_Masá_ja.
U. i. Még egyszer elolvastam a levelét, és feltünt benne valami, a mit
először, a fuzsitus fejemmel, nem vettem észre.
Ha bátyám, az érsek, ismét kegyes lesz Önt meglátogatni, kérem, mondja
meg neki, hogy sem én nem vagyok olyan nagy frajla, sem ő nem olyan
rettentő Dalai Láma, mint elhitetni szeretné.
Emlékeztesse őt, hogy az én érdemes szépmamám, s az ő fölöttébb tisztelt
nagymamája, egy császár szeretője volt, és azt a nagy vagyont, melyet ő
bizonyos megelégedéssel emleget, ennek a gyöngéd és nyereséges
érzelemnek köszönhetjük.
Mondja meg, hogy ezt én üzenem neki; vagy talán legjobb lesz, ha
egyszerüen megmutatja neki a levelemet.
Ha ő nagyméltóságát ez a kis családi emlék sem inditaná több
alázatosságra, minden esetre jó lesz figyelmeztetni, hogy az egész világ
tisztában van vele, minek köszönheti ő nagyméltósága díszes állását, meg
a többi földi jót, a mik, úgy látszik, egy kissé elvakitották.
Az, hogy valaki egy félszázadig görbült, hajlongott és csúszott-mászott,
teljességgel nem ok arra, hogy azután olyan peczkesen járjon, mintha
nyársat nyelt volna, és úgy beszéljen, mintha ő volna a magasságbeli
kinyilatkoztatás.
Azért talán nem ártana, ha ő nagyméltósága egy olyan szent leánynyal
szemben, mint az én tanitónőm, valamivel kevésbbé magas hangot
használna, ha már olyan szerencsés, hogy szóba állnak vele.
Ne haragudjék, édes szép Helénám, ezekért a sorokért, s ne mondjon
mindjárt szabadkőművesnek. Imádom a derék, egyszerű, jólelkű
plébánosokat; de ki nem állhatom az érsekeket.
II-ik utóirat. Igaz, a komoly Viktor! A komoly Viktor, a kire oly szép
politikai jövő vár, egy nagyképü szamár, a kit gyűlölök, mint a bűnömet.
De hogy ha ez a szép törekvésü ifjú mindjárt maga a Tói Lancelot volna
is, akkor is lehetetlen kérő volna az én szememben. Van tudniillik ennek
az igyekvő politikai tehetségnek egy olyan tulajdonsága, a mit soha,
semmi szin alatt nem tudok neki megbocsátani: és pedig az, hogy tulajdon
édes fia az én hőn szeretett Alisz nénémnek. S mi több, a szerencsétlen
még rettentően hasonlit is kedves mamájához!
Nagyon értem, hogy ez a komoly ifjú szives volt észrevenni az én
millióimat, a melyek nem volnának éppen ártalmára a politikai
küzdő-téren. Én is azt hiszem, hogy ezek a milliók valamivel simábbá
tennék az útját s megkönnyitenék joggal várható diadalait. De kissé
merésznek találom azt a kivánságot, hogy a hozományomhoz adjam oda
ráadásul a személyemet is, mivel az illendőség ezt igy hozná magával.
Sajnálom, de ezt a kivánságot nem teljesithetem, még akkor se, ha a
dolog nem csupán »az egész család óhajtása«., hanem egyszersmind
Magyarország összes úri családjaié. Nem, kedves Helénám, szó se lehet a
komoly Viktorról; soha, de soha se leszek a felesége.
Ellenben, ha a komoly Viktor nem volna érzéketlen egy-kétszázezer
forintnyi végkielégités iránt, hajlandó volnék ez ügyben a családi
tanácscsal komolyan értekezni.
Hanem, tudja mit, aranyosom? Máskor ne beszéljünk efféle
nyomorúságokról.