Fogadja az öreg: »Szerencséd, hogy öregapádnak szólitottál, mert

különben egy az életed, az sem sokáig lett volna.« Kérdi az öreg, hogy

miféle járatban van? Elpanaszolja, hogy mi történt vele s hogy egy öreg

ember igazitotta ide. Arra az öreg odaad egy gyürüt neki s azt mondja,

hogy:

»Ide három napig való földön tul van még egy nálamnál öregebb ember,

menj el hozzá, ő többet tud mint én.«

El is megy a fiu s elér egy nagy erdőségbe. Annak közepébe állott egy

házikó. Ő bemegy oda s lát egy öreg embert. Olyan öreg volt ez az ember,

hogy a lába gyökeret vert sok ültiben s a patkányok fészket raktak a

szakállában.

»Jó napot öregapám!«

Fogadja az öreg: »Szerencséd, hogy öregapádnak szólitottál, mert egy az

életed, az sem sokáig tartott volna.«

Kérdi az öreg, hogy miféle járatban van. Elpanaszolja, hogy mi történt

vele s hogy két öreg ember igazitotta ide. Erre az öreg ember odaad neki

egy gyürüt s azt mondja neki:

»Innet egy naprajáró, ott van egy nagy siátság, mikor odaesteledel, a

három gyürüt tedd le a siátság közepibe s reggel mikor felébredsz, ottan

lessz három nagy kutya. Ezeket mind neveken szólitod. Az egyiket hijjok,

Földneheze, a másikat Mindenttudónak, a harmadikat Világotlátónak.«

Ugy is tett a királyfiu. Mikor odaért a nagy siátságba, letette a három

gyürüt a siátság közepibe s reggel mikor felébredt, ottan lett három

nagy kutya. Szólitja a kutyákat nevüknél s kezdik nyalni kezit, lábát.

És elindul a királyfiu a faluja felé, mert most már nem félt a medvétől.

Mikor a falujába ért, kérdezősködik, hogy mi hir van idehaza. Hát

mondják, hogy egy leány menyen férhez; az a leány pedig épen az ő

kedvese volt azelőtt. Mindjárt felöltözik koldusgunyába s elmegy a

lakodalmas házhoz. Ahogy meglátja a menyasszony, mindjárt viszen neki

egy darab kalácsot s egy pohár bort. A koldus azt feleli:

»Kedves menyasszony, én felét megiszom, te is idd meg a más felét.«

Ugy is tett a fiu, megiszsza a bornak felit s a fél gyürüt, a mit

egykoriban kettéharapott, beledobta a pohárba. A leány, mikor megitta a

bort, meglátja a félgyürüt a pohárban s kérdezi a királyfiut:

»Hát kend hól kapta ezt a gyürüt?«

»A hól te a másik felit«, feleli vala a királyfiu.

Ekkor megtöröli a száját a fiu a zsebkendővel.

»Hát ezt a fél zsebkendőt hól kapta kend?«

»A hól te a másik felit«, mondja vala a királyfiu.

Ekkor megismerte, hogy ez az ő kedvese, a kivel egykoriban jegyben járt.

Össze-vissza csókolódznak s a vőlegénynek utat adnak. Ekkor csaptak

olyan lakodalmat, hogy egy évig tartott s az öreg Mihók bá ott törte ki

a lábát a nagy tánczolásba. Ha nem hiszik, kérdezzék meg tőle.

Ekkor a királyfiu nagyon örvendezett, hogy megint visszakapta a régi

kedvesét és járt mindig vadászni, de a vén medve mindig nyomban kisérte,

csak félt bántani a királyfiut a nagy kutyák mián. Összeegyezett a vén

boszorkánynyal a medve, hogy miképen pusztitsák el a legényt. Azt mondja

a vén boszorkány, hogy bizza csak reá, ő majd eligazitsa. Másnap a vén

boszorkány nem engedte, hogy a fiu a kutyákat magával vigye vadászni,

hanem nagy kőfalak közé rakta bé a kutyákat. Mikor estefele jön elé a

királyfiu, hogy haza menjen, hát látja, hogy jő vele szembe a nagy

medve. A királyfiu nagy ijettibe felszalad egy fára. »Szaladhatsz« –

kiáltja a medve – »a világ végére is, ott is megfoglak.« Feleli vala a

királyfiu:

»Tudom, hogy kifogyatsz az életemből, de engedd meg, hogy hármat

kiáltsak.«

»Kiálthatsz tizenhármat is, mégis szétszaggatlak.« Mondja a medve.

Kiáltja egyszer a királyfiu:

»Ne Mindenttudó ne!«

Meghallja ezt a kutya s mondja a többinek:

»Hé, valaki nevemen szólitott.« Mondja a többi:

»Ne csaholj hé, hiszen csak álmodtál« Ekkor megint kiált egyet a fiu:

»Ne Világonátlátó ne!«

Meghallja eztet Világonátlátó s mondja a másikoknak:

»Most engem szólitott.«

»Te is csak álmodtál.« Mondja a többi.

»Ne Földneheze ne!« kiáltja a fiu.

Erre felugrik a Földneheze, Mindenttudó rug egyet a kőfalra, hogy

megrendül bele. Rug egyet Világonátlátó, hogy meghasad a kőfal. Rug

egyet Földneheze, hogy az egész kőfal összeomlott. Kiszabadulnak a kőfal

közül s Világonátlátó lépik egyet s épen a fánál áll meg. Ugrik egyet

Mindenttudó s épen a másiknak nyakáig szökött. Megragadja Földneheze a

medvét s ugy vágja a földhöz, hogy a hetvenhetedik csontporczikája is

hetvenhét felé szakadt. Erre hazamentek, a boszorkányt összevissza

morzsólták s csendesen éltek. Elindulnak hazafelé a királyfiu

édesanyjához. A nagy havasokban odaadják a kutyákat az öreg embereknek s

ők elérkeznek az ögyvez királynéhoz. Összevissza csókolja őket a

királyné s csapnak nagy lakodalmat. Herczegek, grófok, princzegek most

is járják a csűrdöngölőt.

(_Martonos_.)

12. Világ két szép népje.

Egyszer egy király élt a feleségivel száznegyven esztendőt, száznegyven

esztendő alatt soha gyermekük nem vót. Mikor a száznegyven esztendő

betőtt vóna, akkor született a királynénak egy fia. Azt ők hát, hogy

csak az az egy vót, tizenkét esztendő előtt a napra ki nem bocsátották.

Mikor a tizenkét esztendő betőtt vóna, mondja a királyfiu:

»Felséges királyatyám, ajj mint szeretném a katonaságát meglátni.«

Az király kiállittassa a katonákat s a királyfiu végig ment köztek. Azok

ugy nézték, hogy majd a szemeket rajta hagyták. De a balszárnyon vót egy

öreg katona. Az a szemit semmikép nem vetette reá. Mikor a királyfiu

felment a királyhoz, mondja, hogy a katonák mind nézték, de egy öreg

katona a balszárnyon még a szemit se vetette reá. A király mindjárt

tudja, hogy melyik az s felhivassa.

»Nos no, te János, mi az oka, hogy ojjan szép fiu nincs a világon mint

az enyém s még se nézted.«

»Felséges királyatyám, há’ mér nézzem meg? mikor én annál hétszer is

szebbet láttam.«

»Hunnét láthattál? mikor a világon ilyen szép suhunt sincs.«

»Hogyne láttam volna, felséges királyatyám – feleli vala János – mikor

az Zorombarát[46] király leánya hétszerte szebb, mint a felséges

királyatyám fia.«

»Hát hól lehet megtalálni« – kérdezi a király:

»No mindjárt megmutatom.«

Mennek fel a tizenkettedik emeletibe a kastélynak, veszik a perpektivát;

hát látja a király és a királyfiu, hogy mijjen gyönyörü leány az

Zorombarát király leánya.

»No atyám – mondja a királyfiu – ha az a leány nem lessz az enyém,

meghalok érette.«

»No fiam – mondja a király – nem tudom hogy segitsek? segitsen rajtad

az, a ki megmutatta.« Azt mondja az öreg Katona János:

»Ha engem holtig testvérednek fogadsz, akkor a leány tied lessz.«

Ekkor Katona János az kardja markolatján megesketi tizenkét versen,

valameddig ők élnek e világon, mindig ugy hijja őtet: »Édes testvér

bátyám!« Ekkor ők ketten utnak indulnak. Elérik ők a Fekete-tenger

martját. Hát lássa az öreg Katona János, hogy egy ló az iszapba belé

vagyon dőlve. Kihuzza onnét, megnyuzza s a Fekete-tengerre csinál belőle

egy hajót. Ekkor lehuzza a papucsát, belerugja a hajóba s lessz beléje

egy arany bót mindenféle portékával telis-teli. Annak a hajónak csinált

ő egy köszörümankót s avval hajtotta. Mikor elérkezik a Zorombarát

király udvarához, kikötte a hajót a királyi udvar falához. Dehát kijött

egy fraj; hát látja, hogy mijjen bót vagyon odanyulva a tengerről:

»Felséges királykisasszony jöjjön ki s nézze meg, hogy mijjen szép bót

vagyon átalnyulva a tengerről a felséges király udvarára.«

»Ne beszélj ojjanokat, mikor még madár sem tudja keresztülrepülni azt.

Mondja a királykisasszony. Tessék felségednek megnézni.«

»No, ha igazat beszéltél, menj le s válaszsz nekem egy báli papucsot.«

»Hát te mér jöttél«, mondja a bótos.

»Hogy válaszszak felséges királykisasszonyomnak egy báli papucsot.«

Mondja a bótos: »Eriggy, mond meg a felséges királykisasszonynak, hogy

jöjjön le, a milyen a lábára talál ojjant válasszon.«

Felöltözik királykisasszony a legszebb gunyájába, két fraj kartőn fogja

s leviszi az bótba.

Elékerül a bótos, a két frajt visszakűdi s a királykisasszonyt beereszti

a bótba. Mikor a második szobába került vóna, Világszép urfival

találkozott. Ekkor az öreg katona a hajót meginditsa s hozza reggeltől

östig. Öste kiköt s vacsorát ad nekik. Kimenyen és silbakot áll

mellettek, hogy valamiféle állat nehogy elragadja őket. Tiz órakor három

galamb odaszáll s kérdik egymástól:

»Hát mi hirt hoztál az ország széjjiről?« Azt mondja az első galamb:

»Az Isten ësszeteremtette világ két szép népjét, de Világszép

királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mer amint mennek hazafelé, két

generális három lóval jó eléjök s felültetik Világszép kisasszonyt a

lóra s meghal a ló hátán.« Ezt hát nem hallotta senki, csak az öreg

Katona János. Ha megmondja valakinek, térdig kőbálványnyá csattanjon.

Reggel ismét megindulnak s viszi egészen östig. Öste ismét kiköt,

bémenyen s vacsorát ad nekik. Viszi Katona János a puskát s silbakot áll

ott mellettük, nehogy valamiféle állat elragadja őket. Odaszáll tiz

órakor megint három galamb s kérdik egymást:

»Mi hirt hoztál a világ széjjiről?«

Mondja a második galamb:

Az Isten ësszeteremtette világ két szép népjét, de Világszép királyfinak

nem lessz semmi öröme benne, mer mikor asztal mellé ülnének, az pohár

Világszép királykisasszony előtt tiszta méreggé lessz változva s szörnyü

halált hal tőle. Ezt senki sem hallotta, csak az öreg Katona János és ha

valakinek elmondja, derékig kőbálványnyá csattanjon. Az öreg katona a

hajót meginditsa, megint mennek reggeltől östig. Öste kiköt és vacsorát

ad nekik, kimenyen és silbakot áll mellettük, hogy valamiféle állat

nehogy elragadja őket. Tiz órakor három galamb odaszáll s kérdik

egymástól:

»Mi hirt hoztál az ország széjjiről?«

»Az Isten ësszeteremtette világ két szép népjét, de Világszép

királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mer a mint lefeküsznek éjjel

tizenkét órakor a Gyehenna király lánggal kicsap a föld gyomrából s

világszép királykisasszonyt elviszi magának feleségül, hogy senki sem

tudja többé visszahozni.«

Ezt más nem hallotta senki, csak az öreg Katona János s ha valakinek

elmondja, nyakig kőbálványnyá csattanjon. Ekkor János reggelre kél,

meginditsa a hajót s haza érkeznek. Mikor haza érkezetek vóna, János

megrugja az hajót s lett belőle a ló s elrugja az bótot s lett belőle a

papucs.

Mikor jönnének a város végéig, két generális három lóval jő velük

szembe.

»Azért jöttünk felséges királykisasszony, hogy eleget gyalogolt, most

űjjen fel a ló hátára.«

Azt mondja az öreg Katona János:

»Nem engedem, hogy felüjjön, mert gonosz lessz a ló s leveti, hanem ha

megengedik, hogy én üljek fel s látom, hogy szépen jár, akkor

megengedem, hogy felüljön felséges királykisasszony.«

Felül János a ló hátára egy ezüst sarkantyus csizmával a sarkantyu

taréját beüti a ló oldalába s a ló abba a helybe megdöglik.

»Fel kell akasztani Jánost, mert a lovat elpusztitotta.«

»Meg kell engedni Jánosnak, mert ő tudja, mit csinál.« Mondja világ két

szép népje.

Ekkor hazamennek s külömbnél külömb asztalt teritenek s asztal mellé

ülnek. Az öreg Katona János végignéz az asztalon s lássa, hogy mindegyik

előtt tiszta píros szin a bor, de a melyik Világszép királykisasszony

előtt van, tiszta fekete. Elveszi Katona János Világszép

királykisasszony elől a pohár bort s teszi a magáét helyibe. Akkor

megnyissa az ablakot s az poharat kidobja. Ekkor mondják királyi

herczegek:

»János eldobta Világszép királykisasszony elől a bort poharastul.«

»Nem kell bántani, mert ő tudja, mit csinál.« Mondja világ két szép

népje.

Keresik az ágyat, hogy feküdjenek le. Az öreg Katona János Világszép

királykisasszonynyal egy szobába esett hálni.

Mikor elaluszik világ két szép népje, öreg Katona János eléveszi rozsdás

kardját s kezdi fenni. Éjfélkor a Gyehanna király a föld gyomrából

megindult. Mikor dugná ki a pádimentomon a fejit, Katona János egy

vágásból keresztülvágja a nyakát. Visszaesett a teste s utána a feje.

Ekkor Katona János keresett rongyokat, mivel azt a sok vért feltörölte a

padimentomról. Végignéz, hogy világ két szép népje milyen szépen

aluszik, hát lássa, hogy egy csepp vér Világszép királykisasszonynak az

arczájára van szökve. Ezt gondolja magába János: »Ha letőrlöm, majd

álmosan, a mint lessz, megijed, ha lenyalom és valaki meglássa, azt

hiszi, hogy talán csókolodom vele.« A vén király épen akkor akart

kimenni a belső házból s meg akarta nézni a kócslikon, hogy az fiu a

menyével hogy alszik. Az öreg Katona János épen akkor találta lenyalni

azt a csepp vért Világszép királykisasszony arczájáról. Ekkor a vén

király meglátta a kócslikon, hogy Katona János csókolja Világszép

királykisasszonyt; haragjában visszament és lefeküdt.

Reggel összegyüjti a tanácsos tisztjeit s azt mondja:

»Jánost el kell pusztitani, mert az ecczaka láttam, hogy a menyemmel

csókolódott.«

Azt tanácsolják, hogy Jánost délkor fel kell akasztani. Viszik Jánost

akasztani s világ két szép népje hátul kisérte.

Mikor az akasztófára felvitték volna, mondja János:

»Felséges királyok és herczegek, három beszédem van, hadd mondjam el,

nem bánom, ha akkor felakasztanak is.«

Azt mondják az királyi herczegek, hogy nem bánják, hát mondja. Mondja

János:

»Mikor világ két szép népjét ësszeteremtettem, hoztam őket. Mikor első

öste megpihentünk volna s én silbakot állottam, hogy valamiféle állat el

ne ragadja őket, jött három galamb. Mondja az egyik galamb, hogy

Világszép királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mert a város végin

két generális jön eléjbünk s elragadják Világszép királykisasszonyt.

Második öste, mikor silbakot állottam volna, jön a három galamb s mondja

az egyik, hogy Világszép királyfinak nem lessz semmi öröme benne, mert

mikor asztal mellé ülnének, az pohár Világszép királykisasszony előtt

tiszta méreggé lessz. Harmadik öste ismét jött a három galamb és mondja

az egyik, hogy Világszép királyfiunak nem lessz semmi öröme benne, mert

éjjel tizenkét órakor a Gyebenna király lánggal kicsap a föld gyomrából

s Világszép királykisasszonyt elviszi magának feleségül, hogy senki sem

tudja többé visszahozni.«

Mikor ezeket János elmondta, nyakig kővé csattant. Leveszi világ két

szép népje s hazaviszik s teszik a tükör alá. Hét esztendő multával

születik világ két szép népjének egy fia és egy leánya. Ezek nőttek és

ojjan szépek lettek mint az apjuk s anyjuk. Egy vasárnap mondja

Világszép királykisasszony:

»Kedves kincsem, ügyejj a gyermekekre, én elmenyek a templomba.«

Addig játszadozik Világszép királyurfi a két gyermekével, a mig

elaluszik. Azt lássa álmába, hogyha ő a két gyermeknek a nyakát elvágná

s aztat egy teknőbe kieresztené, akkor avval a vérrel megöntözné azt a

kőbálványképet, János kiszöknék tizenhét esztendős korában. Peniglen ha

azt a két gyermeknek a testit ësszevágná s bevetné a halastóba, még a

két gyermek is megvolna. Ekkor Világszép királyurfi megébred, egy

tekenőt hoz és egy kést s a két gyermeknek a nyakát mindjárt levágja.

Avval a vérrel megöntözi azt a kőbálványképet s János kiszökik a tükör

alól tezenhét esztendős korában.

»Jaj kedves ëcsém, mint elaluttam«, mondja János.

»Alhattál volna még száz esztendeig, ha én nem lettem volna.«

Mondja Világszép királyurfi:

»Hanem most jere együnk, igyunk, mert rég nem ettünk, ittunk együtt.«

Hogy leülnek az asztal mellé, mondja Katona János:

»Nos no, kedves királyurfi, nézz ki az ablakon, nézd meg, hogy a két

gyermeked egy aranyalmával hogy játszadozik.«

Elmennek le ketten s a két gyermeket nagy örömmel felviszik az palotába.

Akkor jő Világszép királykisasszony a templomból.

»Na kedves kincsem, miért választottál te magadnak ilyen fiatal

katonát.«

»Nem választottam édes kincsem, mert ez az öreg Katona János.«

»Lehetetlen, hogy az legyen, mert ez igen fiatal. De ha az, hát vesse ki

az ingit, mert láttam egy jegyet a hátán; ha azt meglátom, akkor hiszem,

addig nem.«

Kivetette János az ingit a nyakából, hát lássa Világszép

királykisasszony a jegyet s megismerte.

»No már most hiszem, hogy te vagy János. Hála legyen az Istennek, hogy

megkerültél.«

Most tizenkét versen ismét testvérséget fogadtak s igy élnek mai napig.

(_Szováta és Nagy-Solymos_.)

13. A szegény ember és a zenészek.

Egyszer vót, hól nem vót, még az operencziás tengeren is tul vót, a hól

a tetüt és a bolhát rézpatkóba verték, hogy a jégverembe be ne

botorkázzék, vót egy nagy kapu. A mellett a kapu mellett vót egy nagy

jegenyefa, annak a jegenyefának vót 99 ága, a 99 ágán vót 99 szoknya, a

99 szoknyának vót 99 ráncza; a 99 ránczába vót 99 bolha. Az a 99 bolha

hulljon annak a nyakába, a ki beszédemet meg nem hallgassa. A ki pedig

beszédemet szépen meghallgassa s másnak el nem mondja, annak az a 99

szoknya mindenestül fogva hulljon a nyakába. Azokon a szoknyákon tul egy

sánta araszszal, egy bolhaugrással s egy tetülépéssel is tul vót

valamennyivel, csakhogy épen mennyivel, azt én sem tudom, mennyivel,

csak hogy vót, csakhogy épen ugy láttam mint öregapám, a ki vak vót, vót

egy szegény ember. Ez a szegény ember elment egy bornyával a vásárba s

ott olcsón elcsalták tőle a zenészek. No gondojja magába a szegény

ember: drága lessz nektek az olcsó hus. S a biz a vót neki egy kicsi

sapkája. Elment avval vissza egy korcsmába s kérdezte:

»Hogy egy vider pálinka.« Megmondják az árát s ki is fizeti. Elmegy egy

másik korcsmába s ott is megtudja a pálinka árát s kifizeti előre. Már

most sétál a piaczon s találkozik a zenészekkel, kéri őket, hogy

jöjjenek vele, mert hogy igyák meg a borju áldomását. El is elmentek s

vett nekik egy vider pálinkát. Mikor fizetni kellett, mondja a

korcsmáros, hogy már ki van fizetve. Kérdik a zenészek:

»Hogy, hogy?«

»Hát biz a kifizette a sapkám, mert ez ojjan sapka, a mi mindent ki tud

fizetni.« Mennek a második korcsmába s ott is hallják a zenészek, hogy a

sapka már kifizette a pálinkát. Mikor utban volnának a harmadik korcsma

felé, mondják a zenészek, hogy adja el nekik a sapkát.

»Szivesen« – mondja a szegény ember – »ha visszaadjátok a borjumat.«

Vissza is adják s a zenészek elindulnak a korcsmába, hogy még igyanak,

mert ugyis fizeti a sapka. Bemennek a korcsmába s kérik a legdrágábbik

finom italokat. Mikor megitták, kéri a korcsmáros a pénzt, de ők azt

mondják:

»Fizet a sapka.«

De biz az nem fizetett semmit s a korcsmáros jól elverte őket. Akkor a

zenészek megindulnak, hogy adják vissza a sapkát. Meg is kapják a

szegény embert odahaza. Épen a pitvarban áll egy nagy késsel, mert

disznót öltek. Mikor meglátja a zenészeket, egy vérrel teli

disznógömöczet köt a felesége inge alá s teszi magát, mintha nagyon

haragunnék a feleségére, hogy a vacsora későn jön, pedig már jönnek a

kedves vendégek. Mikor a zenészek odaérkeznek, épen beleszurja a kést a

feleségébe, hogy a vér mindjárt ellepte a ház padját. A zenészek mikor

el akartak futni, mondja nekik:

»Soh se fussatok, bolondok, mert van nekem egy 360 éves muzsikám; ha azt

meghuzom, nincs az a prédikácziós halott, a ki fel ne ébredjen.«

Meg is huzza nagy keservesen a muzsikát. Hát a felesége lábra áll,

elkésziti a vacsorát s mulatnak reggelig. Reggel kérik a zenészek a

szegény embert, hogy adja el nekik azt a muzsikát. El is adja a szegény

ember a muzsikát 100 forintért. Hazamennek a zenészek s a primás

beledöfi a kést a feleségibe. Huzza a muzsikát, hogy a felesége

felébredjen, de biza nem akart felébredni. Mondja a másik:

»Ajj meg, hogy őjjem meg én az enyemet, hátha te nem ölted jól meg,

azért nem akar felébredni.« Hát meg-is megölte, de biz a semmi

muzsikaszóval nem tutták többé felébreszteni. Felherren a sok zenész s

mondják:

»Nó ez a gazember kifogyasztott a feleségeinkből.«

Ekkor elindultak a szegény ember házához. Mikor oda megérkeztek, a

szegény ember épen egy kutat ásott s a kut belsejéből kiáltotta:

»Jertek ide, jertek ide, huzzatok ki, mert beleveszek!«

Hát mennek a czigányok egyenkint, próbálják kihuzni. A mint egyenkint

bemennek, egyenkint levágja őket, hogy mint ott pusztultak a zenészek.

(_Szováta_.)

Röviditések a jegyzetekben.

Népk. Gyüjt. = Népköltési Gyüjtemény.

Népd. és Mond. = Népdalok és Mondák.

k. = kötet.

ol. = oldal.

d. = dal.

vsz. = versszak.

JEGYZETEK.

Balladák és rokonnemüek.

1. _A)_, _B)_. =Szőcs Mári.= Változatai: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I.

k. 212. ol. 57. d.; Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« I. k. 378. ol. 381. d.

és Szini Károly: »A magyar nép dalai és dallamai« 74. ol. 53. d.

Az Erdélyi- és Szini-féle változat, kivéve a Szini-féle változat utolsó

négy sorában előforduló s a vers tartalmához semmiképen nem illő,

erőltetett erkölcsi tanuságot, teljesen egyező.

E két változat inkább elbeszélő népdal mint ballada. A cselekményt nem

viszi előbbre a párbeszéd következetesen. Hézagos mind a kettő, de

hézagai nem balladai hézagok, hanem a költemény eredeti lényeges alkotó

részeinek kiesései.

Az Arany-Gyulai-féle változat már jobb, de ebben is hiányzik az

izgatott, rövidlélekzetü balladai menet. Legjobb az itt közlött 1. számu

ballada,[47] melyben mindvégig az eleven párbeszéd kapcsán siklik tova a

cselekmény s teljesen uj vonásokban gazdag. Uj benne a hangulatkeltő

bekezdés, az anyától való búcsuzás s a költőileg igen szép befejező

rész. A 2. sz. alatt közlött ballada rövidített, törött változata a 1.

számunak.

2. =A sólyom.= A négy első sor előfordul Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I.

k. 228. ol. 76. d. (Hegyi tolvaj), de a többi rész egészen uj.

6. =Az eladott leány.= Változatai: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k.

148. ol. 6. ballada (Boriska). Ugyanott 180. ol. 23. ballada (Világszép

Erzsok) és Kálmány Lajos: »Koszoruk« II. k. 53. ol. 1. ballada.

Az a vonás, hogy a töröknek eladott leány búcsuzik ruháitól, virágaitól

s felhivja őket, hogy sirassák meg őt, sajnálkozzanak rajta, előfordul

minde változatokban. Míg azonban e gondolat a balladák keretében az

előrehaladó cselekmény egy-egy mozzanatát képezi, addig az itt közlött

balladában a fősúly csak e vonások kidomborítására van fektetve.

8. =Túr a disznó.= Változata: Kecskeméthy Csapó Dániel: »Dalfüzérke« I.

füzér 32. ol. 32. d.

10. =Tallos Erzsi.= Változatai: Arany-Gyulai: »Népk. Gyüjt.« I. k. 209.

ol. 53. és 54. ballada (Kuris Pista). Mindkettő töredék. Erdély J.:

»Népd. és Mond.« III. k. 153. ol. 260. ballada. Kálmány Lajos:

»Koszoruk« II. k. 64. ol. 8. ballada. Limbay Elemér: »Magyar Daltár« VI.

k. 139. ol. 1117. dallam. Változatát közölte Versényi György Székely

balladák (Tollasi Erzsi). Ethnographia 1902. évf. 6. sz. 273. ol.

A halálratánczoltatott leány tragikus sorsáról daloló e változatokban

érdekes az, hogy a feldolgozás mindegyikben más-más. Az általam

feljegyzett székely változat az esemény eleven menete s a fővonások

balladai csoportosítása tekintetében a jobb változatok közé tartozik.

Leginkább egyezik vele a Limbay-féle változat. A halálratánczoltatás oka

kifejezést nyer az Arany-Gyulai- (I. k. 54.) és Erdélyi J.- (III. k.

260.) féle változatok e soraiban:

Ha enyem nem löttél

Hát másé se lögyél.

11. =Kendi molnár lánya.= Ugylátszik e dalban is halálratánczoltatásról

van szó, de csinálhatták e dalt egy olyan tánczban telhetetlen

menyecskéről is, a ki a sok tánczolásba belepusztult.

12. =Rossz feleség.= Az első versszak változatai Bartalus István »Magyar

Népdalok« I. k. 15. ol. 15. d. és Erdélyi J.: »Népd. és Mond.« III. k.

179. ol. 181. d. E változatokból hiányzik az általam feljegyzett ballada

második czolásba és harmadik versszaka.

13. =Az eszéki rab.= Székely katona-rab lehetett az, a ki az eszéki

börtönben sínlődött s kit valamely, talán megcsalt rácz leány vitt a

veszedelembe. Lehet azonban e ballada valamely dunántúli katonalegény

utján a székely népköltészetbe került átszürődés. Változata, hasonló

vonásokkal: Papp Gyula: »Palócz népköltemények« 56. ol. 74. d. E ballada

egyes vonásait megtaláljuk. Ethnographia XI. évf. 33. ol. Fujdogál a

szellő cz. dal. Barla Szabó István gyüjt. Hencse. Somogy vm. Ugyanott

168. ol. Rab-ének, Nagy-Bajom Somogy vm. (Friedmann Bernát gyüjtése.) A

rabságról szóló magyar népballadák e par excellens szálló gondolatának:

Rab vagyok, rab vagyok

Szabadulást várok.

A jó Isten tudja,

Mikor szabadulok.