A hiuság oly szilárd horgonyt vetett az emberi szívben, hogy a
napszámos, a földhöz ragadt pór ép úgy dicsekszik, ép úgy megköveteli a
maga bámulóit, mint a bölcsész, a tudós. A kik a dicsőség ellen írnak,
abban a dicsőségben akarnak részesűlni, hogy jól, szépen írtak; s a kik
e művet elolvassák, arra a dicsőségre törekszenek, miszerint
elmondhassák, hogy ők e művet elolvasták; s talán én is, a ki e
gondolatot leírom, ily dicsőségre törekszem s a kik elolvassák, szintén.