és itt a tengersziget mellett lakik tizenegy koronás hattyu. Tíz hattyu
olyan szépen játszik napestig, hogy gyönyörűség nézni, de a tizenegyedik
olyan keservesen sír s bújdosódik, hogy a ki aztat hallja s lássa, a
szíve szinte meg kell hasadjon. A ki azt a tizenegy hattyut meglövi,
olyan királyságot nyer, hogy egy madár egy év alatt sem tud keresztül
repülni rajta.« Ezzel a béres megnyitsa az ajtót s kijönnek onnat. Nóde
Péter reggelre kerül. Addig megy a tengersziget mellett, a míg szinte
álló dél lessz. Meglássa távolrul, hogy tíz koronás hattyu olyan szépen
játszik, hogy gyönyörűség nézni, de a tizenegyedik olyan keservesen sír
és bujdosódik, hogy a ki aztat lássa és hallja, a szíve szinte meg kell
hogy hasadjon. Felszóval kiáltsa Péter:
»Kedves testvér, ne sírj s ne bújdosodj, én vagyok a testvéred, szállj
le hozzám, már rég hogy nem játszodtunk együtt. Tik legalább tizenegyen
voltatok testvérekül, de én csak árvasággal nevelkedtem egyedül.«
Leszáll reptiből az ëcscse s mind a tizenegyből olyan fiu lessz, mint a
mijen volt s nyakába szëkik mind a tizenegy s ësszevissza csókolják.
Megindulnak tizenkét testvérekül hazafele. Mikor meglássa édesanyjuk,
hogy a tizenkét gyermeke menyen haza, röktön elájult. Odaszökik a
tizenkét fiú s felmozsdassák s mind a tizenkettőt összecsókolja, hogy az
Isten ő felsége még egyszer egy hejre rendelte őket. Másnap reggel ujra
jönnek a veres király béresei s bémenyen a nagyobb. Mikor belépik az
ajtón elbámul, hogy ojan tizenkét legény ül az asztal mellett, mint
tizenkét tulipán. Igy mondja a béres:
»Kedves fiuk, legyenek szívesek a hídon átalereszteni.« Kiszökik Péter
behíjja őket, az asztalba ülteti, étellel itallal ellása, úgy bocsátotta
őket keresztül a hidon. Másnap jönnek vissza a béresek, hogy menjenek
haza. Péter átalereszti, de a kicsi kutyát nem kűldi velük.
Hazaérkeznek, a marhákat kifogják s bekötik a hejjekre. Szalad a béres,
hogy jelentse, hogy milyen csudát láttak. Igy mondja a béres a
királynak:
»Szerencsés jó estét adjon Isten felséges királyatyámnak.«
»Hál’ Istennek, hogy hazajöttetek.«
»De hoztam egy hírt felséges királyatyámnak.«
»Szaporán szeretném meghallgatni a hírt« mondja a király.
»Felséges királyatyám, vagyon a hajóslegénynél tizenegy olyan legény,
mint tizenegy szál égő gyertya, mint tizenkét hajnalcsillag.« Erre a
szóra a királynak a korona a fejéből kiszökik s leesik az asztalra, a
királyné alól pedig kiszökik mind a hét párna s a királyné leesik a
földre. Elig várja a király, hogy reggel legyen; felöltözik s kapja a
fegyverit s megindul a hajóshoz. Mikor beérkezik az ajtón s meglássa a
feleségit s a tizenkét fiut, az ajtó közé leromlott. Odaszökik a
felesége tizenkét fiuval s röktön felmozsdassák. Ekkor felébred a király
s örömmel kérdezi az okát, hogy így vagynak. Mondja a királyné:
»Látod látod te rosszlelkű, tizenegy gyermekemet a tengerbe hányattad,
engemet a tizenkettedikkel egy bárkán tengerbe eresztél, de az Isten
gondot viselt reánk s nem hagyott el.« Ekkor a király sírni kezd s
mondja: »Hál’ Istennek, hogy ismét láthatlak; a másik feleségemet, a ki
titeket el akart pusztítani, négyfelé vágatom s hammát a város négy
szegletén a széllel elfujatom.« Ekkor a király czirkulártassa hetedhét
országon keresztül, hogy királyok, herczegek, bárók jöjjenek össze.
Ujból megesküszik s boldogul élnek.
Tál, tányér elég vót,
Kenyér, czipó kevés vót
Míg a kutyák az ízin elmentek
Azok is mind eldëglettek
Istenes csuda vót
Ki egy csepp levest kapott.
(_Szováta_.)
3. Disznóficzkó.
Nós tehát, egyszer volt egy szegény asszony egy királyvárosba. Az a
szegény asszony fonásból élt, de már a fonnivalót úgy felszedte, hogy
semmiképen nem kinálkozott kapnivaló. Igy gondolta magába, hogy még a
királynénál nem jártam, de már elmegyek oda, hogy kérjek fonnivalót.
»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királyné!« Felelé vala az
királyné:
»Tessék leülni öreg n’anyó!«[20]
»Felséges királyatyamné, sokat nem ülnék, mert azért jöttem, hogy
felséges királyatyámné legyen olyan szíves, hogy neken egy kis
fonnivalót sziveskednék.«
»Ó öreg n’anyó, nekünk nincsen, mert a szolgálók mind megfonták.«
»Ó felséges királyatyámné, sziveskednék akármiféle fonnivalóval, mert
harmadnapja, hogy étel a számba nem járt.«
»Ó öreg n’anyó adok én valami ennivalót addig, míg fonnivalót kapna.«
»Dehát felséges királyatyámné én addig el nem mehetek, míg valami
fonnivalót nem kapok.« Akkor felelvén az királyné az szógálónak:
»Erigy szógáló, a disznópajtánál vannak kenderpozdorják, vegyen a n’anyó
egy öllel, hogy legalább tüzet csináljon.«
Ekkor a vénasszony elvive egy öl pozdorját és mög es mögfonta és tiszta
ezüstöt font abból a pozdorjából. Ekkor a vénasszony vitte a
királyatyámnéhoz:
»Adjon Isten jó napot, felséges királyatyámné! haza hoztam a fonalat.«
»Ó öreg n’anyó, mér’ nem adta el valakinek, hogy kapott volna belőle?«
»Ó felséges királyatyámné, hogy adtam volna el azt a fonalat, mikor
azért kaptam, hogy megfonjam.«
Ekkor elévette a vénasszony a fonalat. Ekkor lássa a felséges
királyatyámné, hogy tiszta ezüst fonalat vitt. Ekkor örömében nem tudta,
hogy mit csináljon ennek a vénasszonynak, hogy ilyen szép ezüstfonalat
vitt. Ekkor a felséges királyné ësszehánta az egész házbali portékát és
megkapott egy fő kendert s odaadá vénasszonynak.
»No n’anyó, még eztet fonja meg.«
Ekkor a királyné az vénasszonyt feltarisnyálta. Elment a vénasszony haza
s abból a kenderből font tiszta gyémánt fonalat. Vitte haza vénasszony a
fonalat. Mikor királyatyámnénak udvarába bément volna, egy kicsi kan az
vót az ganejdombon s felelte az kicsi kan az vénasszonynak:
»Nós n’anyámasszony, az felséges királyné magát kénálja aranynyal,
gyémánttal és ezüsttel, de semmifélét el ne vegyen, hanem mondja, hogy
künn az ganejdombon vagyon egy kis kan, felséges királyatyámné, ha
ideadja aztat szívesen, elviszem.«
»Adjon Isten szerencsés jó napot, felséges királyatyámné.« Ekkor
elévette az fonalat a felséges királyatyámné; de mikor meglátta, hogy
tiszta gyémánt fonalat vitt ez a vénasszony, örömében nem tudta, hogy
mivel ajándékozza meg. Mondotta a n’anyó felséges királyatyámnénak:
»Felséges királyatyámné, én egyebet nem kévánok, hanem künn az
ganejdombon vagyon egy kis kan, sziveskedjék avval megajándékozni.«
Ekkor felele az királyné:
»Kedves öreg n’anyó, menjen hátra a kerbe, ott vagyon tizenkét gönne
azok alatt vannak goczák, a méket szereti aztat vigye.« Felele az vén
n’anyó:
»Felséges királyatyámné, nekem azokból egy sem kell, hanem tessék
sziveskedni evvel a kicsi kannal.« Ekkor felelé a királyatyámné:
»Azt már nem engedem, hogy maga az városon végig vigye, hogy kérdezzék,
hogy ki adta azt a varras kant.« Ekor felelé a vén n’anyó:
»Nos tehát jó egészséget adjon az Isten.«
Az királyatyámné kénálta aranynyal és gyémánttal és ezüsttel, de nem
kellett. Evvel az vénasszony elindula. Mikor az kapun ki ment vóna, az
királyné megsajnálta és a szógálót utánna küldötte, hogy héjja vissza.
Elfuta a szógáló és visszahitta. Ekkor felséges királyatyámné a
vénasszonyt feltarisnyálta aranynyal ezüsttel és gyémánttal. Ekkor
mondja felséges királyatyámné, hogy vigye a kis kant, csak takarja el,
hogy ne lássák, mit viszen a királynétól. Ekkor a vénasszony hazavitte a
malaczot és bétette a kemencze megé s egy kis szalmát tett bé a küs kan
alá. Mikor harmadnapja van, hogy a kis kan ottan van a vénasszonynál,
akkor de felelte a küs kan:
»Nos nó édes anyámasszony, menjen fel a felséges királyatyámhoz s mondja
meg, hogy Disznyóficzkó azt mondta, hogy holnap nyócz órakor az leányát
takarítsa feleségnek.« Ekkor mondá a vén asszony Disznóficzkónak:
»Hogyha eztet mondom fel királyatyámnak, akkor fejemet veszi.«
»Ne féljen semmit, menjen csak bátran.« Felméne a vénasszony a
királyatyámhoz:
»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királyatyám!« Fogadván
felséges királyatyám, kérdé vala:
»Mi az ujság öreg n’anyó?«
»Egyéb nem felséges királyatyám, hanem Disznóficzkó azt izente; hogy
holnap nyócz órakor a leányát takarítsa feleségnek.«
Ekkor a királyatyám a tizenkét tudósát esszegyűjtötte s tették a
törvényt, hogy miféle nemzet lehet az a Disznóficzkó. Ekkor esszehánták
a lélekkönyveket, dehát Disznóficzkónak még hírit sem hallották. Azt
egyezi ez a tizenkét tudós, hogy a felséges királyatyám adjon valami
próbát, ekkor megtudják, hogy miféle nemzet lehet. Akkor monda felséges
királyatyám vénasszonynak:
»Menj haza, mond meg annak a Disznóficzkónak, hogy itten vagyon egy nagy
kőszikla, aztat egy ecczaka elpusztítsa s annak a helyén külömbnél
külömb szőlők teremjenek. Egy része virágozzék, egy része érjen s
reggelre ide az asztalomra egy tál szőlő s egy éveg bór, hogy meglegyen,
mert ha nem lessz akkor fejét veszem.« Ekkor elment haza a vénasszony és
azt mondja Disznóficzkónak:
»Az izente a királyatyám, hogy itten vagyon egy kőszikla, aztat egy
ecczaka elpusztítsd s annak a helyén külömbnél külömb szőlők teremjenek.
Egy része virágozzék, egy része érjen s reggelre a királyatyám asztalára
egy tál szőlő s egy éveg bór hogy meglegyen, különben fejedet veteti.«
Azt felelte Disznóficzkó:
»Kissebb nagyobb gondom legyen annál.« Estére kiállott az ajtó elejébe s
belenyult balfülibe s kihúza egy tolluszáru sípot s belefúva abba a
sípba s széledes világon a mennyi ördög, pokolsánta mind előtte van.
Ekkor felelék:
»Mit poroncsossz kedves jó gazdám?«
»Én egyebet nem poroncsolok, hanem az éczczaka azt a nagy kősziklát
pusztítsátok el s annak a helyén külömbnél külömb szőlők teremjenek. Egy
része virágozzék, egy része teremjen s reggelre a király asztalára egy
tál szőlő s egy éveg bor, hogy meglegyen, külömben fejemet veteti.«
Még a száján ki se mondta s meg volt téve. Az király mikor megébredett,
hát lássa, hogy az asztalán vagyon a tál szőlő és a kupa bór. Ekkor
megrettent a királyatyám, hogy »Már most nem tudom, hogy kivel
beszélek.« Ekkor felséges királyatyám a tizenkét tudosát esszegyűjtötte
és teszik a törvényt, hogy mit tudjanak csinálni. Tizenkét tudos aztat
tanácskozta, hogy felséges királyatyám adja azt a próbát, hogy
Disznóficzkó ajtajától fogvást, a királyatyám ajtójáig egy tiszta
gyémántút legyen; annak az útszejje kétfelől meg legyen rakva külömbnél
külömb gyümölcsfákkal, egy része virágozzék, más része érjen, a harmadik
peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút
mellett egy aranyvállu és egy aranyvedör, a ki merje a vizet abba a
válluba, hogy mikor királyatyám viszi a leányt Disznóficzkónak; tizenkét
lovának, hogy legyen mit innya. Eltelik a nyócz óra, el a kilencz, el a
tíz, mégse vitte felséges királyatyám a leányát!
»Nós nó n’anyámasszony, menjen fel a királyatyámhoz s mondja meg, hogy
nekem ne figurázzon, hanem holnap nyócz órakor, ha a leányát nem
takarítsa feleségnek, akkor higgyje meg a felséges királyatyám, hogy a
fejével játszom.« Ekkor elment a vénasszony a királyhoz. Vénasszony nagy
hathatósan köszöne:
»Adjon Isten szerencsés jó napot felséges királyatyám!« Fogadván
felséges királyatyám, kérdé vala:
»Mi ujság öreg n’anyó?«
»Egyéb semmi, hanem Disznóficzkó azt izente, hogy holnap nyócz órakor a
leányát takarítsa feleségnek.« Akkor mondá felséges királyatyám
vénasszonynak:
»Menj haza, mond meg annak a Disznóficzkónak, hogy az ő ajtajától
fogvást az én ajtómig egy tiszta gyémántút legyen; annak az útszéjje
kétfelől meg legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része
virágozzék, más része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen
egy tiszta gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy
aranyvëdör, a ki merje az vizet abba az válluba, hogy mikor megyek s
viszem a leányomat Disznóficzkónak, tizenkét lovamnak, hogy legyen mit
innya.«
Elment haza a vénasszony s mondá, hogy a király azt izente vissza:
»Próba legyen, hogy a te ajtódtól fogvást a királyatyám ajtójáig egy
tiszta gyémántút legyen, annak az útszejje két felől meg legyen rakva
külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más része érjen,
a harmadig peniglen: az út közepén legyen egy tiszta gyémánt kút, a
mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvëdör, a ki merje a
vizet abba a válluba, hogy mikor a királyatyám jön s hozza neked a
leányát, tizenkét lovának, hogy legyen mit innya.« »Kisebb gondja
nagyobb legyen annál kedves öreganyámasszony.« Ekkor estét ére és kiméne
az ajtója elejibe s belenyúlt a bal fülébe s elévett egy tolluszár sípot
s belefuva. A mennyi széjedes világon, amennyi ördög volt, mind előtte
van.
»Mit poroncsolsz kedves jó gazdánk?«
»Én egyebet nem poroncsolok, hanem az ajtómtól fogvást a királyatyám
ajtójáig egy tiszta gyémántút legyen, annak az útszejje két felől meg
legyen rakva külömbnél külömb gyümölcsfákkal; egy része virágozzék, más
része érjen, a harmadik peniglen: az út közepén legyen egy tiszta
gyémánt kút, a mellett a kút mellett egy aranyvállu és egy aranyvedör, a
ki merje a vizet abba a válluba, hogy mikor jön az király s hozza a
leányát, tizenkét lovának legyen mit innya.« Egyrészére még ki sem is
mondta, már meg is vót téve. Megébred reggel felséges királyatyám,
kitekinte az ablakon, hát lássa, hogy a tiszta gyémántút készen van.
Ekkor az király az városban hirdette, hogy minden ember az kapujába egy
vállu moslékot tegyen ki, mert a királykisasszony menyen férjhez
Disznóficzkóhoz. Ekkor a király a leányát felülteté a hintóba. Ekkor
megindulnak, hát lássák, hogy az út a vénasszonynak az kapujára menyen.
S odaérkeztek. Ekkor a királykisasszony leszálla a hintóból. Eléállott a
Disznóficzkó – mint ő, hogy kan is – s királykisasszonynak megfogta a
szájával a köntösit és úgy indultak meg menyegzőre. Avval Disznóficzkó
megfutamodott, az egyik váluból a másikba szökött s ott a moslékba mind
bugyburékolt. Mikor az templomhoz érkeztek Disznóficzkó állott az
királykisasszonyhoz. Bemenének a templomba s az oltárral szembe
fordútak. Kérdezé vala a pap, hogy kihez legyen szerencsém esketni?
Ekkor felelték, hogy királykisasszonyt Disznóficzkóval. Ekkor kérdezé a
pap, hogy hát szereti-e? Felelte a királykisasszony:
»Hogyne szeretném, hogyha az Isten azt rendelte nekem.« Ekkor a pap
megeskette. Már mostand elmentek haza a vénasszonyhoz. Estét érének,
felelvén vala a vénasszony:
»Kedves menyemasszony szüvesen vetnék ágyat, úgy mint
királykisasszonynak, de bizon nekem semmim sincs, hanem egy kis szalmát
kérek és arra tessék lenyugonni.« Lehoz a vénasszony egy kis szalmát és
a háznak egyik szegeletjébe letette. Ekkor gondolta vala az
királykisasszony magába, hogy: Istenem én már nem bánom már, hogy férhez
mentem, csak szeretném a kihez mentem, bár az hátam megé fekünne, ha
mindes Disznóficzkó. Ezalatt az vénasszony elaluva. Ekkor Disznóficzkó
gondolt egy tiszta gyémánt ágyat s gondolta, hogy a királykisasszonyról
minden gyúnya lemenjen s le is ment s a királykisasszony is ledőlt.
Ekkor Disznóficzkó kiállott a kemencze megül, keresztül bükött a fejin,
lett belőle egy tiszta gyémánt királyúrfi s azt a varras bőrt akasztotta
az ágy lábára. Ekkor felelvén Disznóficzkó:
»Ó szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, már mostand engem szeress!«
Mondá a királykisasszony:
»Szivemnek szerelme, szivemnek kegyese, a mit béfalok, jobb nem szeretem
mint tégedet, a mennyire szeretlek.« Ekkor felelt Disznóficzkó:
»No szivem szerelme, egyre felkérlek, hogy énbennem három napig meg ne
dicsekedjél, mert ha megdicsekedel nem leszünk egymásé.«
No hát ezen az écczaka együtt háltak s királykisasszony azonnal meg is
terhesedett. Nodehát az királykisasszonynak úgy volt dolga, hogy talán
az édesanyjának még a méhében sem volt külömben. Reggelre kerekedett s
Disznóficzkó visszabükött a bőribe s bebutt a kemencze megé. Mikor a
harmadik napjára kerekedett volna, akkor gondolta a királykisasszony,
hogy felmenyen a királyatyához: »Hogy hal[21] lám mit mondanak a
királyatyámék.« Ekkor felméne és köszöne az édesanyjának. Sirván kérdezé
az édesanyja a leányától, hogy hogy vagyon dolga? Ekkor felelé
királykisasszony:
»Kedves, édes anyámasszony, úgy vagyon dolgom, hogy talán az édesanyám
méhében sem volt külömben.« Nagyon örvendeze az királyné, hogy a leánya
szomoru szóval nem biztosítsa. Már mostand kérdezi a királyné:
»Mond meg nékem édes leányom, hogy a te urad valamifélekép változik-é?«
Felelvén vala a leánya, hogy nem változik semmifélét. Ekkor megindula
királykisasszony hogy menyen haza. A n’anyója egy kamarába főzte a
pálinkát és meglátja a királykisasszonyt és kiáltja a n’anyója:
»Gyere bé kedves unokám!«
»Kedves n’anyó sietnék haza.«
»Hát gyere csak bé egy perczet.«
Beméne a királykisasszony. A vénasszony egybe egy pohár itallal
megkenálá; annak az ereje a fejébe méne s egybe az esze megserényedett.
Kérdé vala az öreg n’anyó királykisasszonytól, hogy:
»Kedves unokám, mond meg nekem, hogy hogy van dolgod s a te úrad
valamifélekép változik-e?«
»Nem változik semmifélét.«
»Az nem lehet, mert tudnivaló, hogy az ilyen kell hogy változzék.« Ekkor
felelte:
»Ó kedves n’anyó, mikor este van, akkor keresztülbükik a fején s tiszta
gyémánt királyurfi lessz belőle.« Kérdé a vénasszony:
»Hát azt a varras bőrt, a ki rajta van, azt hova teszi?«
»Aztat teszi az ágy lábára.«
»No jól van kedves unokám.« Ekkor hazamene az királykisasszony. Ekkor a
királykisasszonynak tiszta gyémántasztal magától meglett s tiszta
gyémánt ital és étel magától meglett s mikor szükség vót, akkor ehetett
és ihatott.
Harmadik estére kerekedtek. Ekkor Disznóficzkó keresztülbükött a fején s
lefeküdtek. Ekkor ecczaka vénasszony elment oda s a kemenczét
meghevitette s a királyúrfi úgy elaludt, hogy ő semmit se vett észre. A
vénasszony bement a házba s azt a varras bőrt leakasztotta az ágy
lábáról, a kemenczébe bevetette s elégette. Reggel a királyúrfi mikor
megébredt, hát kapott a bőr után, de hát nincs ott. Ekkor felelt a
királyúrfi a királykisasszonynak:
»Nos nó szivem szerelme szivemnek kegyese, megmondottam én neked, hogy
énbennem három napig meg ne dicsekedjél, mert ha megdicsekedel nem
leszünk egymásé, de mégis megdicsekedtél, most gyere velem, épen az
áldott nap jő fel az égre.«
És kimenének az ajtó elejébe és a nappal szembe fordultak. S a felesége
derekát kétszer megölelte s szökött két vasabroncs reá. Ekkor mondá a
királyúrfi:
»Nos szivem szerelme, szivemnek kegyese, addig róla meg ne szabadulj,
valameddig én a te derekadat meg nem ölelem. Tudja az Isten mikor lessz
ez!«
Már mostand a királyúrfi keresztülbükött a fején s lett belőle egy fehér
vadgalamb és felrepült az ajerbe. Már mostand királykisasszony
megbúsulta magát és felment a királyatyámhoz, úgy mondván vala a
királyatyámnak, hogy csináltasson neki egy pár vasbocskort s egy mankós
páczát. Elindula hétfő nap a királykisasszony s elérkezett
Szent-Hétfőhöz. Áldott Szent-Hétfő kérdezé:
»Királykisasszony hova utazik?«
Igy mondá vala a királykisasszony, hogy elindult Disznóficzkó
felkeresésére. »Áldott szentatyám, ha tudna engemet utasitani.« Ekkor
Szent-Hétfő mondá vala, hogy mindjárt utasitlak. Ekkor Szent-Hétfő
kiment az ajtó elejébe s trombitába belefútt s a széjedes világon a
mennyi ördög, pokol-sánta, elejébe került. Kérdezé Szent-Hétfő,
»Disznóficzkónak hírit hallottátok-e?« Ekkor felelték az ördögök:
»Se nem hallottuk se nem láttuk.« Ekkor Szent-Hétfő bement és mondotta,
hogy nem tudnak semmire sem utasitani; hanem menjen Szent-Keddhez, az
hogyha nem tud valamire utasitani. Ekkor megindul királykisasszony,
elérkezett Szent-Keddhez.
»Adjon Isten szerencsés jó napot, áldott Szent-Kedd atyám.«
Kérdezé vala Szent-Kedd, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala
királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult. »Áldott
Szent-Kedd atyám, ha tudna valamire utasitani?« Ekkor mondotta
Szent-Kedd hogy: »Mindjárt valamiről tudósitalak.«
Ekkor kiment az ajtó elejibe s egy sípba belefútt s széjedes világon a
mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé hogy: »Disznóficzkó
hírit hallottátok e?«
»Se nem hallottuk se nem láttuk.«
És monda királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották. És
mondotta Szent-Kedd: »No te királykisasszony menj el Szerdához, áldott
Szereda, hogyha valamire utasit!« Ekkor megindul királykisasszony,
elérkezett Szent-Szeredához:
»Adjon Isten szerencsés jó napot áldott Szent-Szerda atyám.«
Kérdezé vala Szent-Szereda, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala
királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult.
»Áldott Szent-Szereda, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor mondotta
Szent-Szereda, hogy:
»Mindjárt valamiről tudósitalak.« Ekkor kiment az ajtó elejébe, elévett
egy ostort, egyet csattintott a széjedes világon a mennyi ördög,
pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé, hogy »Disznóficzkó hírit
hallottátok e?«
»Se nem hallottuk se nem láttuk.« És elment Szent-Szereda és monda
királykisasszonynak, hogy se nem látták se nem hallották, nem tudtak
semmire sem utasitani, hanem menj el Szent-Csütörtökhöz, az hogyha nem
tud valamire utasitani. Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett
Szent-Csütörtökhöz:
»Adjon Isten szerencsés jó napot, áldott Szent-Csütörtök atyám.«
Kérdezé vala Szent-Csütörtök, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala
királykisasszony, hogy Disznóficzkó felkeresésére indult.
»Áldott Szent-Csütörtök atyám, ha tudna valamire utasitani.« Ekkor
mondotta Szent-Csütörtök hogy:
»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor kiment az ajtó elejébe, elévett
egy ostort s egyet csattintott s a széjedes világon a mennyi ördög,
pokol-sánta, mind előtte vólt. Kérdezé hogy: Disznóficzkó hirét
hallottátok-e?
»Se nem hallottuk, se nem láttuk.«
És beméne Szent-Csötörök és mondá királykisasszonynak, hogy se nem
látták se nem hallották. És mondotta Szent-Csötörtök: »No te
királykisasszony, menj Szent-Pentekhez, hogyha az valamire utasit!«
Ekkor megindult királykisasszony, elérkezett Szent-Péntekhez:
»Adjon Isten szerencsés jó napot, áldott Szent-Pentek atyám!«
Kérdezé vala Szent-Pentek, hogy miféle ujságba jár? Ekkor felelé vala
királykisasszony, hogy: »Nem vagyok semmiféle rossz járos-béli, de
Disznóficzkó felkeresésére indultam.
Áldott Szent-Pentek atyám, ha tudna valamire utasitani?« Ekkor mondotta
Szent-Pentek hogy:
»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor Szent-Pentek kiment s egy
vasabroncsot bevitt s a királykisasszony fejére tette. Ekkor elévett egy
ostort s olyat csattintott egyet, hogy tizenhét országon, tizenhét
világon keresztül hallott s a széjedes világon a mennyi ördög,
pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezé, hogy: »Disznóficzkó hirét
hallottátok e?«
»Se nem hallottuk se nem láttuk.«
És beméne Szent-Pentek és mondá királykisasszonynak, hogy se nem látták
se nem hallották. És mondotta Szent-Pentek: »No te királykisasszony,
menj el Szent-Szombathoz, hogyha ő valamire utasit.« Ekkor megindult
királykisasszony, elérkezett Szent-Szombathoz.
»Adjon Isten szerencsés jó napot áldott Szent-Szombat atyám.«
Kérdezé vala Szent-Szombat, hogy: »Miféle járásbéli vagy.« Ekkor felelé
vala királykisasszony, hogy: »Nem vagyok semmiféle rossz járásbéli, de
Disznóficzkó felkeresésére indultam, áldott Szent-Szombat atyám, ha
tudna valamire utasitani.«
Ekkor mondotta Szent-Szombat:
»Mindjárt valamiről tudositalak.« Ekkor Szent-Szombat kiméne az ajtó
elejébe s elévett egy tolluszár sípot s úgy belefútt, hogy tizenhét
országon, tizenhét világon keresztül hallott s a széjedes világon a
mennyi ördög, pokol-sánta, mind előtte vót. Kérdezi Szent-Szombat, hogy:
»Disznóficzkó hirét hallottátok e?«
»Se nem hallottuk se nem láttuk.«
És bémene Szent-Szombat és monda királykisasszonynak, hogy se nem látták
se nem hallották. És mondotta Szent-Szombat: »No te királykisasszony,
menj el Szent-Vasárnaphoz, áldott Szent-Vasárnap, hogyha valamire
utasit, mert azután nincs már suvá,[22] hogy menj.« Ekkor megindult
királykisasszony, elérkezett Szent-Vasárnaphoz:
»Adjon Isten szerencsés jó napot áldott Szent-Vasárnap atyám.«