Emberi méltóságomat nem a térben, a külvilágban kell keresnem, hanem
gondolataimban. Semmivel sem fokozódnék emberi méltóságom, ha egész
földrészeket is mondhatnék magaménak.
A mindenség az ő nagyságával és kiterjedésével elnyel engem, mint egy
kicsinyke kis pontot; de gondolataim által megértem s hatalmamba kerítem
a mindenséget.
Az ember gondolkodásra van teremtve; a gondolat képezi az ő összes
méltóságát, dicsőségét, érdemét; s minden kötelessége abban
összpontosúl, hogy úgy gondolkozzék, a mint kell; s a természetes
sorrend az, hogy először önmagán kezdje elmélkedéseit, mert legközelebb
éri önmagát; aztán gondoljon teremtőjére és emberi rendeltetésére.
És vajon mi foglalkoztatja a világot? Minderről nem elmélkedik az ember;
hanem a tánczra, a mulatságokra gondol; nagyra tör és király szeretne
lenni. Arról nem gondolkodik, hogy mi a király, mi az ember lényege.