Elhatározta, hogy ezentul teendőit mindig felirja, mert látta maga
körül, hogy a zsurnalisztikában minden ember élete csupa zürzavar, csupa
restancia, ami nyomja és szórakozottá teszi őket.
Aznapi programmját pontosan végre is hajtotta.
A hivatalában egyenesen Rechnitz főnöki szobájába ment; közölte vele,
hogy mint a Függetlenség szerkesztője az állam szolgálatából kilép.
Rechnitz ur sem a meglepetéstől, sem a nyájasságtól nem tudott hova
lenni. János a legnagyobb álmélkodás közepett hagyta ott, ezzel
bucsuzván:
– Kérem kollégáimnak üdvözletemet átadni.
– Ó, ó! – mondta Rechnitz s a szája nyitva maradt a távozó után, mintha
még nehány ó-ó-t óhajtana mondani.
A miniszteriumban a gróf előszobája tele volt a legszebb vidéki
emberekkel. Tankerületi főigazgatók és alapitványi igazgatók ültek ott,
csodás Ferenc József-kabátokban és még csodásabb cuggoscipőkben. Volt
ott egy fiatal ember is frakkban, egészen gyerekarcu. Kolozsvárra
nevezték ki egyetemi magántanárnak, azt jött megköszönni. De nagyon
intelligensen pesti képe volt. Legszebb jelensége az előszobának egy
püspök volt, lilaszin szalagokkal, amik gyönyörüen érvényesültek, mert a
szobába besütő nap egyenesen a püspökre esett s arca pirosát, ruhája
feketéjét, szalagjai liláját meleg aranyba mártotta. A titkár, akinek
asztalára János a névjegyét letette, azonnal fölkelt a székéről és
azonnal szirupédesen barátságos volt. Hangjából azt következtette János,
hogy ezzel gorombáskodott ő tegnap telefonon keresztül.
– Azonnal jelentem őexcellenciájának szerkesztő urat.
A ferencjózsefek és cuggoscipők féltékenyen néztek oda, csak a püspök
ült nyugodtan.
– Ha a szerkesztő ur volna olyan kegyes, őeminenciáját előre bocsátani…
Őeminenciájának ugyis csak néhány percig van dolga a kegyelmes urral.
– Kérem. Az Egyház jár elől – mondta János s ezért a hála egy kövér
pillantását kapta őeminenciájától.
A püspök után csakugyan ő ment be.
A gróf rugékony és fiatalos volt. Átadta Jánosnak a harmincezer
koronáról szóló csekket.
– Megnéztem a Függetlenséget, öcsém, – mondta. – Nem rossz lap, igazán
nem rossz.
A gróf kezet nyujtott és örült, hogy ilyen hamar elszabadul
látogatójától.
Porgeszt az üzletében kereste föl János. Onnan a közjegyzőhöz vitte. Az
egész ügylet hamar bonyolódott le, az öreg csak kisebb részleteknél
szerette volna megcsalni az uj tulajdonost, de mikor látta, hogy nem
megy: lemondott róla. Mikor már a pénzecske a zsebében volt, jóakaróan
megjegyezte:
– Csak vigyázzon, barátom, hogy maga is mindenét rá ne fizesse a lapra.
– Is? – kérdezte János. – Porgesz ur is ráfizette?
– Én nem. De én is ráfizethettem volna.
Prokeschnek a lakására ment, a Hajós-uccába. Prokesch egy nagyon sovány
özvegyasszonynál bérelte a szobáját. Az özvegyasszony barátságtalan is
volt:
– A szerkesztő ur alszik, – modta röviden.
– Nem baj, föl fogjuk költeni.
– Nem fogjuk.
– Ha nagyságos asszony nem akarja…
– Nem.
– … akkor talán én.
– Ahogy gondolja urarságod.
És az özvegy visszavonult.
János kopogtatott Prokesch ajtaján, aztán még egyszer és még kétszer
kopogtatott.
– Na? – hallatszott a szobából.
János benyitott a sötétbe és az áporodott cigaretta-szagba.
– Én vagyok, – mondta Prokeschnek, aki (bizonytalan fehérebb folt a
szoba hátterében) felkönyökölt az ágyában.
– Maga az, Senki? – dünnyögte Prokesch.
Aztán egy kis szünet következett. Prokeschnek is vissza kellett találnia
magát az események medrébe. Mindjárt korrigálta is:
– Te vagy az, Jánoskám? Öregem, ha világosságot akarsz, neked kell
felhuznod az ablak firhangját, ha csak azt nem óhajtod, hogy panyókán
szaladgáljak előtted.
János már huzta a függönyt. Az ablak a gangra nyillott, aki akart
benézhetett Prokesch szerkesztő urhoz. De mért nézett volna be? Most is
csak némi kis ferde napsugár vállalkozott erre.
– Valami baj van? – kérdezte Prokesch.
– Baj nincs. Csak beszélni akartam veled a lap föllenditéséről.
– Persze, persze… a lapot föl kell lenditeni. Hát van-e pénzed,
Jánoskám?
– Van.
– Akkor a Függetlenség fel fog lendülni. Mindenekelőtt csapd el a
kiadóhivatal főnökét…
– Arra már én is gondoltam.
– Aztán tedd a helyébe Vámoschert. Mért lopjanak meg kétfelé? Külön az
expedicióban, külön a redakcióban. A lopásos állásokat egyesiteni kell.
Igy kellene csinálni az országos hivataloknál is. Ahelyett, hogy tizezer
állás van, amiben tizezren lopnak, volna egy állás s amit egy ember
ellop, az, ha még olyan sok is, sokkal kevesebb, mint amit tizezer lop,
ha még olyan keveset lop is.
– Helyes, ezt megteszem.
– Aztán soha se bizz semmit senkire. Minden olyat, amihez valami érdeked
füződik, személyesen végezz el. Személyesen érintkezz vezető
politikusokkal, személyesen bankférfiakkal. Te személyesen inkasszálod a
hálát a szivességekért s csak ha a lap kellemetlenkedik, akkor küldöd
munkatársadat. Csak magát a pénzbeli alkut bizd Vámoscherre. Ha tudja,
hogy te is tárgyalsz, az illető pénzemberrel, nem mer megcsalni. A lap
szellemi részével nem kell törődnöd. Azt elintézem én.
– Ott is szeretnék ujitásokat.
– Azoknál nincs könnyebb. Egy kis készpénzzel a zsebedben máról holnapra
magad köré csoportosithatod a legjobb magyar tollakat. Nevetni fogsz
rajta, hogy ez milyen kevésbe kerül. Egy jó plakátnak a megrendelése,
kinyomatása, kiragasztása tizszer annyit kóstál, mint az a legelőkelőbb
magyar iró, akit azon a plakáton reklámozol. Maga a lap, biztosithatlak
róla, terjedni fog és tisztes, vagy ha nem akarod ezt a jelzőt, mondjuk:
megfelelő megélhetést ad. A legrosszabbul menő lap sem rossz üzlet egy
értelmes ember kezében. Aranybánya nem lesz a Függetlenség, mert ahhoz
indulnia másként kellett volna. Aki fejest akar ugrani a nyilvánosságba,
az jól válassza meg a trambolinját. A Függetlenségnek az elugrása nem
volt jó és ezt nem lehet megkorrigálni. De majd erről beszélünk még.
– Egyéb nincs?
– Nincs, vagy most nem jut az eszembe. De elhiheted, hogy egy lap jó
vezetéséhez nagyon kevés kell. Csak valamivel volnának okosabbak az
emberek, mint amilyenek, akkor máskép volna! Különben: nem. Ha a
lapcsinálók okosabbak volnának, akkor a publikum is okosabb volna és ha
okosabb volna, nem olvasna lapot egyáltalán.
– Köszönöm, öreg! – mondta János és ebédelni ment.
Ebéd után rendbehozta noteszének ötödik, hatodik és hetedik számu
bejegyzését is, s délután öttől kezdve szabályosan üzembe lépett.