Ez magyar nemesi név: – magyar nemes nem jár 8 órakor látogatóba –
Budapesten.
– Kérdezd meg a tisztelt úrtól, hogy mi tárgyban akar velem értekezni.
– Kérdeztem már, de olyan nyelven beszél, a mit nem értek.
– Akkor küldd be.
Egy középtermetü szikár férfi jön be az ajtómon s franczia nyelven kiván
jó reggelt.
– Miben lehetek szolgálatjára?
Elmondja, hogy ő Csáky András; nem magyar, hanem lengyel nemes; nem
beszél, csak francziául, meg lengyelül, németül keveset.
– Hát maradjunk a francziánál. Miben lehetek szolgálatjára?
Az én látogatóm előadja, hogy ő lengyel nemes; velünk magyarokkal nagyon
rokonszenvez: egész családjával idejött Budapestre. Itt azonban senki
ismerőse nincsen. Engemet ismer a munkáim után, a mik lengyelre le
vannak fordítva, ezért fordult egyenesen hozzám.
Ezt a bevezetést már többször hallottam.
Eszembe jutottak az Árpád fiam vak festői.
– Tehát valami segítségre volna önnek szüksége.
– Igen is: önnek a segítségét veszem igénybe, a kiről tudom, hogy a
lengyeleknek olyan jó barátja.
Én már elkezdtem a tárczám után keresgélni.
– És mi volna az a segítség, a mit én nyujthatnék önnek?
– Arra kérem önt, hogy utasítson ön engem Budapesten egy olyan
prókátorhoz, a ki engem nem fog megcsalni.
Ne adj’ Isten! Ez jól kezdi.
– De hát minek önnek egy olyan ügyvéd Budapesten, a ki önt nem csalja
meg?
(Ez csakugyan új motivuma az idegenek forgalmának fővárosunkban.)
– Hát mert én akarok vásárolni itten valami jót.
(Az persze az én hibám, hogy a franczia szólásmódot nem értettem meg
jól.)
– Valami jót vásárolni? De hisz, uram, az itt nálunk egészen szokatlan
valami, hogy valaki, a ki valami jót akar vásárolni, ügyvédet hordjon
magával.
– Hát én félek, hogy rászednek; mert nem tudok sem magyarul, sem
németül; csak francziául, meg lengyelül.
– De ne féljen ön e miatt, uram, egy csöppet sem! Legyen nyugodt. A mi
boltosaink mind tudnak francziául. S akár bőröndöt, akár úti bundát akar
ön vásárolni, nem csalják azok önt meg, ha ügyvéd nélkül megy is a
boltjukba.
– De én nem bőröndöt vagy lábzsákot akarok venni az utra; hanem egy nagy
nemesi birtokot akarok vásárolni és itt letelepedni.
Ekkor világosodtam aztán fel, hogy kivel van dolgom!
– Tessék leülni a kanapéra!
Azonnal megirtam az ajánló levelet egy hires parlamenti czelebritáshoz,
a ki a mellett jóhitelü ügyvéd s átadtam a látogatómnak. Megköszönte,
eltávozott.
Azóta néhány hét elmult.
Ma ismét reggel 8 órakor behozzák a látogató jegyét.
«Csáky András.»
A találkozásnál egy levelet nyujt át attól az ügyvéd barátomtól, a kinek
ajánlottam az ügyét.
A levélben azt tudatja velem a barátom, hogy a lengyel nemes úr a
tegnapi napon lett hivatalosan beiktatva a szép, nagy nemesi birtokba
Tápió-Bicskén, melyet a Bicskey-családtól vásárolt meg örök áron.
Én gratuláltam hozzá a látogatómnak.
Ő megköszönte nekem, hogy olyan becsületes ügyvédhez utasítottam; nagyon
meg van elégedve a vétellel. Azzal lengyel szokás szerint megcsókolta a
vállamat, megszorítá a kezemet s biztosított róla, hogy mind ő, mind a
fiai igaz jó magyar hazafiak fognak lenni. Segítse őket az Isten!
… Hát ilyen kellemetes csalódások is vannak az ab invisisben.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Kincseket ád Gálén, míg Justinián becsülést ád.]
[Footnote 2: Az egyszeri legátus ünnepi prédikáczióhoz készülve, hogy a
publikum látását megszokja: fazekakat rakott maga elé, azok előtt szépen
el is mondta a szónoklatát. De a gyülekezet előtt belesült. Erre mondá
neki a pap: «Szállj le Fülöp: nem fazekak ezek itten.»]
[Footnote 3: Most már vége a történetnek. A vitéz amazon, a hős
huszárhadnagy kiszenvedett. Ez évben tették le örök nyugalomra, zeneszó
és katonai parádé nélkül.]
[Footnote 4: Csokonay «Békaegérharcz»: «Hogy rajta ily stikk esett.»]