Berzsenyi. – Azt mondtam, hogy rőfös? Na hát ezt rosszul mondtam. Ön még
csak nem is rőfös; ön egy speczeráj.
Siegwart herczeg. – De uraim!
Shamyl herczeg. – Uraim, hagyják abba! Folytassuk a játékot.
Tedeschi. – Mindenki átláthatja, hogy efféle állításokat nem hagyhatok
rajtam száradni. Valaki, a ki jelen volna, azt találná képzelni, hogy én
csakugyan… (Megborzong.)
Berzsenyi. – Siegwart, te hagyj engem békében. Te azt igen jól tudod,
hogy én nem vagyok az az ember, a ki leczkéket hagy magának adni egy
krajzlertől.
Tedeschi (tombolva). – Krajzler! Ki a krajzler? Ki lát itt krajzlert?
Hogy merészli ön engem krajzlernek nevezni?
Siegwart. – De uraim!
Shamyl (Berzsenyihez). – Tényleg ő nem froczlirozta önt, s ha ön le fog
csillapodni…
Berzsenyi. – Én nem fogok lecsillapodni. Én szabadelvű ember vagyok és a
rangkülönbségekre nem adok semmit, mert szerintem a születésnél sokkal
fontosabbak az érdemek, és azért nekem sem egy született
csillagkeresztes nő nem a Dalai Láma, sem ellenkezőleg nem fogom lenézni
a templomszegény embert, a ki rangban mélyen alattam áll, mivel
szívjóság lehet benne, és ebben mindnyájan emberek vagyunk. De viszont
nem fogom magamat kinevettetni, hogy minden boltossal úgy legyek, mint
fivér és malacz.
Tedeschi. – Na hát ez már mégis sok!
Siegwart. – De Jacques, be fogod látni, hogy Tedeschi és egy boltos
között…
Berzsenyi. – Én tisztelek-becsülök minden kereskedőt, még a legutolsót
is, mert kis emberekre van szüksége az országnak. És szivesen nyujtok
kezet nekik, ha a legfelsőbb körökben találkozom velök és itt befogadják
őket, mert szerintem az egyenlőség azt követeli, hogy az alsóbb rendű
egyénekkel is jól bánjunk. Más oldalról, ha arról van szó, hogy belőlem
valaki gúnyt csináljon, hát jól van, ha ez a gúnycsináló ő Szentsége,
vagy tisztelt barátom, a perzsa sah. De hogy jövök én ahhoz, hogy egy
ember, a ki ócska vasat árul és öreg szemetet tesz ki a kirakatba, nekem
holmi olyan tréfákkal jöjjön elő, melyek sem koromnak, sem
képzettségemnek és társadalmi állásomnak meg nem felelnek?!
Tedeschi. – Báró úr, ön ezekért a sértésekért még számolni fog! (Fölkel,
elrohan, s a két szerencsétlenül járt partner nem tud utána szaladni.)
Shamyl. – Mondhatom, hogy ön igen igazságtalan volt, nem is szólva
arról, hogy hármasban igen sokat kell osztani.
Siegwart. – Én nem tudom, Jacques, miket képzelsz. Ez a Tedeschi nem
speczeráj, hanem a maga nemében első czég az egész világon, és
ezenkívül, a mi szintén nem megvetendő, tudós ember, kinek tanácsait
múzeumigazgatók is ki szokták kérni.
Berzsenyi. – Mint tudós ellen semmi ellenvetésem, bár nem értem, hogy
miféle bölcsészet kell ahhoz, hogy valaki drágábban adjon el egy öreg
kardot, mely ritka, mint egy gyárból hozottat. A mi ellen kifogásom
volt, az azon commis voyageur-hang, melyet én már nem fogok megszokni,
és azt hiszem, ezt te érted, Siegwart, és ön is, fenség.
Shamyl. – Csupán kiélesíteni nem kellett volna a dolgot és odáig
engedni, hogy affairet csináljon belőle; pedig egy kis jóakarattal pár
kiegyenlítő szót mondhatott volna neki, miután annyira megsértődött a
pudliért.
Berzsenyi. – Azt hiszem, a zsibárus inkább kétszer fogja meggondolni a
dolgot, mint egyszer, mert én már többszörösen elmultam hatvan éves, és
az én unokaöcsém, a ki huszártiszt a rezervben és most volna alkalma
először az én sok pénzemért kitüntetni magát és háláját, a mit irántam
érez, hát ez az én unokaöcsém nem érti a tréfát és tudtommal már több
izben megfogadta, hogy alkalmilag egy antikvárt úgy meg fog
tánczoltatni, hogy ez az összes pudlikon keresztül fog ugrani. Különben
a békesség kedvéért nem bánom, a speczerájt és a rőföst visszavonom, ha
az egész párti nem gilt, se a kassza és az ultimo.
Siegwart (becsöngeti a komornyikot s néhány sort ír egy névjegyre). –
Ezt Tedeschi úrnak. (Komornyik el.) Csak azt nem értem, Jacques, hogy
mért haragszol annyira a kereskedőkre? Úgy tudom, hogy fiatal éveidben
te magad is kereskedő voltál.
Berzsenyi. – Kereskedő, kereskedő! A mai világban mindenki kereskedő. Az
egész angol arisztokráczia kereskedő. Én úgy voltam kereskedő, mint a
norfolki és westminsteri herczegek, a kiknek gyáraik, ipartelepeik és
kereskedelmi vállalataik vannak. Ebben az értelemben mindenki kereskedő.
Te is kereskedő vagy, a mikor az erdődből eladod a fákat. Nem tagadom,
hogy ilyen értelemben én jelentékeny fokig kereskedő voltam. Mondhatnám
kizárólag kereskedő voltam mindaddig, míg elhatároztam, hogy ezentúl a
közpályán fogom munkásságomat gyümölcsöztetni a szegények javára. És én
éppen azért tisztelem a kereskedelmet, mert én tudom, hogy mi a
kereskedelem. Ezt senki se tudja jobban, mint én, még Auspitz se, az én
könyvelőm. De engedj meg, egy ilyen értelemben vett kereskedő, meg az
apró kalmár, a ki a boltajtóig kíséri a vevőt és azt mondja: »Máskor is
legyen szerencsém« – ez ég és föld. Én tisztelem-becsülöm a kis kalmárt,
mert én mindenkit tisztelek-becsülök, a ki dolgozik, s a ki kénytelen
dolgozni, még a mezei munkást is, minthogy ők művelik meg földeinket és
a kis kalmárok adják el árúinkat, de ha össze akarom téveszteni magamat
valakivel, csak nem fogom összetéveszteni magamat a kis emberrel és a
földhöz ragadt mezei munkással?!
Siegwart. – Ebben igazad van. »Király nem lehetek, princzecske nem
akarok lenni, _Rohan_ vagyok!« Nem igaz?
Berzsenyi. – Igen, ezt akartam mondani.
Shamyl. – No, hála az égnek, itt jön Tedeschi. Úgy emlékszem, ő fog
osztani. (Tedeschi megjelenik.)
Berzsenyi (fölkel, Tedeschi elé megy, ünnepiesen). – Barátom, a herczeg
már szíves volt megírni önnek, hogy nem szándékoltam önt megsérteni, s
hogy a speczerájt és egyéb kereskedelmi czímeket visszavonom. De a velem
született loyalitással és nyiltszívűséggel ehhez hozzá kell
függesztenem, hogy felindulásomat annyival inkább sajnálom, mert a
kereskedelmet távolról sem akartam sérteni, s az ön szakmáját és
személyét különösen nagyrabecsülöm.
Tedeschi. – Ha semmi sem gilt, akkor nem gilt a parti sem.
Shamyl. – A kérdés csak az, hogy ki fog osztani?
Siegwart. – Spongyát rá, a mi azóta történt. A báró oszt ujra.
Berzsenyi. – Igen, de nekem már abba kellene hagynom a játékot, mert
Karlsbadban várnak, s az én vonatom egy óra mulva indul. No, miattam! A
kibékülés örömére ma még itt maradok.
Siegwart. – Éljen!
Berzsenyi. – Csak egy táviratot küldök az enyémeknek. Papirost és
czeruzát kérek. (A herczeg csönget s a komornyik elhozza a kivánt
tárgyakat.)
Shamyl. – Addig oszthatna talán másvalaki.
Berzsenyi (ír). – »Baronin Berzsenyi von Békásmegyer. Karlsbad. Hôtel
Savoy Westend. Politikai tárgyalások végett csak holnap indulhatok.
Jacques.« (Átadja a telegrammot a komornyiknak.)
Siegwart. – Már ki is osztottam.
A cserkesz. – Passz!
Berzsenyi (fölveszi »eredeti makk«-ra). – Vonok, tercz, kassza, tous les
trois, ultimo!