Idő – este hat óra. Szinhely – elegáns nagy gyerek-szoba. Rézágyak.
Óriási rendetlenség. A rendetlenségből itt-ott kilátszik egy-egy
mesztelen gyereklábszár. Áldor Balázsnak, a híres szobrásznak a
gyerekei. Későn érő, de piros arcú, okos szemű gyerekek.
A nyolc éves Bandi az asztal alatt ül. Egy ócska órát huzgál föl s mikor
a rugó már egész feszes, megereszti. Ilyenkor persze az óra őrült
zörgéssel lejár. Bandi ezt csinálja már ozsonna óta. Percenként átlag
kétszer viszi véghez a fentemlített viharos zajt. Ani – fiúsan
öltöztetett és igen fiúsan mozgó lány – tenniszrakettel ütögeti a
mennyezethez babájának leszakadt fejét. A tizenegy éves Rolli az ágy
sárgaréz támláján végez nyujtógyakorlatokat, amelyeket a
Beketow-cirkuszban a magas trapézon látott. Kissé kövéres fiú, igen
borzas hajjal. Lihegve és izzadva csinálja a bukfenceket, mialatt az ágy
csak úgy horpadozik alatta. Közben kiabálva, lihegve kérdezi:
– Ugy-e Anii, nem igy csinálta a Beketowban az az ember?… Moond Anii,
nem igy csinálta az az embeer!
Ani egy szót se felel, fáradhatatlanul rakettezi fölfelé a babafejet.
Időnként erősen raccsolva megszólal:
– Nézd Bandi, nem nagyszerű, már fél órája ütögetem a médi fejét és csak
kétszer ejtettem el. Mondd, nem nagyszerű?
Bandi azzal felel, hogy a csörgő rugóját nekiereszti.