Mint egyéb könyveim, ez a mostani is ujságiró munkája, vagyis majd
minden darabja napból szakadt és naphoz kötött.
Ez nem szégyen s nem titkolni való s épp azért, mikor igy könyvbe való
illesztéssel egy időre meg akarnám menteni, ami ez irások
megfigyeléseiben egy napnál vagy két hétnél tovább is igaz maradhat: nem
igyekszem holmi csiszolással vagy átirással rájuk hamisitani az eredendő
örökbecsüség mázát. Azt tartom, hogy az efféle ujságirói könyvek olyan
értéküek, mint az emlékiratok s adataikon s gondolataikon fölül egyik
főérdekességük (s idő folytával egyre növekvő) annak megmutatása, hogy a
magát minden időkön tul elfogulatlannak érző értelmes emberben mint
elegyül e függetlenség a legsiralmasabb divat-rabsággal.
Az itt következő felfogások nem egyjén magam is tul vagyok már s az idő
s a fejlődés nem egyre rácáfolt. Hol és mire, azt a figyelmes olvasó itt
is, ott is megtalálja, de, mondom, nem érdekesség nélkül való, (bár a
csalhatatlanság szinétől ugyancsak megfosztja az irót) elmulatni azon,
hogy mi mindent nem látott meg, ami orra előtt volt s mit vett biztosra,
amit képtelenség volt várnia. Nem mentségül mondom ezt, csak
magyarázatul s nem mentségül tettem – csakhogy az olvasónak
magyarázattal járjak kezére – némely darab fölé az iratása évszámát.
Budapest, 1909. szeptember havában.