Ime ismét egy fogás Gaal György mesegyűjteményéből; ezuttal tizennégy
mesével.
Ezek közől Gaal maga, német kidolgozásába egyet vett fel, a XXIII. szám
alatti halászmesét; Erdélyi hármat, a XIII. XXI. XXII. számúakat.
Tíz tehát először jelenik meg, sőt magyarban tizenegy.
A mi kiadásunkat az is jellemzi, hogy azokat nem csak a tartalomra nézve
illetetlenűl, egészen úgy mint egy és más nép-embere által közöltettek,
adjuk, de híven tartva meg a kifejezés minden sajátságait is. A
nyelvtani szófűzés azért igen gyakran nem correct; az egyszerű népi elme
sokat oda gondol, kifejezésében szökéseket tesz, tudva hogy hallgatója
oda érti, mit ki nem mond is. Ebben, mint egyébben is, különbözik e naiv
rögtönzők előadása az irói előadás nyelvétől. S ez által, ha
szabálytalan is, néha frisebb. A mívelt olvasó, ha egyszer bele egyezett
a népi elbeszélők e kiváltságába, gyönyörűséget is fog érezni e
pongyolaságból.
Mi ily olvasót tartottunk szem előtt; s ezt azok kedvéért mondjuk el,
kik azt látszottak kivánni, hogy szabályos mondat-alkotást hozzunk ez
elbeszélésekbe.
Még a kiejtésre nézve is meghagytuk a sajátságokat. A puszta olvasót
azok nem zavarják; a nyelv gondos észlelője köszönettel fogja venni.
Meg kellett tehát még az egyenetlenségeket is hagyni. Egy elbeszélő így,
más amúgy fejezte ki magát, amúgy ejtett egy vagy más szót.
Az első kötet a tudomány, az öszves időszaki sajtó által örömmel
üdvözöltetett, dicsértetett, ajánltatott. Bár derék kiadónk a
közönségtől is hasonlót tapasztalna. Vér ez a mi vérünkből; megérdemli
hogy mint édes miénket nyájasan fogadjuk.
Sajtó alatt egy harmadik kötet is.
Augustus 10. 1857.