kocsiról. Hivatalos dolgok következtek. Feliródtak a tanuk. Aztán a
csoportból kivált az üres szeneskocsi és elment, a szomoru kocsissal. A
kocsisnak jogosítványa van, őt meg lehet találni holnap is. A két vig
legény a rendőrökkel maradt.
Aztán megindult a menet. Elől mentek a rendőrök, a két szegény, éhes,
álmos rendőr a két maszatos emberrel, a kik ketten aludtak egy vaczkon,
három órát naponta. Aztán jött Eislitzer ur a tolószékkel, mellette a
kikötős, a ki még egyre szerelmesen nézte a szenet. Ezek mind, mind
tanuk voltak. Mind mentek az őrszobába, ők is. Majd adnak ők ezeknek a
gazembereknek! Aztán jött az özvegy Sikoróné holmijával a penészember,
ravaszul mosolyogva, arczán az «ugy kell nekik» kifejezésével, de
némileg büszkén, mert ő is tanu volt. Majd ad ő is nekik!
Mentek a napon, ezen az édes, langyos októberi napon, vitték egymást a
börtönbe a szegény emberek, a Kleinberger-czég néhány darab szene miatt,
– mindnyája tolvaj is lehetett volna és mégis becsületes volt, mindnyája
vádlott és vádló, tanu, följelentő, tolvajok-tolvaja; egyiküknek se volt
igaza és mégis mindeniknek igaza volt, nem volt köztük semmi különbség,
csak hogy az egyiknek penészszinű volt az arcza, a másiknak meg
szénporos, az egyiknek fehérforgós kalpagja és trainirozott becsülete
volt, a másiknak réz-zsinóros hajóssipkája és túlságos ellenőrzése, a
harmadiknak vörös sapkája és gyönge akarata, de vitték egymást, mert
együtt voltak, s együtt voltak, mert összetartotta őket mind az a sok
gaz hazugság, a mit a gazdag emberek annyi évezred óta a fejükbe vertek,
– mentek egymás után, mert egymásra uszították őket a fentnevezett
gazdagok, ennyi szegény nyomorultat, éheset, álmosat, fázót, beteget, –
mentek, mert az egyiknek a gazdagok kardot csatoltak a derekára, a
másiknak vörös sapkát nyomtak a fejébe, megtanították őket egymásra
vigyázni, – ezt a pár szegény rongyost és szines-ruhás maskarát! –
mentek, oly komolyan, oly igazán, hogy ennél keservesebb, izgatóbb,
lázítóbb, szívet elszoritóbb menet nem is volt a világon soha.
De nem látta őket más, csak özvegy Sikoróné, a ki elhajtatott mellettük
egy konflison, és özvegy Sikoróné nem értett az egészből semmit, mert ő
ma a halálra gondolt, a szép temetőre, a hol a többi fáradt
öregasszonyok már szép sorjában feküsznek.
TARTALOM.
Muzsika 3
Altató mese 13
Sirokkó 29
Fernande kisasszony kis fia 44
Tavaszi részegség 56
Az aranyóra és a láncz 69
A titokzatos Csókai 80
Téli reggel 92
Turóczi 106
Az éjszaka fia 120
A Ribiszke 131
Diskréczió 143
Lohengrin halála 154
A hóember 163
A manó és a tündér 175
A szobalány 194
A gipszöntő és barátai 205
Széntolvajok 226
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
3 |Edes márcziusi |Édes márcziusi
30 |jelenság |jelenség
38 |találi … Semm, |talál, … Semmi
68 |emberí |emberi
85 |feleltem nek: |feleltem neki:
86 |nemcsak akkkor |nemcsak akkor
89 |azok kevéért |azok kedvéért
90 |zsürke |szürke
141 |tetetén |tetején
150 |Hiszem magam |Hiszen magam
157 |káyhát |kályhát
159 |kís tánczot |kis tánczot
172 |mesterségét ís |mesterségét is
179 |alat, … bat jusz |alatt … bajusz
189 |diadatt |diadalt
215 |jott |jött
229 |bogy nem |hogy nem
233 |e a pinczébe |le a pinczébe
241 |ezeknak |ezeknek]