Szörnyű idő…

Szörnyű idő, szörnyű idő!

S a szörnyüség mindegyre nő.

Talán az ég

Megesküvék,

Hogy a magyart kiirtja.

Minden tagunkból vérezünk,

Hogy is ne? villog ellenünk

A fél világnak kardja.

És ott elől a háború

Csak a kisebb baj; szomorúbb,

Mi hátul áll,

A döghalál.

Beh kijutott a részed,

Isten csapásiból, o hon,

Folyvást arat határidon

Két kézzel az enyészet.

Egy szálig elveszünk-e mi?

Vagy fog maradni valaki,

Leírni e

Vad fekete

Időket a világnak?

S ha lesz ember, ki megmarad,

El tudja e gyászdolgokat

Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, a mint

Megértük ezeket mi mind:

Akad-e majd,

Ki ennyi bajt

Higyjen, hogy ez történet?

És e beszédet nem veszi

Egy őrült, rémülésteli,

Zavart ész meséjének?

(Mező-Berény.)