Ketten szerettek egy leányt. S a leány szerette mind a kettőt.
Az egyik az ural-altaji fajhoz tartozott, a másik az indogermánhoz; a
hölgy finnugor volt.
A párbaj, ez a mult század barbár intézménye, rég kiment a divatból;
helyét elfoglalta az az észszerü eljárás, hogy az ember az ellenfelét,
megsértőjét, vetélytársát, meglesi az utczán s egy villamos löveggel, a
minőt a sétapálczákban viselünk, hátulról lelövi.
Az ural-altaji ifjú lőtte le az indorgermánt, épen akkor, a midőn az a
gellérthegyi Valhalla és az Alhambra között járó helyi léghajóról
alárepült. Ez az agyonlövetésen kivül még agyon is zúzta magát.
Az emberölőt biró elé álliták.
Nem is tagadta a dolgot. A védelem csupán az elkövetett gyilkosság
kvalifikácziójára szoritkozott.
Mivelhogy a XX-ik század humánus törvényei szerint harminczháromféle
neme van az emberélet kioltásának: rablógyilkosság, tömegesgyilkosság,
apa-, férj-, gyermekgyilkosság, emberölés, véletlenből, önvédelemből,
tudományos czélokból, politikai indokokból, fanatizmusból elkövetett
emberölés stb. stb. A legszelidebb neme: «prophylaktikus emberölés»:
mikor valaki megöl valakit abból a barátságos előzékenységből, nehogy az
egy hónap mulva egy örökölt betegségben sokkal kinosabb módon végezze az
életét.
Minthogy pedig a megölt vetélytársra ki lehetett deríteni, hogy annak az
apja 88 esztendős korában megházasodott, a nagybátyja pedig minden
vagyonát vasuti részvényekbe fektette: annál fogva világos, hogy a
családjában van az őrültségi hajlam; a bonczleletnél pedig ki lett
derítve, hogy az «antrum Highmoori»-ban egy csepp chylus találtatott,
annál fogva az emberölés a legenyhébb büntetéssel lett sujtva: a gyilkos
fizetett annyi talmi forintot, a hány kiló volt a meggyilkolt sulya,
csizma és esernyő nélkül: tehát 78 forintot. Ha a karlsbadi kura előtt
ölte volna meg, akkor 86 forint lett volna a büntetése.
Börtönök a mi felvilágosodott századunkban nincsenek: minden büntetés
pénzbe megy. A ki nem fizethet: ledolgozza a birságot naponkint 8 óra
szerint.