Trouville.
Kedves, imádott Helén kisasszony!
Ime, itt vagyok, jelentkezem. A lustaság ördöge le van küzdve. Az erény
diadalmaskodott. Remélem, meg van elégedve velem?
Először is, köszönöm a könyveket. A _Zord idők_et hamarjában mindjárt el
is nyeltem. Volt rá időm. Tegnapelőtt egész nap nem csináltam egyebet,
csak olvastam, mert itt is átkozott zord idők járnak.
Mondja, kérem, de tegye a kezét a szivére, nem bolondság-e Trouvilleba
jönni, csak azért, hogy az ember Kemény Zsigmondot olvassa?
Kegyed azt fogja mondani, hogy én nem is _azért_ jöttem ide, hanem _a
miatt_, mert hőn szeretett Alisz néném beteg.
Erre én azt válaszolom, hogy hőn szeretett Alisz néném nem beteg, hanem
ellenkezőleg: igen jeles szinésznő. Szinleli, esküszöm kegyednek, hogy
csak szinleli a betegséget. Az egész kirándulás csak arra való, hogy
megpuhitson, és a fejembe verje, hogy drága Viktor fia egy
gondviselésszerü lény, a ki egyesegyedül arra van hivatva, hogy engem
boldogitson. (Mennyi »hogy«!… Ne haragudjék, kedves aranyos Helén
kisasszony!…)
Mondhatom, hogy ha hőn szeretett Gina néném látná ezt a ravasz
mesterkedést, a mit itt hőn szeretett Alisz néném kifejt, tüstént
lefeküdnék és menten meghalna (már t. i. a vén Gina, mert Alisz néném
sem meg nem hal, sem meg nem adja magát, semmi áron).
Persze, óvakodom elárulni az öreg Alisz előtt, hogy átláttam a szitán.
Kitelnék tőle, hogy összeesküdnék ellenem a többiekkel, s egyszerre csak
mindnyájan a faképnél hagynának, legalább egyelőre, a mig úgy nem
tánczolok, a hogy ők fütyülnek. Egyedül pedig csak nem csavaroghatok a
világban! Mit mondana hozzá ünnepélyes nagybátyám, az érsek?!
De térjünk okosabb dolgokra. Érdemes nagynéném már bele találta magát a
trouvillei életbe, s olyankor, ha nincsenek zord idők, mindig csak azt
miveljük, a mit előtte való nap cselekedtünk.
Alázatos szolgálójának életrendje a következő:
Reggeli 9 óra. Kornyikálás. Hát nem borzasztó az, kedves, draga Helén
kisasszony, hogy egy huszonegy esztendős duenna még kornyikálni
tanuljon?! És még hozzá, Miss Harriettől! Ó, milyen boldog ön, hogy nem
ismeri Miss Hariett-et! Brrr! Nem szeretnék a férje lenni!
10 óra. Fürdés. Tenger mormogása, tenger habja fölött futó szél zúgása.
És az én sóhajaim.
11 óra. Lawn-tennis. Társaság kritikán alul. Csupa majmok. Nincs itt
senki, de senki, Helén kisasszony, senki, még a kis Birulov se,
imádnivaló parasztvicczeivel! Ó, milyen sivár is ez az élet!
12½ óra. Villásreggeli. A betegnek mesés étvágya van.
Aztán rövid szabadság. Szabadság, szerelem!… (Lásd Petőfit.) Ebben a
boldog időben firkálom önnek ezeket a sorokat.
2½ óra. Megint kornyikálás. Elégikus sóhajok. Lemondás.
Aztán: ki az estacade-ra. Hatkor ebéd, néha még egy kis séta, rendesen a
szobában csücsülés és pont.
Szóval: végtelenül, kimondhatatlanul unatkozom.
Alisz néném kiállhatatlanabb, mint valaha. Ugy-e, el se tudja képzelni,
hogy még kiállhatatlanabb is lehet, mint a minőnek már akárhányszor
mutatta magát?! Igen, de kegyed nem látta olyankor, mikor nagyon, de
nagyon szeretetreméltó akar lenni. Nos, mondhatom, ilyenkor
szenvedhetetlen.
De jaj, már hallom a Miss galambhangját!
Isten önnel, drága, aranyos Helén kisasszony!