A kurdok, kiknek földje Törökország és Persia között van felosztva, s
kik közül itt kevesebben laknak sem mint amott. Ezen törzsnek zöme,
Kirmansah táján, Iran keleti határán tartózkodik, s mintegy Maku-ig
terjed, egy másik kisebb része pedig Khoraszanban, Budzsnurd környékén
található. Mint az irani törzsnek egy ága, mind nyelvére, mind vonásaira
nézve rokonságban áll a persával, s minthogy ők mind a sémi, mind a
turani elemek befolyása ellenében nyugat Irán egyéb ágainál jobban
elszigetelve maradtak: a fajnak ős jellege náluk sokkal inkább
feltalálható. Szép, tekintélyes termetük által tünnek ki, leginkább
tündöklő fekete szemmel, szép sas-orral s igen szembeszökő
hasonlatossággal az Afghanokhoz.
Ezek, a fékezhetlen nomadélet vágyától lévén áthatva, az ő
jellemvonásaikban is ugyanazon vegyülékét találjuk a lovagiasság és
rablási vágynak, hűség és alávalóságnak, piszkos fösvénység- és
bőkezüségnek, mely a vándortörzseket egyáltalában jellemzi; s bárha ők
szinleg a török és persa fenhatóságnak hódolnak is, mind a kettőt
szivükből gyülölik. Konokúl ragaszkodva babonáikhoz, s társadalmi
viszonyaik szülte évezredes szokásaikhoz és erkölcseikhez, minden
reformatori törekvésnek a leghatározottabban és szivósabban
ellenszegülnek, s bárha Persia kurdjai a siíta vallás felvétele által
némi külsőségben eltértek is törökországi testvéreiktől, jellemüket
illetőleg mégis mindenütt ugyanazok.