Klotild a fivérével és a sógornőjével az operettszínház egyik
földszintes páholyában ült. Az ura nem volt a színházban, de megigérte,
hogy az előadás végén érte jön. Székelyék ujabban mind ritkábban
rándultak be a fővárosba. Ha azonban bejöttek, akkor Klotild az estét
mindig színházban töltötte. A tanár maga unta a színházat és esténként
inkább az anyósával kártyázott.
A játék már javában folyt, midőn valaki belépett a szomszéd páholyba.
Egy szép asszony volt; nagy selyemsuhogás közepett és erős ideál-illatot
terjesztve, leült a főhelyre és megérintette Klotild könyökét. Éder
báróné volt. Székelyné sohasem szenvedhette a szép asszonyt és most is
hüvös fejbólintással fogadta annak szíves köszöntését.
Felvonás közben a báróné megszólította Klotildot. Oly bizalmasan beszélt
hozzá, mintha régóta testi-lelki jó barátnők volnának. Még tegezte is. A
báróné szemmel láthatólag valami nagy, kellemes izgalom hatása alatt
állott.
– Hallottad már a nagy ujságot? Közös jóbarátunk tegnap megházasodott.
– Nem tudom, kiről van szó, – válaszolt Klotild szárazon, szándékosan
kerülve az egyenes megszólítást.
– Arady Sándor, az attasé…
A jég egyszerre megtört. Most már Klotild is tegezte a szomszédnőjét.
– Megházasodott? Biztosan tudod?
– Egészen biztosan! Az egyik tanújától tudom.
– És kit vett el?
– A kedvesét. Valami Kovács Ilona nevü leányt, akit tavaly úgy szedett
föl az utcán.
Arról a leányról már Klotild is hallott egyetmást… A báróné láthatólag
boldog volt, hogy túladhatott a nagy ujságon. Részletekkel is szolgált.
– Tegnap volt a polgári esküvő… Az előkészületek nagy titokban folytak…
A tanúk az utolsó órában tudták csak meg, hogy miért kérette őket
magához Arady… Persze, nincs is mivel dicsekednie… Azt is hallottam,
hogy Arady vidékre megy lakni… Okosan is teszi, Pesten úgy sem fogadná
őket senki…
Éderné egy kis szünetet tartott, majd újból Klotildhoz fordult.
– Nos, mit szólsz ehhez, édesem?
– Nagyon különös dolog, – válaszolt Klotild kitérően.
– A legnagyobb botrány, amely évek óta történt! Egy Arady feleségül vesz
egy utcai leányt! Az az ember egyébként mindig különc volt… Nők dolgában
valami beteges, rossz izlése volt mindig…
A báróné hirtelen elhallgatott, mert eszébe jutott, hogy Arady valamikor
Klotildnak is udvarolt.
Klotild azonban meg sem hallotta a báróné elszólását. Amit hallott, egy
kissé megzavarta. Úgylátszik tehát mégis igaz, amit annyiszor emlegetnek
a tapasztalt asszonyságok: hogy a férfi átlag igen naiv teremtménye a jó
Istennek. Ha nem úgy volna, akkor nem ugratná be magát annyi okos ember
haszontalan kis nők által. És úgylátszik, hogy a férfiak becsapásához
csak a gonosz nők értenek, a tisztességesek nem… Az egészséges pletykázó
szenvedély, amely ott szunnyadozik minden nő lelkében, hamar
felülkerekedett Klotildban is. A páholy hátterébe szólította a sógornőt
és ott elmondta neki a nagy ujságot. A fiatal asszony persze majd
elájult nagy meglepetésében. Aztán mindaketten lángoló türelmetlenséggel
várták az előadás végét, hogy elmondhassák a dolgot Székelynek, az édes
mamának és mindenkinek.
És Székelyné nem sejtette, ha megmondja neki valaki, el sem hiszi, hogy
Arady Sándor tulajdonképpen csak azért vette feleségül a kis utcai
leányt, mert annak mozdulatai és beszédmodora némileg emlékeztették őt
Klotildra, arra a nőre, akit nem akart feleségül venni.