megyek bele a játékba!
Hogy megnyugtassák, csak annál szertartásosabban bántak Anusával. Az
őrnagy úr még a Kriegsschuléban szerzett orosz nyelvtudományát vette
elő, hogy néhány finom bókot mondjon neki. A főhadnagy úr pedig
könyökeit előkelően szétvetve rakosgatta a legjobb falatokat Anusa
tányérjába. A zászlós szótlanul ült az asztal végén, néha ránézett a
leányra, aztán hosszú időre lesütötte megint a szemét.
Odabenn a házban Anusa szülei és az apróbb gyerekek egy-egy fakanállal
fölfegyverkezve ülték körül a ciberéstálat, Anusa pedig húslevest
vacsorázott, csirkepaprikást és csokoládé-tortát. Sőt vacsora után az
őrnagy úr egy üveg pezsgőt is kinyittatott és kifogástalanul kecses
mozdulattal kínálta oda a poharat Anusának. A főhadnagy pedig
lelkesülten magyarázta:
– Tessék jól megnézni, milyen elegánciával tartja a poharat a kezében,
mintha mindig ezt csinálta volna. A nőt époly kevéssé kell a
pezsgőivásra tanítani, mint a vércsét az egerészésre!
Anusa lett az asztal királynője. Az ő kedvéért vidult az egész társaság,
minden kis mozdulatát, fiatal szépségének minden kis részletét
megbeszélték. Később, mikor bátorságra kapva, az ezredes úr bajuszát
megráncigálta, a tiszturak fölállottak és úgy tapsoltak neki.
Már mikor ágyban feküdtek, még akkor is Anusáról beszélgettek sokáig.
Végre is az ezredes úr volt kénytelen rájuk szólni:
– Mi lesz már? Hát sohsem fogtok már elaludni? Ebadta rossz gyerekei!
*
Másnap délben az őrnagy úr egy virágcsokorral kedveskedett Anusának és
halaványan elfintorította az orrát, amikor észrevette, hogy már a
főhadnagy úr is hozott egyet. A főhadnagy úr savanyúan nevetgélt.
– Őrnagy úr, alázatosan jelentem… azt hiszem, hogy egyikünk csokra sem
fog nagy kárt tenni a kisasszonyban. Tessék megnézni a haját… az a szál
virág ott a zászlóstól való.
Valóban könnyü volt észrevenni, hogy Anusa a zászlóshoz vonzódik a
legjobban. Ha lóra ült a zászlós, ő simogatta a ló nyakát, ha megjött
útjáról, elébe szaladt és sokszor órákig tudtak elsétálgatni és
szorgalmasan, csodálatos elmélyedéssel beszélgettek. Pedig egyik sem
tudott a másik nyelvén. Egyszer pedig ebéd után, hogy megmutassa Anusa,
hogy milyen erős, birkózni hivta a zászlóst a zöld gyepre.
Összeölelkezve, hajladozva dulakodott a két ifjú test és utána
kivörösödve, kiizzadva nevetgéltek. Az őrnagy úr is fölugrott.
– No most velem…
De a leány elszaladt és csak a ház ajtajából nézett vissza huncut
vihogással…
A negyedik napon történt, hogy az ellenség megszökött az állásaiból és
megjött a parancs, hogy azonnal nyomuljon utána az egész csapat. Az
ügyes, gyakorlott tisztiszolgák néhány perc alatt összeszedték a holmit
és fölrakták a szekerekre. Az ezredes úr a tisztekkel lóra ült, hogy
csatlakozzék az ütegeihez. A telefonosok fölcsavarták a telefondrótot a
hengerekre és a világháború bohémjei tovább indultak búcsú nélkül.
Anusa éppen a haját fésülte gyanútlanul, amikor mindez történt.
Kiszaladt az udvarra, de már ekkor a lovasok elindultak volt. Csak a
zászlós nézett vissza utána és könnyedén mosolyogva egy csókot intett
feléje.
Anusa egy nyirfának támaszkodva nézte az elmenőket, amíg csak el nem
tüntek a mogyorócserjék mögött. De azután is úgy maradt, mozdulatlanul
eltünődve.
Az anyja kikiáltott hozzá a kunyhóból, reggelizni hivta. Anusa bement,
leült a cibere mellé és bemártotta a fakanalat a cseréptálba. De nem
izlett neki az étel.
TARTALOM.
Amikor még béke volt 3
Sienai szent Katalin vőlegénye 5
Le bête hongroise 13
Honvágy 18
Örömömben 24
Az örök gyermek 34
Vogel Elza és a szerelem 44
Eltörött az etagère 57
A nagy adósság 99
Erik, az ellenállhatatlan 107
Te is szenvedsz, fiam? 117
Feleségem, a Zsuzsi 125
A tartalékos hadnagy úr hazajön 132
Anusa úrileány lesz 143
End of Project Gutenberg's Sienai Szent Katalin volegénye, by Endre Nagy