I.

Persiának – melyet a benszülöttek Iran-nak neveznek – határai: éjszak

felé Oroszország Kaukazuson tuli tartományai, a Kaspi tenger és a

középázsiai sivatag; keletre Afghanisztan, délre a persa öböl, nyugat

felé: Törökország. E nagy terjedelmű térség, mely 15 foknyi szélesség

mellett, 25 foknyi hosszúságig nyulik és háromszor oly nagy, mint

Francziaország: felszine, éghajlata s terményeire nézve igen nagy

változatosságot tüntet elő. „Az én atyámnak birodalma oly nagy – mondja

az ifjabb Cyrus Xenophonnak – hogy a mig egyik szélén a fagy emészti meg

lakosait, a másik szélén a hévségtől gyötretnek.“ Ezen állitás

valóságáról igen könnyen meggyőződhetik az utazó, ha mind a déli

Lar-tartományt, mind pedig a Demavend jégvidékeit meglátogatta. A talaj

majd magas fensíkot, majd alacsony lapáczot képez, itt-ott számos

halomlánczolatokkal, másutt sziklás hegységekkel, másutt ismét

sós-pusztaságokkal.

Persiát – a szó szoros értelmében – jóformán csak is nyugati részén

lakják; éjszaki és déli széleit terjedelmes pusztaság választja el

egymástól; ez mélyen benyomul az egész ország szivébe, csak imitt-amott

képezve oázszerü, lakható térségeket, s bizonyára minden tulzás nélkül

elmondhatjuk, hogy Irannak, több mint fele, lakhatatlan sivatag, mely

ember-emlékezet óta nem volt benépesítve és hihetőleg nem is lesz soha

sem. Még ott is, a hol városokra és falvakra akadunk, s hol a

benszülöttek véleménye szerint virágzó ipar létezik: szántóföldekre,

kertekre s igen gyér faültetvényekre még ott is egyedül csak a

lakóhelyek legközelebbi szomszédságaiban találhatunk. Különben – a két

éjszaki tartomány kivételével egyik állomástól a másikig, – bárha egész

napi járóföldet képezzenek, a szem egyetlen fűszált, egyetlen csenevésző

bokrocskát sem pillanthat meg, mely emberi kéz segedelme nélkül élhetne,

mindenünnen csak a kopár, nap égette hegyek és sziklák bámulnak alá

merően, vagy a félig romba dőlt Karavanszerajok, fekete iveikkel s

agyagból készült négyszögletes védbástyáikkal; vagy valami rablófőnök

dőledezett tanyája; ezek azon tárgyak, melyek oly szomorú összhangban

állnak ez egész vidékkel, s nem alaptalanul, gyötrelmes fogalmat

nyujtanak a lakosság siralmas állapotáról. Ilyen képeket talál az utazó

Persia legnagyobb részében, hosszú, napokig tartó vándorlásaiban

egymásután. Leirhatatlan az a nyomasztó, komor benyomás, melyet e rideg

természet szemlélete az utasra gyakorol. A müveltség hiányának nem maga

a persa az oka, ki nézetem szerint, minden keleti nép közt a

legszorgalmasabb; keze minden munkája sem képes gyümölcsöt varázsolni

abból a földből, melyet az év legnagyobb részén át szüntelen a

legforróbb nap éget.

A földipart majdnem mindenütt mesterséges vizvezetékek segítik elő,

melyek itt Kariz-nak neveztetnek; ezek néhol több napi járó földre a

föld alatt vonulnak, s valamint egy-egy falu gazdagságának az a mértéke,

mily gazdag viztartalmuak csatornái: az aratás is csak akkor lehet jó

Persiában, ha a tél magas hóval fedé be a hegyek ormait, melyek aztán

tavaszszal elegendő vizzel láthatják el a lábaiktól szerte vonuló

vizvezetékeket.

A legmagasb hegyláncz az ország éjszaki részén a Kaukazus felől ered, s

a Karabagon keresztül a Kaszpi-tenger felé vonul, s onnan éjszakkeleti

irányban egész Meshedig terjedvén, több ágban nyúlik ki a déli

sóspusztákig s keleti Persia homoksivatagjaiig. A másik hegység, melyet

a régiek: Zagrosz-hegység neve alatt ismerének, a kurdisztani

magaslatoknál veszi kezdetét; ez délkeleti irányban vonúl és luri s

bakhtiari-hegység nevet viselve, Siraz-ig, a persa öböl mentében pedig,

egész Benderbusirig nyomúl; itt azután eltűnik egy darabon, s csak

Kernán déli részén emelkedik fel ujolag, s Mekran és Belutsisztanon át,

Afghanisztán felé veszi irányát.

Hajózható folyamok egyáltalában nincsenek. Keleten a Karun ömöl, mely

Iszfahan közelében ered, továbbá a Zenderud, mely Iszfahan mellett lejt,

a Karaszu-, melynek forrása Ardelán-tartományban van, a Tab, mely a

Farsz-i hegyekből származik, és az Araxesz, mely azonban a Tigrishez

hasonlóan, az országnak csupán határait érinti. Éjszakon van ugyan több

olyan patak, melyek a magas hegyekről a Kaszpi-tengerbe ömölnek alá;

azonban sokkal károsabbak, sem mint hasznot hajtók, minthogy jobbára

rohanó hegyzuhatagok, melyek nyilsebességgel rohannak alá s nem egyszer

nagy hirtelenséggel pusztítják el a több évi gond alkotta ültetvényeket.

A keleti tartományokat a Hilmend és Ferahrud érintik, melyek

Szegisztánban, a Zerra tóba ömlenek. Végül a Herat mellett ellejtő

Herirud áztatja az éjszakkeleti térség egy kis részét.

A tavak közül a Derja-i-Sahi és a Siráz melletti Derja-i-Nemek, méltók

az emlitésre. Sós vizükben semmiféle hal sem élhet meg, hajózás pedig

csak az elsőn történik, tutajokon s más egyéb ily kezdetleges hajózási

eszközökön. Kineir Macdonald számitása szerint az elsőnek körülete,

mintegy 300 angol mérföldet tenne.

Figyelembe véve a természetnek mindenütt rémületet gerjesztő

szárazságát, az esőtlen éghajlatot: valóban feltünő lehet, hogy Persia,

termékenységre nézve, Törökországgal szemben, még elég szerencsésnek és

gazdagnak mondható. Ami a gabonanemüeket illeti, a két éjszaki

tartományt kivéve, a többiekben majd nem mindenütt igen szép buza és

árpa, imitt-amott rozs s egy apróbb fajú köles található, melyet itt:

arszin-nak neveznek; ezeken kivül kiváltképen rizs, a keletiek e fő

élelmiszere, a melynek termesztésében Persia főleg jeleskedik; az

amberbuj faj (ambraillatu), mely Sirazban terem, a legkitünőbb, sokkal

jelesb, mint a hires egyiptombeli damijet-i, sőt azt merném állitani, a

legjobb, melyet valaha Ázsiában láttam. A hüvelyes vetemények mindazon

faja feltalálható itt, melyek minálunk is ismeretesek. Valamint a borsó,

lencse, paszuly stb., ép ugy a zöldségek is elegendőképen jól

tenyésznek. A persák, kik még a törököknél is zöldségkedvellőbbek, meg

sem tudnának élni a különféle laboda-paraj (spinat), sárgarépa, czékla,

murok-, édes- és kerek- stb. répa nélkül; kiváltképen nélkülözhetetlen

volna a retek, vereshagyma és fokhagyma, melyek igen kevés ápolás

mellett, majdnem mindenütt igen jól diszlenek.

Gyümölcsére nézve, Persia rég időktől fogva hires az egész keleten; az

őszi három első hónapban, az alsóbb osztályuaknak ez kizárólagos

tápláléka. A gyümölcs mennyisége bizonyára legalább még egyszer annyi

lenne évenkint, ha itt azon különös szokás nem uralkodnék, hogy az évi

összes termésnek legalább fele éretlen állapotban szokott

elfogyasztatni. A nathenzi körte, az iszfahani őszi baraczk, a sirazi

granátalma csakugyan ritkitja párját, s bárha a fogyasztás igen tetemes,

még is évenkint nagy kiterjedésben üzetik az aszalt szilva és aszalt

sárgabaraczk-kereskedés Török- és Oroszországgal. A görög dinnye

általában igen jó mindenütt, imitt-amott a sárga-dinnye is kitünőleg

tenyészik; amaz elsőt minden keleti, de kiváltképen a persák annyira

szeretik, hogy a városokban az élelmi árjegyzékekben, a kenyér, rizs,

hus, sajt, vaj és fagylalt után, nyomban a dinnyék ára következik. „A

legelső távirati sürgöny – igy beszéli Polak – mely a most uralkodó

Sah-hoz intézteték a Szultanieh nyaralóhoz vezető újan felállitott

távirdán, azon tudósitást tartalmazá: Kasanban érik már a sárga-dinnye;

minek az uralkodó annyira megörült, hogy a sürgönyöző Ali-Kuli

herczeget, táviratilag haladéktalanul a tudományok miniszterévé (vezir i

ulum) nevezte ki!“ Szőlő is található majdnem mindenütt, de bort csak a

nagyobb városok közelében szürnek; a legjobb bor a sirazi khullari, a

más egyéb fajok, tulságos alkohol tartalmuknál fogva, emlitésre is alig

méltók. A mi a déli gyümölcsöket illeti: a czitrom, narancs, mandola,

füge, datolya elég jól megterem Persiában, sőt még olaj-, festék- és

fonaltermő növényzet is található. Amaz elsőbb fajból égető olaj és

zezamfű; a buzér és sáfrány imitt-amott igen alkalmas vidéket talál;

termesztetik indigó is, ez azonban India hasonnevű terményénél jóval

selejtesebb. A legjobb kender Keleti-Persiában terem. Pamut az ország

minden részében tenyészik, sőt Mazenderan körül még

czukornád-ültetvények is találhatók, mely most nevezett tartomány

majdnem egymaga látja el az egész izlam-világot egy pirosas, vékony

nádfajjal, mely az irásnál toll helyett használtatik.

A persa virágok között, legkülönfélébb szinváltozataira s pazar

mennyiségére nézve a rózsa foglalja el az első helyet. A kerteket ezen

kivül mindenféle tulipán, kökörcsin, ranunculus, liliom, narczis,

jáczint, gyöngyvirág, napraforgó, peremér (Ringelblume), jazmin és viola

ékiti, gyakran még a kemény kavicsos homokot is illatos virágtakaró

fedi.

Valamint a növényországot, nagy változatosságban számos faj képviseli:

hasonlókép az állatországot is. Vannak lovak – s még pedig az arab és

turkomán fajok után – egész Ázsiában a legjobbak; a nemesebb fajok

egy-egy példányának ára felrug nem egyszer 1000 darab aranyra.

A persa lovak, az arab és turkoman fajok vegyülékéből származnak, s

ennek következtében bennük a gyorsasággal kitartás párosul. Az öszvér

ritkán nől igen magasra, de rendkivüli erejű; van egy kitünő teve faj

is. A szarvasmarha sem nem nagy, sem nem szép, de annál jelesebbek

Mazenderan vizenyős tájékinak bivalyai. A turkesztani juhok után itt

vannak a legjobb és legszebb juhok, egy szóval, ami háziállataink minden

faja feltalálható.

Ragadozókban sincs hiány. Farszban és Kelet-Iranban oroszlánok, a Kaspi

partvidék őserdeiben tigrisek, leopardok, hiuzok, medvék, hiénák, kivált

pedig farkasok és sakálok találhatók. A zebra Khoraszan pusztáin

otthonos, a félénk gazella majdnem minden völgymélyedésben lelhető.

Végezetre még a ragadozó madarakat kell említenünk, melyek közül a

sasok, keselyűk, karvalyok, sólymok minden neme és faja előfordúl.

A két éjszaki tartomány kivételével, egyéb részeiben úgy szólván alig

van erdősége Persiának; ép oly szegény ásványok dolgában is. Kevés ólma,

vasa és reze van ugyan, de a nemes érczeknek – melyek Persiát hajdan oly

hiressé tették – ma már sehol semmi nyomuk.

Politikai felosztására nézve, a mai Persia e következő részekből áll: 1)

Azerbaidsan. 2) Khamseh, fővárosa Zendsan. 3) Hamadan. 4) Kazvin. 5)

Teheran. 6) Kum. 7) Kasan. 8) Iszfahan. 9) Siráz. 10) Jezd. 11) Kirman.

12) Malair Tuzirkan. 13) Khoraszan. 14) Arabisztan. 15) Kirmansah. 16)

Kurdisztan. 17) Asztrabad. 18) Gilan. 19) Mazenderan. 20) Burudzsird.[1]

S ha már most a régiebb beosztás szerint készült földabroszok nyomán

kezdenők meg körutunkat, nyugat felől mindenekelőtt Persiának

élés-kamrájába, Azerbaidzsanba érkeznénk, melynek Tebrisz és Khoi a

fővárosai, mikről ezen utleirásunkban bővebben akarunk megemlékezni.

Ezeken kivül emlitésre méltó: Maraga, a bagdadi khalifság

szétrombolójának, Helagu khannak hajdani székhelye. Itt volt egykor

Ázsia legelső csillagdája, melynek romjai a város melletti hegyormon mai

napiglan láthatók. Erdebil, a hirneves Szofi család egykori lakhelye;

igen szép könyvtárral ékeskedett, telve a legérdekesebb kéziratokkal,

mik azonban az 1826–28-diki hadjárat alkalmával az oroszok kezébe

jutottak. Ezen tartomány legfőbb nevezetessége az Urumia-sóstó, a

hasonnevű város mellett, mely utóbbi hely persák, örmények,

nesztorianusok s egy pár angloamerikai hittéritők lakhelyéül szolgál.

Azerbaidsan éjszaki táján vonul végig Karabag és Karadag hegyvidéke, hol

nagyobb részint harczias turkoman törzsek laknak. Innen:

2) Irak-ba jutunk, melyet Irak-adzseminek is szokás nevezni, hogy a

törökországi hasonnevű Irak-arabi tartománytól megkülönböztessék. Ez a

régi Media vagy Parthia nagy részét foglalja magában, s Iszfahan és

Teheranon kivül több nagy és virágzó várossal bir, melyek közül Kum és

Kasan neveivel előadásunk folytán még találkozunk. Délen fekszik

Hamadan, melyet sokan a hajdani Ekbatana-nak tartanak, s melynek sok

persa régiségen kivül, legfőbb nevezetességei: Eszther és Marduchai, ugy

szinte a hires orvos Avicenna sirjai, mely utóbbinak igazi neve

tulajdonképen: Ali ben Szina.

3) Ghilan, a Kaspi-tenger délkeleti partjain nyuló hegyvidék, Rest nevű

fővárossal.