127. Mióta nem látni a Halált ember képében?

Egyszer egy fiú utazni akart, megkérte apját, hogy engedje meg neki a

ménesből egy lovat választani, amelyen Tündérszép Ilonát felkeresse; az

apja megengedte és a fiú nemhogy szép lovat keresett volna, a

legrühesebbet választotta, ez a ló Táltos volt.

Táltos lován, mint a szél, elérte Tündérszép Ilona várát; de egy víz

választá el a vártól, melyen nem birt keresztülmenni; hanem a lova mégis

segített rajta, mint Táltos, csolnakká vált, a fiú beleült s elment

Tündérszép Ilonához.

Itt már két évig mulatott, mikor meggondolta magát, hogy hazamegy; a

lova ismét csolnakká vált s mikor a vizen átment, ismét ló lett.

Mikor hazaért, csodálkozva bámulta, hogy szülőhelye el van veszve, csak

a templom ép még, hova bement, de ahol csupa koporsót látott s egy

csontvázembert, akinek az egyik lába sárga, a másik veres volt, a többi

teste zöldbe s veresbe játszó, ez az ember volt a Halál, ki őt űzőbe

vette.

A fiú Tündérszép Ilonához szaladt, de mikor a vízhez ért s lova

csolnakká vált, a Halál fél lábát betette a csolnakba, fele a parton

maradt s így a vízbe fult.

Innen van, hogy a Halált jelenleg nem látjuk ember képében hozzánk

jönni.

(Ipolyi A. gyüjteményében 567. sz. Szuló Ernő gyüjt. Szeged.)

Ipolyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet · 第 158 / 236 题