Ha valaki az ablak elé áll, hogy az _arra menőket_ meglássa, vajon
elmondhatja-e, hogy, ha én véletlenül elhaladok az ablaka alatt, azért
állt oda, hogy _engem_ meglásson? Nem, mert rám nem is gondolt. És a ki
valakit szépsége miatt szeret, elmondhatja-e, hogy szereti őt? Nem, mert
a himlő, mely megöli ennek a szépségét, azt fogja eredményezni, hogy a
szeretet is megszünik. És ha engem itélő képességem, vagy emlékezetem
miatt szeretnek, vajon szeretnek-e akkor? Nem, mivel mindezen
tulajdonságokat elveszthetem, a nélkül, hogy önmagamat, _én_-emet
elveszteném. Mi hát ez az «_én_», ha sem testemben, sem lelkemben nincs?
És hogyan lehetne a testet, vagy a lelket másként szeretni, mint csupán
egyes tulajdonságai miatt, a melyek pedig nem képezik az «_én_»-t, mivel
mulandók! Lehetséges volna-e valakinek a lelkét elméletileg egyes
tulajdonságai nélkül szeretni? Azt hiszem, nem; ez képtelenség lenne.
Nem az egyént szeretjük tehát, hanem tulajdonságait.