biz a feleségem bocsátott szabadon? Te világcsaló hazug! Nojszen. Voltam
a gyulafehérvári nagy medreszben: kerestem a huszonnyolcz övet, a kiről
te mčhdruli ábéczét tanultál; egyet sem találtam; no majd oda haza
esztrengára veszem a kadinát, hogy mint jutottál az ő öveihez? Most
pedig csak gyere ide a kezem ügyébe, hadd hasítlak kettőbe. Az egyik
feledet a magad feleségének, a másikat az enyémnek! Ha olyan nagyon
szerettek, osztozzanak rajtad.
Azzal felemelte faágvastagságú karjával magasra azt a széles pallost, a
mi egy bikát is képes kettészelni s csak úgy forgatta a feje fölött,
mintha nádszál volna. Úgy várta be a reárohanó Damokos Tamást.
Hanem hát meglehet, hogy az ilyen nagy testnél nem olyan nagyon gyors az
agy és a kar közötti összeműködés, mint a kisebb termetűnél, a míg az ő
feje azt mondja a kezének: «vágj», míg az ezt megteszi, az alatt a
tömzsi régen odavágott: Damokos Tamásnak az éles szablyája csak egy
villámlásnyi kis idővel elébb csapott le hamarább a Buzdurgán nyakára,
mielőtt annak a palosa ő reá alázúdult volna, de olyan szerencsétlenül
talált neki oda, hogy a hordónyi nagy fő csak lerepült az óriás válla
közül s a mint talpra esék a földön, nagy mordiásan összehuzta a
szemöldökeit, fintorgatta az orrát s nagyokat pillogatott meredező
szemeivel, a szája tátogott hozzá, mintha szemrehányásokat tenne: «Ej
Damokos Tamás, ezt nem vártam tőled!»
A fejnélküli test pedig, megfordulván a lovával, elkezdett szaladni
vissza a tatár tábor felé, szokása szerint a két földig érő lábával is
segítve nyargalni az alatta futó lónak. Az öklébe szorított pallos egyre
csapkodott a levegőbe jobbra-balra, mint a bomlott szélmalomszárny. A
tatárság erre a látványra úgy megijedt, hogy hátat fordított, elfutott
világgá, ott hagyva a székelyeknek az egész prédáját s pányvára fűzött
rabjait valamennyit.
Azok között megtalálta Damokos Tamás Apor István uramat is. De nem tett
neki semmi szemrehányást, csak azt tanácsolá, hogy máskor legyen
Istennel s ne kivánja a felebarátja romlását.
Ekkor aztán a várát is visszafoglalta Tamás, de az olyan rongált
állapotban volt, hogy meg nem maradhatott benne, hanem elvitte családját
Alsó-Csernátonba, az ősi lakházába. Most is ottan laknak az ivadékai.
Mind olyan derék emberek, mint ő volt, meg a felesége.
*
Nem sokára a török szultán kihozá tatár rabságból az egész fogoly
magyarságot, vezérükkel, Kemény Jánossal egyetemben, a kit egyúttal
megtett Erdély fejedelmének.
És így beteljesült az égi jóslat a négy vak nappal, hogy Erdélynek négy
fejedelme fog lenni egyszerre.
Két év mulva mind a négy elmult: három csatákban esett el.
Szegény Erdély, de sokat szenvedett!
De fennmaradt a családi hagyományok között, a székely nép ajkain,
Damokos Tamásnak az a jellemző mondása: «hej becsület! becsület! ha te
nem volnál, nem kellene én nekem most meghalnom!»
És aztán az olyan vágást, a milyennel Tamás Buzdurgán murzát elbocsátá a
világról, máig is úgy hivják, hogy «Damokos-vágás».
Adjon Isten mindenkinek belőle, a ki megérdemli!
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Az akkoriban dívó néphit szerint a legfélelmesebb réme volt
a csik-szeredai völgynek a «Simó Péter», egy nagy fekete óriás, a ki az
éjjeli utazók szekereire felült, s gazdáikat birkózni hivta az
ólomszérüre.]
[Footnote 2: Hát ezt ki tudja, hogy mi?]
[Footnote 3: Igazolja ezt a krimiai rab uraknak egy levele 1658. május
elejéről, melyet Rákóczy Györgyhöz irtak, elpanaszolván, hogy két
társukat erős eskü mellett elbocsáták az uraik, hogy hazamenvén
Erdélybe, mind magukért, mind rabul maradt társaikért a váltságdíjat
meghozzák. De azok hitszegően elmaradtak. «Immár pediglen a terminus
elmulván, minket szegény megnyomorodott rabokat érettek rontnak, vernek,
kinoznak és keservesen csigázván, orr-, fülmetéléssel, fogkivonással,
szemeink kivájatásával fenyegetnek, ha vissza nem jönnek: kiért az Ur
Isten erős haragját rájuk bocsátani fogja (a szökevényekre). Mert
mikoron kibocsátották volt őket, erős hittel igen esküdtenek, hogy az
élő Isten őket, ha kötéseknek nem állanak, semminemű dolgaikban meg ne
segítse, sőt Istennek minden áldása fejeiken átok legyen és a
gyermekeiket is az átok és Istennek rettenetes haragja, mint az ég a
földet, úgy borítsa be: sőt ha meghalnának is, az testeket az földnek
gyomra kiokádja és lelkek itéletnapig se mennyországban, se pokolban ne
mehessen! Mégis az napjára be nem jövének az hamishitű istentelen,
minket nyomorgattató és örökkévaló rabságba borító emberek…»
Ezen levélben Damokos is fel van említve a sanyargatott rabok között:
tévedésből Péter keresztnévvel, de a családi okmányok és Kemény János
fejedelem levele, melyet Tamás is aláirt, ez utóbbit igazolják.
L. Történeti tár 1882., IV. füzet, 614. l.]
TARTALOM.
A csernátoni ezermester 1
A Csetátye Drakuluj 9
A Mikó-Ujvári ágyuk 17
Benn az ellenség a várban 28
Buzdurgán 32
Kalme 42
Hogy hozzák tánczba a törököt? 68
Munduka Ravasel 78
A csodatevő kigyókő 92
A négyezer özvegyasszony ostroma 100
A szerelem boszuja 133
Az egérfogó 156
A dráku popi 169
Van Isten a föld alatt is! 177
Asszonyok versenye 182
A Damokos-vágás 189
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
13 |vísszajönnek, fölülről |visszajönnek, fölülről
40 |Utik verik? |Ütik verik?
48 |Orülök, ha kivált |Örülök, ha kivált
78 |Tomasius Damokos de Newtood.» |«Tomasius Damokos de Newtood.»
80 |kecske a káposztával! |kecske a káposztával!»
146 |egy csomóban. |egy csomóban.»
152 |purgatoriumnál. |purgatoriumnál.»
183 |ez itten! |ez itten!»
186 |szivem bálványa! |szivem bálványa!»
187 |ki ltá Damokos |kiáltá Damokos
195 |A csernátoni ezermester 2 |A csernátoni ezermester 1]