Kivágom én keblemből szívemet,
Ott úgy sem okoz mást, csak gyötrelmeket,
Kivágom és a földbe ültetem…
Talán kikél babérfa képiben,
S koszorúja lesz a bajnokoknak,
Kik a szabadságért harczolnak!
(Szalk-Szent-Márton.)
Átok és áldás.
Legyen átok a földön,
Hol ama fa termett,
A melyből én nekem
Bölcső készítteték;
Legyen átkozott a kéz,
Mely e fát ülteté,
És átkozott az eső s a napsugár,
Mely e fát felnövelte!… –
De áldás légyen a földön,
Hol ama fa termett,
Melyből nekem majd
Koporsó készűl;
Áldott legyen a kéz,
Mely a fát ülteté,
Áldott az eső s a napsugár,
Mely e fát felnövelte!
(Szalk-Szent-Márton.)