Fuss, oh patakcsa,
Fuss csüggedetlen;
Megnyúgoszol majd
A tengerekben.
Hullasz könyűm, hullj;
O a halálban,
Számomra is tán
Megnyúgovás van.
(Kecskemét.)
Viz és bor.
Le a tenger fenekére
Merül a halász,
Lent a tenger fenekében
Gyöngyöket halász.
Nékem a boros pohárnak
Öble tengerem,
S gyöngy ha van tán dalaimban,
Az csak ott terem.
Bűnnek éje űlt a földön.
Jött a vízözön,
A viz által a bűn éje
Elseperve lön.
Búnak éje ül szivemben;
A bú éjjelét
– Bennem a viz tehetetlen! –
Csak bor mossa szét.
Nyári hévben a virágszál
Sanyarogva nő;
A virágot uj életre
Kelti langy eső.
Csüggedésben, tikkadásban
Langy esőm a bor;
Permetegje enyhe csöpjén
Vérem ujra forr.
Tettetés-e, vagy belösztön,
Vagy akármi más,
Csak hogy a halottra könyet
Ejteni szokás;
Engemet viz ott se érjen,
S már ha sirni kell,
Sirja hát hideg poromra
Könyét borkehely.
(Pozsony.)