A tévedések hű kisérője az, a mit mi úgy nevezünk, hogy «képzelődés és
egyéni vélemény»; – s ez annál gonoszabb, mivel nem mindig téves; ha
csalhatatlan lenne a tévedésben, akkor a csalhatatlan igazságra is rá
mutatna mindenkor; de mert a legtöbbször téves, máskor helyes: nem vezet
semmi bizonyosságra; s az igazat és a hamisat ugyanoly módon jelöli meg.
Ez a kevély hatalmasság, a mely ellensége az észnek, és tetszeleg
magának abban, hogy ezt ellenőrizze és uralkodjék rajta, megmutatva így,
hogy mily sokra mehet mindenütt: ez a dölyfös nagy hatalom az emberben
egy második természetet hozott létre. A boldogokat s boldogtalanokat, az
egészségeseket és betegeket, a gazdagokat és szegényeket, a bolondokat
és bölcseket egyaránt megszállja; és szinte bosszúsággal tölt el, ha
látjuk, hogy nagyobb elégtételt ad a legtöbb embernek, mint az ész. A
képzelődés rendkivül nagy önbizalmat ad, sőt önhitté tesz; az azzal
eltelt ember a felsőbbség bizonyos érzetével tekint másokra s merészen,
önhitten vitatkozik mindenről, míg az igazán okos ember tartózkodással,
bizalmatlanul s kétkedve beszél. A képzelődők túlságos önbizalma, mely
szavaikban, arczukon kifejezésre jut, a hallgatókat sokszor képes
ügyöknek megnyerni. A képzelődés ha nem is képes bölcsekké tenni a
bolondokat, legalább elégedettekké teszi; míg az ész sokszor kétkedővé,
elégedetlenné teszi az embert; az előbbi dicsőséget, az utóbbi sokszor
bánatot teremt.
És szomorú elgondolni, hogy az egyéneknek és műveiknek a tiszteletet, a
becsülést, a dicsőséget csupán csak mások képzelődése s ennek alapján a
társadalom közvéleménye adja meg!
A közvélemény rendelkezik mindenről. Az alkotja a szépséget, az mond
ítéletet, az ad legtöbbször boldogságot is; az a világon minden.
Szeretném ismerni azt az olasz munkát, a melynek csak czímét hallottam,
de e czím többet mond már magában véve is, mint sok más mű: _Della
Opinione, regina del mundo._