között, firmamentumig lövellő lángok
világítanak be mindeneket, azután földetrázó mennydörgéssel, sűrű
füstfellegek burkolták orcusi sötétségbe a környéket.
Minden teremtett lélek kiszaladt és nagy remegéssel az utolsó ítélet
eljövetelét várta. Senki se tudá, mi történt, mígnem egyszerre hire
szaladt, hogy Bornemissza Lénárd uram és idegen országbéli adeptusa
alchymiabéli és setét magiabéli manipulatióiknak estének áldozatul és
tűz és romok alá vagynak temetve.
Bornemissza uram minden hajadoni erényekkel ékeskedő leánya, Clara, és
öccse Véglyessy István, a kijáró boltozata alá menekülve, mindeneknek
csudájára épen és sértetlenül maradtanak, és az ő kétségbeesett
lamentációik és jajgatasaik segélyre serkenték az embereket, úgy, hogy
tüstént az omladékok eltakarításához fogtanak.
Szörnyűséges pusztulás képe tárult fel ottan.
A tűz mindent megemésztett, az úri palotának csak előszárnya maradott
állva, az is roskadozó állapotban... és a romok közül kihangzó elhaló
hörgés- és nyöszörgéstől vezettetve, kemény és fáradságos munka után,
ráakadtak a tudós nemes úrra, ki még ugyan élt, de órái meg valának
számlálva. Az utolsó lelki vigaszt feladva nékie, még csak annyit tudott
hörögni, hogy öccse oltalmába és szeretetébe ajánlja leányát, Clarat,
azután megáldá őket, mire menten otthagyá lelke halandó porhüvelyét...
Az idegen országbéli adeptus porhüvelyéből azonban egy atomust se
találtanak, noha az egész romhalmazt széllyelhányták vala érette. Ő
kegyelme egészen porráégett. Isten legyen irgalmas szegény lelkeiknek!
Persze, mint mindenkor, úgy most is sok mindenfélét beszélnek és
imputálnak az emberek, kiváltképen a tudatlan misera plebs contribuens.
Azt is mondják, hogy a jezsuita atyák boszújának esett a főnemes úr
áldozatul, miután mindenféle cselszövényeikbe és titkos praktikáikba be
lévén avatva, ezt most ellenük akará fordítani; néhányan a fekete
mágiának és a természetfeletti hatalmak boszújának mondják, ellenben
mások pedig politikai okoknak tulajdonítják vala az egész
szerencsétlenséget, melynek másától őrizzen meg bennünket a magasságbéli
kegyelme!
Mi történt, hogyan történt, erről se az árván maradt leányzó, Clara, sem
pedig vőlegénye, Véglyessy István nem tudnak, vagy nem akarnak
nyilatkozni. Azt csak a magasságbéli Isten, ki minden titoknak a tudója,
tudná megmondani.
Én azonban erre azt mondom: Ember, hagyj békét a földöntúli hatalmaknak,
és ne kisértsd az Istent, minket gyarló bűnösöket pedig ne vigy, én uram
Istenem, kisértetbe!<<
>>Die 21-ti Octobris.
Miként a szerencsétlenül járt tudós úr óhajtá és meghagyá nekik, ma
esküdtenek, a legnagyobb csendben és visszavonultságban, egymásnak sírig
tartó hűséget Clara Bornemissza és Stefanus Véglyessy de Véghlyes...
Én kötém össze kezeiket az egyház áldásával.
Adja is meg a magasságbéli Úristen e sok gyötrelmet és
megpróbáltatásokat átszenvedett szíveknek mindenekben kegyelmét és a
házas élet minden boldogságát. Ámen!<<
>>Die 30-ta Octobris.
Városunkba nevezetes tudós és magasállású persona érkezett, felséges
császári és királyi urunknak belső udvari medicinae doktora, a tudós és
híresneves Hayek Thaddeus uram személyében, a bohémiai Prága (némelyek
úgy mondják Práhá) városából.
E neves és eminens dignitás benső barátja vala a szerencsétlenül járt
tudós főúrnak, és a hallott szerencsétlenség hire hozá vala hozzánk Buda
városába.
E tudós férfiú többek között azt állítja, hogy ama rettentő robbanást
bizonyára valami chemiai operatio idézte vala elő, valamelyes ismeretlen
durranó mixtúra, mely a chemicaliák titkos és kitanulhatlan occulta
qualitásából, anélkül, hogy sejtenék, némelykor előáll és vehementer
explodál...
Igaz-e ez, nem-e, én nem tudom, de e tudós férfiú bizonyára competensebb
judex, mint az én simplex és csekély mivoltom.<<
* * * * *
Eddig tart páter Ambrozius naplójának a történetre vonatkozó része. A
történet után tíz évvel később azonban Hayek Thaddeus prágai udvari
orvos hagyatékában egy vaskos kézirattekercset találtak, mely a fent
megírt történetet egész terjedelmében tartalmazza.
E kézirat első lapjára a tudós orvos saját kezével a következő
megjegyzést iktatta:
>>Azok, kik a nagy titkot megtalálták, így írják le a nagy elixirum
születését, azon alchymisták pedig, kik sóváran keresik, ilyen
csodálatos jelenések között képzelik a bíborvörös kő
születését,--ítéletet azonban csak az mondhat, ki mindezen titkok
kulcsát bírja.<<