Sziriusz.
Aki évekkel ezelőtt megfordult a budai hegyekben, az bizonyára emlékezik
még a Szergiusz-nyaralóra, amelyet néhány évvel ezelőtt – magam sem
tudom miért – alapjából lebontottak.
A Szergiusz nyaralója magányosan feküdt az akkor még puszta és szomoru
Holdhegy meredek lejtőjén s nagyban különbözött a divatos, soktornyu
madárkalitkáktól, amelyek ma a budapesti ember szemében a nyárilak
fogalmát képviselik. Hatalmas arányaival, csonka góttornyával, boltíves,
ónozott ablakaival, rideg, recésormu falaival inkább ama skót
tengerparti kastélyok egyikére emlékeztetett, amelyekben valaha a
Stuartkori nemesség véres családi tragédiái játszódtak le.
E barátságtalan ház – mondhatnám félelmetes ház – Szergiusz tanár egy
mélabús szeszélyének köszönhette keletkezését, abban az időben, amikor a
hírneves tudós lángszellemét már megzavarta keletkező elmebajának első
sejtelme.
Szergiusz tanár tragikus sorsa eléggé ismeretes. A hatvanas években
dísze volt tudományos egyetemünknek; az elektrotechnika terén tett
fölfedezéseivel felköltötte annak idején az egész tudományos világ
érdeklődését. A villamos erők hasznosítása körül kifejtett merész,
jóslatszerü eszméi közül időközben már nem egy érvényesült
gyakorlatilag. A végzet úgy akarta, hogy a tanár nem élvezhette
tevékenysége gyümölcseit. Pályája delelőpontján, túlcsigázott munkássága
folytán oly nagymérvü idegességbe esett, hogy tanári székéről le kellett
mondania. Miután hosszú éveken át szigorú elzárkózottságban élt a
Holdhegy magányában, az 1885. év telén egy fővárosi magángyógyintézetben
meghalt.