A legtöbb nagy felfedezést, mely az emberek boldogulását
előresegítette, a véletlennek köszönhetjük. Egyes tudósok, akik
azon fáradnak, hogy a tudomány ismeretlen kérdéseit megfejtsék,
munkaközben gyakran egészen véletlenül sokkal értékesebb
felfedezést tesznek, mint amire törekedtek.
Ez történt Dévi angol tudóssal (nevét angolosan így írják: Davy),
mikor 1806-ban borkőből és szénből erős felmelegítéssel a »kálium«
nevű, igen könnyű és puha fémet akarta nyerni. Ehelyett ugyanis
barnásszürke ismeretlen tömeget kapott, melyből, ha víz jutott
hozzá, fokhagyma-szagú gáz áradt ki. Ezt a gázt meg is lehetett
gyujtani és akkor erősen kormozó, világító lánggal égett,
felfedezője azonban még csak nem is sejtette, hogy valamikor
világításra fogják felhasználni. Az a barna tömeg, melyből a víz a
könnyen meggyulladó gázt kiválasztotta, szén és kálium vegyüléke
volt és a tudományban kálium-karbid-nak nevezték el. A belőle
kiáradó gáznak acetilén a neve és nem más, mint szén és
hidrogén-gáz vegyüléke. Később másoknak is sikerült acetilént
készíteni, még pedig nemcsak a kálium-karbidból, hanem más
anyagokból is. Most leginkább a kalcium-fémnek és szénnek a
vegyülékéből: a kalcium-karbidból (mész-karbidnak is mondják)
gyártják és világítanak vele.
A mész-karbidot 1862 óta ismerjük, de akkor még igen nehezen és
csak nagy költséggel tudták elkészíteni. Éppen azért az acetilént
akkor világításra nem lehetett használni. Mint minden anyagnak, a
mész-karbidnak is csak akkor lehetett az iparban hasznát venni,
mikor kitalálták, hogyan lehet könnyen és olcsón nagy tömegben
gyártani. Ez egy hírneves francia vegyésznek, Moaszannak (franciául
így írják: Moissan) érdeme, aki Párisban olyan tűzálló kemencét
épített, melyben igen erős villamosárammal tudta a meszet a szénnel
összeolvasztani. A kemencében a villamosáram 3--4 ezer fokos óriási
hőséget fejlesztett és ebben olyan anyagokat is össze lehetett
olvasztani, amilyeneket azelőtt semmiféleképen sem sikerült
egyesíteni. Igy a tiszta szénből és mészből ezután már könnyű volt
akármilyen nagy mennyiségben mész-karbidot gyártani. De eleinte még
így is drága volt az acetilén, mert Moaszan a mész-karbid
készítésére cukorból égetett szenet és márványt használt, ami
mindkettő drága portéka. Ő maga nem gondolt arra, hogy az acetilént
az iparban értékesítse, azért nem igyekezett olcsóbbá tenni. Nem
sok idő telt el Moaszannak a villamoskemencében végzett kísérletei,
próbálgatásai után, mikor egy amerikai aluminium-gyáros (Wilson)
kezdte meg a mész-karbid gyártását.
[Illustration: Moissan francia vegyész találta fel, hogyan lehet a
mész-karbidot olcsón és nagy tömegben gyártani.]
Wilson egészen véletlenül ismerte meg ezt a hasznos anyagot.
Egyszer ugyanis aluminium-gyártás közben véletlenül egy nagy
karbidtuskót kapott, melyet nem ismert és mint értéktelen tömeget
félrelökött. De valahogyan víz jutott hozzá és akkor megcsapta
orrát a kiáradó gáz kellemetlen fokhagyma-szaga. Most már kíváncsi
volt, mi lehet az a haszontalannak vélt tömeg, utánajárt és mikor
megtudta, hogy a belőle kiszálló gáz meggyujtva erős fényt áraszt,
elhatározta, hogy készítésére gyárat alapít. A Wilson Aluminium
Társaság csakhamar fel is építette Sprayban (Amerika) az első
karbidgyárat, mely 1895 tavaszán megkezdte a gyártást.
Moaszan kipróbálta, hogy ha 7 deka cukorszenet 12 deka, márványból
égetett mész finom porával jól összekevernek és villamos-kemencében
erős árammal izzítanak, akkor 12--15 deka kristályos mész-karbidot
kapnak. Az ilyen finom karbidból vízzel egészen tiszta acetilént
lehet fejleszteni. Mikor azonban nagyban, mázsaszámra akarják a
karbidot gyártani, közönséges mészkőből égetett meszet olvasztanak
össze koksszal vagy antracittal. (Az antracit a legjobb minőségű
kőszén.) A villamos-kemence úgy van építve, hogy a feneke--a
szénnel borított vaslap--a villamos-áram egyik sarka, a másik pedig
egyenesen álló szénoszlop, melyet csavarral lassan fel lehet
emelni. A kemence belseje is szénnel van kibélelve. Mielőtt az
égetett meszet és a szenet beleszórják, mindkettőt igen finom porrá
kell őrölni és jól összekeverni, még pedig olyan arányban, hogy 56
gram mészre 36 gram mészpor jusson. Ezt a keveréket azután a
kemence olvasztójába szórják és megindítják a villamos-áramot. Erre
a kemence vasfeneke és a szénoszlop alsó vége között nagy fényesség
(villamos fényív) és óriási hőség támad, melynek hatása alatt a
szén és a mészben levő kalcium-fém összevegyül mész-karbiddá.
Eleinte a szénrúdnak közel kell állnia a kemence fenekéhez, de
mikor közöttük már folyékony karbid keletkezett, ez maga is vezeti
a villamosságot. Ezért a szénrudat feljebb csavarják, hogy a
porkeverék megmaradt része is karbiddá olvadjon össze. Igy
lassanként az egész olvasztó megtelik megolvadt karbiddal, melyet
azután nyíláson át kibocsátanak, míg a közben keletkezett mérges
széngáz más gázokkal együtt külön csövön át száll ki. A kemencéből
kicsapolt és a levegőn megkeményedett mész-karbid nem egészen
tiszta, a belőle fejlesztett acetilén is olyan gázokkal van
keverve, melyek a szoba levegőjét egészségtelenné teszik. Azért a
zárt helyiségek világítására szánt acetilént előbb tisztítani kell.
[Illustration: Acetilénfejlesztő készülék
Jobbról a fejlesztő készülék, balról a rekeszekre osztott
karbidtartók.
A karbidtartókra megtöltés után ráteszik a fedelet, azután a
vízbe--a harang alá--tolják. A harang az első karbidtartó könnyű
fedelét kissé elfordítja, mire az első rekeszbe víz folyik és
ezáltal a karbidból gáz fejlődik. Erre a harang felszáll, a
karbidtartó fedele önmagától visszabillen és a további gázfejlesztés
megszűnik. Az első karbidtartó kihasználása után a harang önműködően
kapcsolja be a másik tartót. A fejlesztett gáz a harang vizén
keresztül a tisztitóba jut.]
Az acetilén igen szép, fehérfényű lánggal ég. Fénye mellett jól meg
lehet különböztetni a színeket, akárcsak a fehér napfényen, tehát
nagyon jól beválik festő- és színesen nyomó gyárakban,
divatárúüzletekben, festők és szobrászok műtermében,
vetítőkészülékekben és fényképek készítésénél. Használják gyárak,
műhelyek, különálló lakóházak, kisebb városok világítására, a
kerékpárokon, kocsikon pedig kis acetilén-lámpák vannak. Újabb
időben acetilén-bányalámpákat is készítenek. Az acetilén-világítást
nemcsak azért kedvelik, mert szép fehér fényt ad, hanem azért is,
mert lángja nyugodt, nem áraszt olyan nagy meleget és nem rontja el
annyira a levegőt, mint a kőszénből készült világítógáz.
Ilyen sok jó oldala mellett azonban az acetilén használata még most
sem terjedt el annyira, mint ahogyan megérdemelné. Ennek az az oka,
hogy eleinte, mikor még nem ismerték eléggé, gyakran felrobbant és
emberéletben is kárt tett. Különösen a karbidgyártás első éveiben
történt néhány nagy szerencsétlenség, mikor könnyebb szállítás
végett az acetilént folyékonnyá sűrítve, vaspalackokban hozták
forgalomba. Azóta a folyékony acetilént nem használják, hanem
helyette az »aceton« nevű folyadékban feloldott acetilént, mely
sokkal nehezebben robban fel. Akkor is könnyen felrobbanhat az
acetilén, ha valamilyen zárt helyiség levegőjével összekeveredik és
meggyullad, tehát olyankor, ha a vezeték csapját nyitva felejtik,
vagy a fejlesztőkészülék elromlik és a bajt égő gyertyával akarják
megvizsgálni. Ma már ritkábban történik vele baj, mert a pusztító
robbanások nagyobb óvatosságra szoktatták az embert és azért is,
mert már igen ügyesen szerkesztett, veszélytelen fejlesztőkészülékek
vannak használatban. Eleinte sokan azt hitték, hogy az acetilén
mérges gáz, de ebben tévedtek, mert nem az.
[Illustration: Acetilénfejlesztő készülék