Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!
Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom;
Debreczentől Nagy-Hortobágy messze van,
Debreczentől Hortobágyig szomjaztam.
Szilaj nótát fütyürésznek a szelek,
Lelkem, testem majd megveszi a hideg:
Tekintsen rám, kocsmárosné violám!
Fölmelegszem kökényszeme sugarán.
Kocsmárosné, hejh hol termett a bora?
Savanyú, mint az éretlen vadalma.
Csókolja meg az ajkamat szaporán,
Édes a csók, megédesűl tőle szám.
Szép menyecske… savanyu bor… édes csók…
Az én lábam ide s tova tántorog;
Öleljen meg, kocsmárosné édesem!
Ne várja, mig itt hosszában elesem.
Ejh galambom, milyen puha a keble!
Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte;
Úgy is kemény ágyam lesz az éjszaka,
Messze lakom, nem érek még ma haza.
(Hortobágy.)
Első szerepem.
Szinészszé lettem. Megkapám
Az első szerepet,
S a színpadon először is
Nevetnem kelletett.
Én a szerepben jó izűn
S szivemből neveték;
Pályámon, oh ugy is tudom,
Leend ok sírni még.
(Székes-Fehérvár.)
Vadonban.
Éj leng alá a mély vadonra,
S az út majd jobb-, majd balra tér;
Lépteim bolyongva tévedeznek –
Ki lesz előttem hű vezér?
A menny ivén ugyan fölöttem
Ragyognak égő csillagok,
De vajh talál-e czélra pályám,
Ha lángjaiknak hinni fog?
Az égi fények ezredénél
A lyányszem tündöklőbb vala,
S még is, ki hittem súgarának,
Hajh, engem még is megcsala!
(Veszprém.)
Felköszöntés.
Miljom átok! bort a billikomba,
Részegítő, lánghullámu bort!
Mely keservet és bút martalékul
A felejtés örvényébe hord.
Bort öblébe váltig a kehelynek,
Bort elémbe szakadatlanúl!
Ide nézzen a puszták homokja,
És ha nem tud inni, megtanúl.
Kedvben ég e csont velője már is,
És eremben a kéj habja forr;
Üdv neked, te mámorok homálya!
Üdv neked, te mámor anyja, bor!
Hah, e kancsó a mesés világnak
Feneketlen hordaja talán?
Bort belé! mert nem szivelhetem, ha
Puszta szájjal ásitoz reám;
Bort belé! hogy felköszöntsön ajkam –
Éljen a nemes keblű barát,
Ki midőn a vész harangja zúgott,
Szent hűséggel nyujtá jobb karát;
Éljen a világ dicső folyása…
És az élet… és a szép világ…
S az igazság védpalástja, mely az
Üldözöttnek menedéket ád;
Éljen a szív biztató vezére,
A varázsdalt pengető remény;
Éljen a menny, a pokol és minden,
Minden éljen… oh csak veszszek én!
(Pápa.)
Disznótorban.
Nyelvek és fülek… csend,
Figyelem!
Szóm fontos beszédre
Emelem.
Halljátok, mit ajkim
Zengenek;
Egyszersmind az ég is
Hallja meg.
Hosszan nyuljon, mint e
Hurkaszál,
Életünk rokkáján
A fonál.
Valamint e sültre
A mi szánk:
Mosolyogjon a sors
Szája ránk;
S pályánk áldásával
Öntse le,
Mint e kasát a zsír
Özöne.
S életünk fölé ha
A halál
Romboló torát meg-
Ülni száll:
Egy gömböcz legyen a
Magas ég.
És mi a gömböczben
Töltelék!
(Székes-Fejérvár.)