Nem ért maga, kedves kis öregem, a házasságszerzéshez! Soha se is
erőlködjék; úgy is hiába minden. Hagyja abba ezt a csunya mesterséget.
Mondhatom, a szegény Viktor kilátásai átkozottul rosszak. Oly
mélységesen nem törődöm én szegény fejével, mint azzal a fényképészszel,
a ki az itt küldött arczképet csinálta (csinos pofácska, ugy-e?), s a ki
szintén igen komoly ember.
De lehetne tőlem a szerencsétlen Viktor a világ legszeretetreméltóbb
gavallérja (a mitől távol áll, annyit mondhatok); akkor se gondolnék
vele valami sokat.
Mert van valami más, a mi elfoglal, de nagyon.
Igen érdeklődöm egy úr iránt, a kinek nem tudom a nevét.
Tudja, a fekete. A huszonegy üveges.
Ki lehet ez az ember?!
Tegnap kirándultunk; meglátogattuk a saint-arnould-i apátságot. Az
elhagyott kert, a romok, a pusztuló templomhajó, mind, mind nagy hatást
tettek rám. De ez nem tartozik ide. Ha érdekelni fogják saint-arnould-i
benyomásaim: a naplómban majd megtalálja őket.
Most nem erről van szó.
Csak azért emlitem a dolgot, mert éppen a romoknál történt, a mit el
akarok beszélni.
A hogy keresztülbúvok egy ajtónak nem nevezhető, veszedelmes
kő-hasadékon: egyszerre csak, a másik teremben, a hová beléptem, magam
előtt látom az én négy gavalléromat.
Éppen szembe jöttek velem. Át akartak menni abba a szobába, a honnan mi
jöttünk. A hogy megpillantottak, természetesen félreálltak, s helyet
engedtek nekünk.
Alisz nénémmel voltam, s első meglepetésemben nem állhattam meg, hogy –
rá se nézve a gavallérokra, a mi magától értődik – oda ne szóljak az
öreg Aliszhoz, persze magyarul:
– Nini, az én lovagjaim!
A fekete állott hozzám a legközelebb. S a hogy ezt a pár szót kimondtam,
ez a gentleman, a ki soha, semmi iránt nem érdeklődik, hirtelen rám
nézett, s egy másodperczig úgy tett, mint a ki meg van lepetve.
Csak nem tud magyarul?!
A dolog már azért se valószinü, mert a következő pillanatban hidegen
elfordult. Talán előbb azt hitte, hogy ismerős szókat hall, és csak
aztán vette észre, hogy rá nézve érthetetlen, s furcsa nyelven szóltam.
De az se lehetetlen, hogy magyar és megértett. Mert a mozdulata ezt is
jelenthette:
– Hát aztán?!… Hogyha magyar is?!… Mi közöm hozzá?!… S mit érdekel
_engem?!_…