Előszó.
Jelen munka eleje (I–VIII) még a mult év folytán láta világot a Pesti
Napló „Tárczá“jában, Kemény Zsigmond szerkesztése alatt. Most az egészre
rá került a sor, s némely módositással azótai mozgalmakat is beölelve,
önállóan jelenik meg.
Halaszthatlan szó ez „a hazai bölcsészet“ ügyében, melynek ugyancsak itt
az ideje. Lehetlen volt benne kettőt mellőzni: polemikus hangot és éles
czáfot. Mégis az egész irat utoljára engesztelő. Mert többre van
becsülve benne a tudomány mint a felek, az élet mint a tan, az ész mint
a név. Egyuttal czélja is eléggé méltó; a mennyiben a nemzet szellemi
életének multjára, gondolat és eszmevilágára van benne utasitás, s ugy
kérve a végeredmény a lehető hazai bölcsészetben.
Ha szabad emlékeztetni az irodalom ismerőit, nem első ízben teszek így.
Csakhogy ezelőtt a képzelődés megyéje volt a mező, azaz a költészet;
most a gondolkodásé, azaz a bölcsészet. Vajha sükerülne a kisérlet!
Akkor nem maradna többé puszta remény vagy szó a bölcsészetnek
meghonosulása. Mivelhogy erre az általam kijelölt s javaslott mód és
uton kivül semmi kilátás: erős hitem.
És midőn ily határzottan nyilatkozom, ne vetessék másnak mint a
meggyőződés hangjának, mert nem hiszem hogy köztünk valaki ez iránt
komolyabban elmélkedett volna, mint én.
Sárospatak, marcz. 19. 1857.
=Erdélyi János=.