Kocsmárosné, gyujts világot;_Válogatott magyar népdalok Képes kiadás

Ejh van-e kökényszemü lányod?

Ha van kökényszemü lányod,

Gyuladjon meg a világod.

Ha nincs kökényszemü lányod,

Ejh alugyék el a világod.

Serem is van, borom is van,

Ejh kökényszemü lányom is van.

Kocsmárosné, keljen fel kend,

A csizmáját huzza fel kend.

Menjen kend le a pinczébe,

Hozzon kend fel az itczébe.

Jó borodat iszogatjuk,

Szép lányodat csókolgatjuk.

[Illustration]

251.

Kósza Pista csárdában ül,

Ihatnék is, nem is;

Sem öreg, sem apró pénze,

Másé az inge is.

Csurgóra áll a kalapja,

Idő ártott neki;

Elment a subája szőre,

A hőség ölte ki.

Csizma is volna lábain,

De saját talpán jár;

Sarka hiát szár pótolja,

Az orra égnek áll.

Nem gondol ő a világgal,

Járjon a mint járhat,

Ő miatta Isten után

Bár örökké állhat.

Nem szolgál a vármegyének,

Ur dolgára sem jár,

Azt gondolja, minden csárda

Kaput ő néki tár.

Ha a kancsót rá köszöntik,

Becsülettel veszi,

De mig fenekére nem lát,

Addig le sem teszi.

Csak teste, lelke; rongy az is,

Bokor a szállása,

Pipa, torka a fegyvere,

Szomjuság pajtása.

251.

Micsoda lárma az

Abb’ a zöld erdőbe?

Talán a galambom

Lovát hajtják ott be.

Hadd hajtsák, hadd hajtsák,

Hadd fizessen érte;

Mert a piros hajnal

Tilalomban érte.

Tilalom, tilalom

Karancskeszi malom,

Nekem is tilalom

A kedves galambom.

Nem akkor ölelem,

A mikor akarom.

252.

Nem ér az a béres

Három pipa dohányt,

Ki minden hajnalban

Ihajnár!

Keresi az ökrét.

Igaz a!

Nem ér az a kocsis

Három veres hagymát,

Ki minden hajnalban

Ihajnár!

Keresi a lovát.

Igaz a!

Nem ér az a leány

Három piros almát,

Ki a legény mellett,

Ihajnár,

Összehuzza magát.

Igaz a!

253.

Beszegődtem Tarnóczára juhásznak,

Jó legelője van ott a birkának.

Fizetésem husz forint, tiz karajczár,

Megél abból egy bojtár.

Husz pár birkatartást is ajánlottak,

Foglalóban ötven karajczárt adtak;

Beittam a pipagyujtó csárdába,

Görgetegi határba.

A gazdámmal leszek majd egy kenyéren,

Jőnek értem Szent-György napkor szekéren,

Fölteszik a tulipános ládámat,

Furulyámat, dudámat.

Igy masérozok el majd a pusztára,

Goróf Széchényinek a jószágára.

Ha a nyájat átolvassa kezemre,

Kihajtom a mezőre.

Vezér ürűim kolompot viselnek,

Hogy én tudjam mindig, merre legelnek,

Ugy sétálok utánok, mint egy császár,

Teheti ezt egy bojtár.

Majd csak addig furulyálok, dudálok,

Mig egy szép szeretőre nem találok;

Van a pusztán elég szőke s barna lány,

Belém szeret egy talán.

Ha megszeret, jól teszi, majd elveszem,

Édes kis feleségemnek nevezem.

Hetedhét országon nem lesz több ily pár,

Mint tarnóczai bojtár.

Veszek neki honi szoknyát, kezkenőt,

Az ujjára igazi arany gyűrőt.

Akkor tudom, hogy megölel, megcsókol,

Ha pázsitra mellém s hozzám leborul.

254.

Czifra szüröm Veszperémben vettem,

Érte harmincz forintot fizettem;

Hogy ha vállaimra fölteritem,

Még az angyalát is elkeritem.

Zsiros ümög, gatya vagyon rajtam,

Sarkamat veri tarisznyaszijam,

Félre csapom cseperke kalapom,

S széles e világra semmi gondom.

Igy sétálok végig az utczában,

Csuka-orru ficsóros csizmában,

Fényes baltám vállamra legyintem,

Szijostoromat neki eresztem.

Csak ugy harsog, akkorát durrantok,

Reggel korán legelőre hajtok;

Két kolompos a gulyám előtt jár,

Utánok én, megint a kis bujtár.

Ha már a falu végére érek,

A korcsomába egyet betérek.

Igy kiáltok: hallja korcsomáros,

Van-e még olyan nyolcz karajczáros?

Töltse tele két itczés kobakom,

Az árát, Isten ugyse! megadom.

Kérem szépen, várjon csak egy hétig,

Kifizetem utolsó fillérig.

Addig irja fel a ház falára:

Hány forintnak hágtam a nyakára;

Irja fel azt, hány itcze bort vettem,

Miért egy karajczárt sem fizettem.

Gazda uram, ne féljen kegyelmed!

Itt hagyom én boráért szűrömet;

S ha ki nem váltom a jövő hétre,

Akasztasson a czégér helyére.

255.

Hej pajtás, beh nevetem

A világ bolondságát,

Nem adnám érette

Rózsám majorságát.

Csendesen eszem, iszom,

Senkivel nincsen perem,

Minden pásztortársam

A legjobb emberem.

Egy darab kenyeremet,

Egy darab szalonnámat

Ha megeszem, félre

Vágom a kucsmámat.

Majd délre, ha jóllakik

A nyájam, haza megyek,

Egy két dézsa tejet

Kedvesemnek fejek.

Kihajtok délután,

Magamnak furulyálok.

Gyenge nyájam után

Dudolva sétálok.

A gondok nem hervasztják

Mosolygó két orczámat,

Fütyörészve szivom

Kis kurta pipámat.

Nincs gondom patikára,

Hej! inkább Zsuzsikára,

Turót, vajat nyomó

Fris gazdasszonykára.

Árnyékkal kedveskedik

Minden cser, bükfa, gyertyán,

Maga a természet

Kanapét rak alám.

Tolvajok, gyilkosok

Nem férnek itt hozzánk,

Ha csak a farkasok

Nem ütnek mi reánk.

Hej! ez a mi templomunk,

Hej! ez a nagy természet,

Ennek pompás fala

Napkelet, enyészet.

Nincs olyan szép éneklés

Hej heted hét országban,

Mint a rigók tesznek

Mátra oldalában.

Nincs olyan gyönyörüség

Hej! heted hét országon,

Mint mi nekünk cseveg

A nagy bükfaágon.

Egy szóval paradicsom,

Hej! a pásztor tanyája,

Mert ehez el nem hat

A világ lármája.

Jer pajtás, köszöntsük meg

Hej! ama dicső papot,

A ki káplánaul

Tartja a szép napot.

[Illustration]

256.

Lóra, csikós, lóra! elszaladt a ménes,

Csak egyedül maradt a pányván a nyerges.

Nem tehetek róla, mert meg vagyok fogva,

Ott az öreg bojtár, adjon számot róla.

A tömlöcz feneke az én vetett ágyam,

Annak két oldala az én háló társam.

A tömlöcz teteje takarózó párnám,

Kigyók, békák szeme világitó gyertyám.

Nyujtsd be rózsám, nyujtsd be fehér kezkenődet,

Hadd törölgessem le sürü könyeimet.

257.

Nem bánom, hogy parasztnak születtem,

Csak azért hogy gulyássá lehettem.

Eb cserélne cserényt palotával,

Vagy életet köszvényes nagy urral.

Kis királyság az én állapotom,

Igazgató törvény bunkós botom.

Országom az egész baromjárás,

Nagy potentát egy révbéri[3] gulyás.

Hat bojtárnak vagyok fejedelme,

Igy tisztelnek: gazd uram, ő kelme!

Gulya keríti be cserényemet,

Hat komondor istrázsál engemet.

Magamban is helyén van a lélek,

Se zsiványtul, se vadtul nem félek.

Ha szegény is, de magamé vagyok,

Szolgálatba szabadságért állok.

Mikor jobbágy kaszál, gyüjt, azt mondom

Urdolgára nincsen semmi gondom.

Feles füvel vagy arató részszel

Nem gondolok; könnyebb élni készszel.

Van ég alatt lakni bátorságom,

Városinál nagyobb szabadságom.

Mást nem bántok, engem se bántson más;

Hajh! beh boldog egy révbéri gulyás.

Nem veszek rám posztó köpenyeget

Az ég ellen, ha zápor fenyeget.

Kiforditom a bundámat szőrrel,

Vagy készülök a galléros szürrel.

Ha látom a förgeteg idejét,

Begyüröm a süvegem tetejét,

Csak ugy nézem az időt alóla,

Még a jég is visszapattog róla.

Becsülöm én pásztori gunyámat,

Nem cserélem szürömet, bundámat

Tekintetes ur décz bundájával,

Sem plebánus reverendájával.

Gazdagságra nincs semmi szükségem,

Van egészség, ahoz eleségem.

Hord a gazda jó heti kenyeret,

Főzeléket, szalonnát eleget.

Nem kell, nincs is sok drága pogyászom,

Vetett ágyra kis székről nem mászom.

Édes anyám szoktatott padkára,

Nem is vágyok soha vetett ágyra.

Nem irigylem a paplanos ágyat,

Az alatt a nagyur gyakran bágyadt.

Leteritem sallangos bundámat,

Jó izüen alszom éjszakámat.

Ha lefekszik Duncsi kutyám mellém,

Reggelig egy lélek sem jő felém;

Duncsi kutyám vigyáz gazdájára,

Mint komorna gorófné álmára.

Ha tarisznyám vetem a vállamra,

Velem jár kel az éléskamara.

Bogrács, veder, szolgafa, vaskanál,

Mindenem van; mi is kell több annál?

Azért élek jól mint hal a vizben,

Vendégség van mindennap négy izben.

Mégsem szerzek gyomorgörcsöt véle,

Mert az ebéd mindig csak egyféle.

Hajnal előtt kitörlöm a csipát,

Fohászkodás után gyujtok pipát.

Szemlélődöm, gulya közt sétálva,

Nincs-e hiba, nincs-e megdézmálva?

Ha látom hogy nincsen semmi hibám,

Alám gyüröm bőrszéknek a bundám.

Kenyeremből karéjt kanyaritok,

Rá fanyársrul szalonnát pirítok.

Délben, ha kész bográcsos ebédem,

Körülülik velem a cselédem.

Ugy jóllakom fordított kásával,

Mint egy goróf husz harmincz táljával.

Megfejik a Kajlát, Csákót, Zsombót,

Ozsonnára olt a bojtár tarhót.

Gazd uram is rá ki-kicsapogat,

Érte dohányt, kulacs bort adogat.

Ebéd után ha rám jön az álom,

Gyepen vetett ágyamat találom.

Jobban nyugszom bokrok árnyékában,

Mint beteg ur füszeres ágyában.

Hevertemből ha kelek frisülve,

Elballagok dalolva, fütyölve.

Gulyámat sétálva legeltetem,

Az itató felé terelgetem.

Vizmeréssel mozgatom testemet,

Megujitja vizmerés éltemet.

Majd tarhonyát eszem vacsorára,

Osztán gyujtok tüz mellett pipára.

Ha megunom magam a pusztába,

Kapom magam, megyek a csárdába.

Parancsolom a csaplárosnénak,

Hogy hozzon bort a borivójának.

Az én lovam száz talléros fakó,

Ha rá ülök szikrázik a patkó;

Ő is, mint én, igaz magyar fajta,

A nyulat is utólérem rajta.

Szeretőm a kocsmárosné lánya,

Nem ér vele arany-ezüstbánya,

Inkább ölel mint pesti gavallért,

Hiába mutogat neki tallért.

De azért hogy ily együgyün élek,

Szép szint, erőt pappal sem cserélek.

A mely uram nem hiszi, tisztelem!

Tessék gyepen megbirkozni velem.

Bár szegődjék más ennél jobb bérre,

Bábolnára vagy Mezőhegyesre:

Mi megélünk révbéri pusztában,

Erdős János ur szolgálatában.

Mert annak ad Isten, a kit szeret,

Ily jó gazdát, ilyen jó kenyeret.

Házamban is ez az utolsó sor:

Haj beh boldog egy révbéri pásztor.

[3] Révbéri puszta Solt megyében.

[Illustration]

259.

Én vagyok a petri gulyás,

Én őrzöm a gulyát nem más.

A bojtárom vizen, sáron;

Magam a paplanos ágyon.

Van bojtárom kettő három,

Gulyámot reájok zárom.

De én akármerre járok,

Hegyen, völgyön furulyálok.

Van tejem, borom is elég,

Tűz a konyhámon vigan ég.

De én akármerre menek,

Karcsu derekat ölelek.

260.

Ha gyönyörüségesen

Él valaki ily frisen,

Élek juhász a mezőben.

Legelnek nyájim erdőben,

A hegyek havasiban,

A vizek forrásiban.

Mikor a nap felvirad,

Sugárival felhasad,

Juhaimat kieresztem,

Kivezetem, legeltetem.

Harmatos füvön járok,

Zöld pázsiton sétálok.

Fülemilék zengését,

Gerliczéknek nyögését

Hallgatom, kik vidámitják

Szivemet is megujitják.

Bolond, a ki restelli,

Hallgatni nem kedveli.

Ürgelyukba botomat,

Reá teszem bundámat;

Szűrömet alám teritem,

Testem reá helyeztetem,

Egyet kettőt aluszom,

És jó izűn megnyugszom.

Kuvasz őrzi testemet,

Nem féltem én lelkemet.

Ha aluszom, reám vigyáz,

A nyáj mellett vadra csatáz,

Oh gyönyörü szép élet!

Kit az Isten igy szeret.

Jobb, szeretőm főzése,

Mint urak csemegéje.

Nem cserélnék meg urakkal,

Sem nagy süvegü papokkal,

Asztalát fel nem váltnám,

Azt jobbnak nem tartanám.

Királyok koronáját,

Nem kivánom pálczáját.

Jobb a juhászbotom annál,

Országok birodalmánál.

Már juhaim sétálnak,

Az akolnál ott hálnak.

Az egész nap hévséget

És szörnyü melegséget,

Szenvedek sok árnyékokat,

Hives szeles fuvásokat.

Sétálok dudolgatva,

Vagy sippal sipolgatva.

261.

Felkel jó hajnalban a szántó álmából,

Felserkenti magát pacsirta szavából,

Könyörög Istennek szives indulatból,

Adja szép áldását földi munkájából.

Elsőben a szántó nézi taligáját,

Igazitja vasát, éles csoroszlyáját,

Elébe ragasztja sikoltós tézsláját,

Ökrei nyakára felteszi igáját.

Azonban jó reggel elkezdi munkáját;

Forgatja szép renddel, rendes barázdáját;

Szólitja ökreit, szőkéjét, barnáját,

Dudolja mellette a szántó nótáját.

Haj villás! haj sudar, csákó, szőke, barna!

Fordulj hamarsággal csára, barázdára.

Vondogáld az igát a gazda hasznára,

Tölthesse meg zsákját szegények javára.

Ha most keseregve barázdába lépünk,

S sirva a földébe buzamagot hintünk,

De vagyon Istenben olyan reménységünk,

Hogy megtelik nekünk gabonával vermünk.

Majd elhozza Isten a kedves aratást,

Látunk földeinken sok nagy keresztrakást.

Énekelve teszszük a kéve-behordást.

Örömmel végezzük a kedves nyomtatást.

Titeket pediglen a zöld legelőre,

Édes ökreim, a szép kies mezőre

Legeltetlek, ottan szép folyóvizekre

Bömbölve legeltek a ti kedvetekre.

262.

Szép madár a föcske, szépen föcsög,

Mikor a reggeli harmat csöpög.

A kisded pacsirta,

Az eget hasitja

Szárnyaival.

Ékesen hangicsál,

Nap sugárin sétál

Lábaival.

Szépen a snefek is fütyörésznek,

Csirkefogó kányák egerésznek.

A veréb csiripöl,

A gólya kirepül

Szárnyaival.

Örvendeznek ezek

Vigan énekelnek

Örömükben.

Csörög a szarka is az erdőben,

És a fülemile a mezőben.

A kacsák fürödnek,

A csókák sietnek

A fris kutra.

Fényes nap a szépit

Feltolja a képit

A nagy utra.

Érez minden állat vidámulást,

Az apró madárkák megujulást.

Gyöngyharmatos reggel

Madárkák sereggel

Csoportoznak.

A virágok nyilnak,

Füvek illatoznak

A réteken.

A szántó is felkél szerencsésen,

Fuj a tavaszi szél igen frisen.

Befogja ökreit,

Miveli földjeit

Szerencsésen.

Munkáját folytatja,

Barázdát forgatja

Szép rendesen.

Isten ő felsége meg is áldja,

A szántó marháit meg is tartja,

Fegyvert és katonát

Ekét és boronát

Ő forgatja.

Földön a gabonát,

Mennyben a koronát

Osztogatja.

KATONA-DALOK.

[Illustration]

263.

Már mi nálunk verbuválnak kötéllel,

Megfogják a szegény legényt erővel.

Hátra kötik a két kezét kötéllel,

Ugy kisérik be Kassára fegyverrel.

A gazdagnak öt hat fia: nem bántják,

A szegénynek, ha egy van is, elfogják,

Utána megy apja, anyja, siratják,

Kérik pénzért az uraktól; nem adják.

Eredj haza szegény ember, azt mondják,

Neveld apró árváidat, hadd hordják.

De megveri az ur Isten idővel,

Ki a szegényt elfogatja erővel.

264.

Édes anyám rózsafája,

Én voltam legszebbik ága.

De a császár leszakasztott,

Fegyver alatt elhervasztott.

Katona az én életem,

Szegen függ az én fegyverem.

Ha én aztat megpengetem.

Két szép leány sirat engem.

Nem is huszár, ki gyalog jár,

Ki bodor paripán nem jár.

Lám én magyar huszár vagyok,

Bodor paripán is járok.

265.

Sirhat az az édes anya,

Kinek katona a fia;

Mindig van annak halottja,

Éjjel nappal sirathatja.

Sirhat az az édes anya,

Kinek katona a fia;

Vajjon ki ennek az oka?

Csak az urak akaratja.

266.

Édes anyám sok szép szava,

Mit meg nem fogadtam soha!

Megfogadnám még valaha,

De fel nem találom soha.

Édes anyám! ne sirj értem,

Hogy huszárnak felütöttem.

Én is elbirok egy kardot,

Mint más szegény legényt látok.

Édes anyám, édes anyám,

Szedd össze a fehérruhám.

Most indulok olyan utra,

Honnan többé ne várj vissza.

267.

Nem szólok én, csak hallgatok,

Mert idegen helyen vagyok.

Nem szól az idegen vendég,

Mégis bánatja van elég.

Édes anyám, ha keres kend,

Debreczen felé jőjön kend.

Ott vannak az uj rekruták,

Kinek göndör haját nyirják.

268.

Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta,

Most akart kedvesem hozzám jőni rajta.

Most akartam vele jobban ismerkedni,

Fujták a trombitát, kellett masirozni.

Akkor volt, akkor volt a keserves óra,

Mikor az én rózsám felült a fakóra.

Bevágta csákóját fekete szemébe,

Hogy senki ne lássa hogy foly az ő könye. –

Fujjad szellő, fujjad zöld mező harmatját,

Hogy senki ne lássa piros csizmám nyomát,

Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,

Selyem kendőm habját, bus szivem bánatját.

269.

A katonának olcsó a vére,

Három négy krajczár egy napi bére.

Azt sem költheti el szegény, mindig kedvére,

Keserüség, bánat, inség száll a fejére.

Szegény legénynek testi ruhája,

Ha van kenyere és szalonnája,

Felesége csinos gondos, meleg szobája,

Bár bocskoros, ha nem adós, nincs semmi baja.

270.

Mikor katonának mentem,

Szilaj csikót megnyergeltem.

Lábam tettem a kengyelbe,

Magam ültem a nyeregbe.

Ugy kisértek fel Kassára,

A királyné városára.

Ott mindjárt mundirt szabának,

Fekete csákót adának.

Mikor mennék magas tetőn,

Eszembe jut a szeretőm.

Szivem ugy elkeseredett,

Hogy vele nem beszélhetett.

271.

A katonák masiroznak;

Fényes fegyverek ragyognak,

Véres zászlók szakadoznak,

Apró fegyverek ropognak.

A nagy ágyuk könnyen szólnak,

Látom, az népek hogy hullnak;

Fejem felett kard megfordul,

Piros vérem földre csordul.

Nincs itt nekem atyám, anyám,

A ki gondot viselne rám.

Az ur Isten az én dajkám,

Ez visel gondot én reám.

Magyarország! kedves hazám!

De idegen lettél hozzám.

Sem ebédem, sem vacsorám,

Bánat nélkül nincs egy órám.

Esik eső, fuj a szellő,

Kedves pajtás, fogy az erő.

Jobb mi nekünk masirozni,

Mint a lógerben kinlódni.

Lóger-karó árnyékában

Fekszem a szomoru ágyban,

Köpenyegem a sátorom,

Magam, árnyékában nyugszom.

272.

Soha sem vétettem Székes-Fehérvárnak,

Mégis bejutottam lovas katonának.

Lovasnak állottam, bakancsosnak tettek,

Ilyen teremtettét! már mindjárt rá szedtek.

A lovas katona, mikor masirozik,

Felül a lovára, csakugy dohányozik.

A szegény bakancsos mikor masirozik,

Kerüli a nagy sárt, csak ugy káromkodik.

Átkozott csizmája! beh rövid a szára,

Hej minden órában elmerül a sárba.

Verje meg az Isten a mészáros bárdját,

Hej mért vagdosta el a kis borju lábát.

Mostan a kis borju nem tud lábán járni,

Szegény bakancsosnak hátán kell hordani.

273.

Mikor masirozunk, kapitány uram!

Holnap, holnap, holnap után,

Csütörtökön ebéd után,

Kedves katonáim!

Mi lesz az ebédünk, kapitány uram!

Lencse, borsó, káposztával,

Jó borocska szalonnával,

Kedves katonáim!

Elszakadt a nadrág, kapitány uram!

Elszakadt a bakancs, kapitány uram!

Vagyon szabó, csizmadia,

Ki megvarrja, ki megfoldja,

Kedves katonáim!

Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!

Itt van Sári, majd megveti,

Ékes az ő viseleti.

Kedves katonáim!

274.

Jaj beh illik a huszárnak,

Ha szemébe néz a lánynak;

Nem is néz ő, csak oda vág,

Hogy ne lássa a rosz világ.

Szállj le, huszár, a nyeregből,

Vedd ki lábad a kengyelből;

Ereszd meg a lekötődet,

Öleld meg a szeretődet.

275.

El kell menni, nincs mit tenni,

Jaj jaj, beh keserves!

Marsot vernek, pedig ennek

Engedni köteles.

Szegény fejem, mert fölvettem

Hópénzem s ezzel kötöttem

Zászlóhoz hitemet,

Egész életemet.

Bár betegség vagy más inség

Rongálja testemet,

Tüz vagy tenger, éles fegyver

Fogyaszsza éltemet:

Akkor is végső csep vérem.

Hozzád von érzékenységem,

Mig tart lélekzetem,

Én édes nemzetem!

276.

Nem kell nekem papiros,

Maradjon a boltba,

Jobban illik fényes kard

Az én oldalamra.

Gálicz helyett golyóbis

Csörög a zsebemben,

Tinta helyett palacz bor

Villog a kezemben.

ROMÁNCZOK ÉS ROKON.

[Illustration]

277.

SZÉP ILONA.

Isten jó nap! biró gazda,

A kend házában!

BIRÓ.

Fogadj Isten, szép Ilona!

Az én házamban.

SZÉP ILONA.

Én kihajtám ludaimat

A zöld pázsitra!

Oda jöve biró fia,

S közikbe hajta.

Agyon üté biró fia

Szép gunáromat.

BIRÓ.

Mit kivánsz hát, szép Ilona,

Szép gunárodért?

SZÉP ILONA.

Azt kivánom, biró gazda,

Szép gunáromért:

Minden tollacskájaért,

Egy egy aranyat;

Szépen sétáló lábaért

Arany kanalat;

Szépen kiterjedt szárnyaért

Két arany tálat;

Szépen kiáltó torkaért

Arany trombitát.

BIRÓ.

Számtalan sok kivánsága

Szép Ilonának,

Akasztófa azért helye

Biró fiának.

SZÉP ILONA.

Akasztófa, olyan legyen,

Mint kinyilt rózsa,

Két karom, két szép karfája

Akasztófája.

278. A királyfi.

Egyszer egy királyfi mit gondol magában!

Betér egy udvarba szegényes ruhában.

„Jó napot, jó napot! gazdag biró lánya!“

‚Isten hozta magát szegényes ruhában!

Üljön tehát, üljön erre a tüzhelyre.‘

„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,

Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“

‚Bizony nem megyek én, gazdag lány vagyok én,

Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell,

Amott a szomszédban kosárkötő lánya.‘ –

„Jó napot, jó napot, kosárkötő lánya.“

‚Isten hozta magát szegényes ruhában.

Üljön tehát, üljön erre a karszékre.‘

„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,

Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“

‚Bizony elmegyek én, szegény lány vagyok én,

Szegénynek szegény kell, gazdagnak gazdag kell.‘ –

Betér egy udvarba királyi ruhában,

„Jó napot, jó napot, gazdag biró lánya!“

‚Isten hozta magát királyi ruhában,

Üljön tehát, üljön erre a divánra.‘

„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,

Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“

‚Bizony elmegyek én, gazdag lány vagyok én,

Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell!‘

„Nem kellesz már nekem, világ rosz leánya.

Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is.“

279.