2. hogy érdeklődjenek a tárgy iránt s elmélkedni óhajtsanak a hallottak
felől.
Arra kell tehát törekedni, hogy egyrészről a hallgatók szíve és esze
közt, másrészről az előadó gondolatai és a gondolatok kifejezésének
módja közt állandó kapcsolat jöjjön létre. Ismerni kell az emberi
lelket, tanulmányozni ennek minden részét, hogy ezekbe az előadni
kivántakat kellően osztályozva helyezhessük el. A hallgatók helyzetébe
képzeljük magunkat s aztán a saját lelkületünket kutassuk és előadásunk
folyamán figyeljük meg a hallgatók s a magunk egyénisége közt levő
viszonyt. És legfőkép maradjunk természetesek; ne nagyítsuk a kis
dolgokat s ne kicsinyítsük a nagyokat. Nem elég az, hogy szép legyen
valami, hanem bele is kell illenie a beszéd keretébe.[31]