Az ősz Boboli Pétert egyhangulag választá meg Raguza új rettorénak. A
Damiani párt félrevonult; a kik vétkeseknek érezték magukat,
elmenekültek. Az egész pregadi tanács újra lett választva.
Legelső feladata volt a tizek tanácsának itéletet tartani a főfő
bűnösök, s azoknak koronázott fejedelme, János király fölött.
Egyszerre állíták őt a két feleségével együtt a legfelső biróság elé.
Boboli Péter, a rettore, volt az elnök, Bennessa Pirro, a sindaco,
olvasta fel a vádlevelet.
– Lovag, patricius Boboli János, más néven Canavelli poéta, más néven
Frater Aktæon, más néven Asmodái ördög, más néven János király,
vádoltatol, miszerint:
rablókézzel elragadtad a feketegyi fejedelem eljegyzett aráját és minden
kánonok, impedimentumok és prohibitiok ellenére feleségeddé tetted;
a mosszori knéz várát, czinkosaid által felgyujtattad, fiát, hadi népét
elébb borral megmérgeztetted, aztán leöletted;
varázslói hatalommal keresztül hoztad a poklokon és minden föld alatti
mélységeken át a veled szövetséges uskók gonosztevő faját;
ördögi csábalakban legyőzted az angyal képviselőjét s elragadtad kigyói
hizelgéssel Éva kezéből a pálmát;
bűnös szerelmet gyujtottál a szent szüzek fejedelemasszonyának szivében,
s az ártatlanságot megejtetted;
a nagyravágyás ördögét felébresztetted az egyház szolgájának, a
felszentelt patriarchának elméjében;
ellenpápát kiáltottál ki szent Péter valódi utódja ellenében, kit
Rómában a szent cončsilium emelt uralkodói székébe;
uj hæresist támasztottál, veszedelmesebbet minden eddigieknél, mert
dogmává emelted benne a többnejüséget;
várost építettél, mely a tolvajoknak, csalóknak és hamis bukottaknak
menhelyül szolgált;
megkeresztelt népet a bálványimádásra visszatérítettél;
templomainkat megfertőztetted hamis profétasággal;
háboruságot támasztottál közöttünk és szövetségeseink között, melynek
áldozatul estek számos derék hajók, vitézek és hajósnépek;
okozója lettél két vitéz keresztyén nemzet végkiirtásának, egy egész
tartomány elpusztulásának.
– Ime, tizenhárom vádpont! Tagadhatsz-e egyet is belőle?» kérdezé a
rettore.
– Egyet sem tagadok.
– S mit tudsz ennyi nehéz vád ellenében felhozni a védelmedre?
– Azt, hogy szerettem.
– Szerelemért követtél el annyi végtelen bűnt?
– Megérte az árát! Lehoztam magamnak a paradicsomot az égből. Hét évig
voltam olyan boldogságban, a milyent az üdvözültek nem ismernek, s az
istenek irigyelnek!
Boboli Péter egy intésére hirtelen fejére rántották a sbirrók a
vádlottnak a bőrcsuklyát, hogy több ily szentségkáromlás el ne hagyhassa
a száját.
Aztán kimondta rá a tizek tanácsa az itéletet.
Frater Aktæon és két bűntársa, soror Kekharizméne és mater Lubomira
Raguza főpiaczán a nép láttára bárd alatt veszítsék fejüket. Legelső
legyen a bűnhödésben a knéz leánya, utána a Damiani leány, a főbűnös
nézze végig kedvesei fejének legördülését.
Azoknak még ott a vérpadon is az volt utolsó szavuk egymáshoz:
– Szerettelek, szeretlek, szeretni foglak!
A véritélet végrehajtása után felhivatta magához Boboli Péter Raguza
hires kőfaragóját, a gyorskezéről nevezetes Florenczi Odoardo Fa
Prestot.
A rettore előtt, a nagy alabástromasztalon ott állt pompás ezüst
tálczára téve három levágott fő, egy férfi és két asszony fejei.
– Odoardo Florentino Fa Presto, szólt Boboli Péter. Most tégy ki
magadért, mutasd meg művészetedet. Végy mintát e három fejről s készítsd
el azokat márványból, egymás mellé állítva, a hogy itten állnak. Az árát
te szabd meg munkádnak. Műved az északi kapu homlokzatát fogja
ékesíteni, melynek eddig Damiani kapu volt a neve.
Attól fogva a három márványfej kapujának nevezték azt.
Ez a három márványfő még most is látható Raguzának egyik kapuján, s
mindenki tudja a történetét. (A másolata terra cossábul nálam is
megvan.)
«_Disputa._»
_Kritikus._ Ez volt aztán a tömeg-gyilkolás! Herculanum és Pompeji
pusztulásához hasonló. De ezekből legalább szabadulhatott el hírmondó, a
ki leírja a többiek veszedelmét. Ámde Raguza még most is áll, ha nem is
hatalmas köztársaság többé; – ilyen monumentális szerelmeskedésnek nem
lehetett nyom nélkül elenyészni; már pedig a kik eddig a dalmata
partokat beutazták, a régi időkben De Fortis apát, Schulenburg admirál,
az újabban Paton, Wilkinson, Noe, Yriarte, és Karacsay Tivadar, e
regényes helyekről nem tesznek semmi említést.
_Szerző._ Annak az oka egyszerűen az, hogy azóta az egész táj képe
megváltozott. Először is a velenczei uralom alatt a dalmata hegységek
meg lettek fosztva őserdeiktől. Velencze nem csupán a saját hajóhadát
építette azoknak a fáiból, hanem még a török szultán hadihajóihoz is
onnan szolgáltatta jó pénzért az anyagot. A legszebb szálfákat elhordták
a velenczei Lido czölöpzetének, melyet a tengeri furdancs minden tiz év
alatt úgy összeőröl, hogy meg kell újítani. A fenyőfákat halomra
vágatták és szurkot főzettek belőlük, s mikor már le voltak tarolva az
erdők, akkor odatelepítették a tengeri harczok alatt összefogdosott
mindenféle népzagyvalékot, a mór kalózokat, s ezekkel hajtatták végre a
pusztítás nagy művét; kiszedették a földből a levágott fák töveit,
gyökereit s gályateher számra szállították át tüzelőnek Velenczébe, s
hogy még aztán valamikép az elhullott magból se támadhasson új erdő:
ráeresztették a kecskenyájakat; utoljára bevégezte a pusztítás munkáját
a bóra, s a növényeitől megfosztott földet leseperte a sziklákról, s
támadt az egykori paradicsom helyén a rettenetes Karst. – De a
legnagyobb csapás, mely Raguza hajdani dicsőségét romba temette, az a
nagy földrengés volt, mely 1667. ápril 6-án éjjel oly rögtöni rohammal
kezdődött, hogy a ledült paloták omladékai alatt hatezer ember lelte
halálát. Székesegyház, kápolnák, kolostorok egy kőhalmazzá váltak
egyszerre, s azok között hevert Roland szobra, oroszlánszívű Richárd
érczemléke; egy óriási sírhalommá lett a pompás város, melyből napokig
szállt a magasba az élve eltemetettek jajkiáltása. S mintha minden elem
összeszövetkezett volna, a földrengéssel együtt jött a typhoni vihar; a
romhalmazban tűz támadt, s az óriási katafalkból lett egy titáni máglya:
ott hamvadt el évszázadok dicsősége. A mi megmaradt, azt elhordták a
szomszéd hegyekből odacsődült uskókok. – Az egész catastrophát borzalmas
élethű részletekkel írta le Damm Jakab, hollandi consul, ki épen akkor
követségbe érkezett oda, s egész kiséretéből maga egyedül menekült meg
egy nyomorult bárkán. Az ő adataiból szerezhetünk fogalmat e
világváltozásról. A tenger egyidőre lefutott a kikötőből, úgy hogy a
gályák mind a zátonyon feneklettek meg, aztán megint olyan rohammal tért
vissza, hogy leszaggatta a hajókat horgonyaikról s a parthoz vagdalta. A
szárazföldön pedig egész hegyek sülyedtek el, melyeknek a helyén most
tavakat találunk; folyamok, melyek a tengerbe ömlöttek, utat vesztének s
földalatti mélységekbe zuhantak alá; itt egy völgy lett sziklákkal
betemetve, amott a hegygerincz hasadt ketté s új völgytorkolatot
nyitott. S ez a földindulás eltartott nyolcz napig. A mostani Raguza, a
hogy az áll, a földrengés pusztításai után lett fölépítve. Annak a
tizenhét templomnak a köveit, a melyekben a daviditák tanait hirdették,
ma is megtaláljuk a Raguzát körítő bástyafalban, a hogy a dombormű
ékítmények töredékes maradványai, s elkopott feliratok betüi
bizonyítják.
_Kritikus._ Radikális kura! Égszakadás, földindulás! Tehát ezért nem
maradt nyoma többé az új Jeruzsálemnak, meg a mosszori aranybányának; s
nagyon természetes, hogy Nabukodonozor melegvízforrása is ennek esett
áldozatul. Csodálatos, hogy ennyi kőemlék közül épen csak annak a három
márványfejnek kellett mind e mai napig megmaradni. De ha ez megmaradt,
akkor a hozzá kötött legendának is fel kell valahol tartatnia. Nem
elégíthetné ki a szerző az olvasó kiváncsiságát a kétségtelenül kezében
levő történelmi adatok közlésével?
_Szerző._ Ha kivánják tőlem, megtehetem; ámbár ez esetben azt ismételem,
a mit a franczia hajóskapitány tett, a ki a lőporát megosztotta az angol
ellenfelével, hogy az is lövöldözhessen ő rá. Azonban őszinte akarok
lenni, s előadom a docékat. Ezeket az én tudós collegám, Thallóczy
Lajos, a bécsi országos levéltár igazgatója, szedte össze Raguzában, s ő
volt szíves azokat nekem regénytárgyul kiszolgáltatni, a hogy
következnek.