Egy, hosszú évek során át a nemzeti becsület érdekében, csendesen de
sikerrel munkálkodott férfiúnak áldozatosan gyűjtött szerzeményét veszi
általunk a magyar közönség, mint a nemzetéért honán kivül is folyton
fáradozott hazafinak vég hagyományát, s ránk nézve új kincsét a magyar
népköltészetnek, mely, valamint őáltala méltattatott először az azt
megillető figyelemre, úgy senki által oly buzgón nem kerestetett, oly
gazdagon őelőtte, sőt mindeddig még, ki nem aknásztatott. Öszves
gyűjtései _nyolcvan mesét_ tartalmaznak, részint általa megfigyelve s
leírva, részint magyar közvitézektől tollba mondva, vagy magok által
számára leírva úgy, mint azt otthon a nép körében hallották s magok is
elbeszéleni szokták. Ezek közől tizenhetet egy kötetben, az ilyeket már
akkor kedvelő német közönség számára kidolgozva adott ki _Gaal György_
maga, s oly időben (1822), mikor nálunk nem csak kiadót, de általában
még csak méltatót sem leltek a népi élet e szép virágai; Erdélyi János
pedig a vele használatúl közlött egyik kézirati kötetből hetet bocsátott
ki „Magyar Népmeséi“ legújabb kötetében (1855), mik a 194 lapnyi
könyvnek 108 lapját töltik be. Ennyi ismeretes a tetemes gyűjteményből,
melyet mí, annak létesítője iránti kegyeletből, de nem kevésbbé
népköltészetünk érdekében, amennyire bizonyos erkölcsi tekintetek vagy
némelyek csonkasága nem korlátolnak, mint közel félszázados igyekvések
gyümölcseit minél teljesben kivánunk irodalmunkba bevezetni.
A jelen első kötetben, melyet a második nyomban fog követni, két mese
van (I. II.), mely Gaal német kidolgozásában, és három (szinte I. II. és
VIII.) mely Erdélyi említett gyűjteményében megjelent: kis részei a nagy
egésznek, melynek közzétételével, úgy hiszszük, méltó emléket állítunk
azon férfiúnak, kit mint a magyar népmeseügy valódi megalapítóját[1]
felednünk s nem hirdetnünk többé nem szabad.
Bánfalva, october közepén, 1856.
_A kiadók._
[1] Életrajzát adják _Toldy Ferenc Irodalmi Arcképei_, Pest, 1856.,
az I. könyv XI. cikkében.