Fogságom második havában, nem tudom hányadikán.
Kedves, jó Helén kisasszony!
Szorgalmasan tanulok görögül, és Lebonnard úr, a kitől órákat veszek,
azzal biztat, hogy nemsokára már Homért olvashatjuk.
Lebonnard úr úgy találja, hogy tanulékonyságom meglepő, s hogy az az
előmenetel, melyet máris tettem, a mesével határos.
Az egészben pedig nincsen semmi csoda. Haladásom titka az, hogy minden
időmet ennek az egy örömömnek szentelem.
Reggeltől estig nincs egyéb gondolatom.
Alig várom már, hogy végre megláthassam az Akropoliszt. Ez az egyetlen
vágyam.
De nem akarom, hogy csak azért, mert elég szerencsétlen voltam leánynak
születni, olyan bután álljak majd előtte, mint egy borjú az uj kapu
előtt.
Azt akarom, hogy akkorára a kis ujjam hegyéig tele legyek görög
szellemmel.