Ugyanaznap éjjel kisírt szemekkel keltett föl bennünket Ida.
– Az istenért, tessék jönni, a nagysága!…
Csak kabátot kaptunk magunkra és mezítláb rohantunk be Johanna
szobájába. Ott feküdt az ágyon, kifordult szemekkel, pihegve, sáppadtan,
félig kinyilt szájjal, haldokolva. Nem volt már pulzusa és a teste
élettelen. Az éjjeli szekrényen egy üres, kis barna üveg magyarázta,
hogy öngyilkosság történt és pedig méreggel. Egyet sóhajtott Johanna,
azután vége volt. Lehajoltam, a szive nem vert. Vonásai megmeredtek.
Kényszeredetten mosolygott.
– Tizenegykor jött meg, teát ivott, lefeküdt és egy levelet adott, hogy
adjam föl, – mondotta Ida zokogva.
– Mutassa, – kiáltott Elek – hozza ide, azt a rendőrségnek kell majd
adni.
Ida behozta a levelet. A címzés ez volt:
„Herrn Oberleutnant Kurt Bauer, Wien.“
– Ez az! – mondta Elek csendesen. – Szegény Johanna, a privatdiner dobta
ki!…
Nem tagadhattuk meg magunktól, hogy körül ne nézzünk a lakásban. A
hálószoba kissé szűk volt, de rézágy és igen finom ágynemű. A
tükörasztalon sok tégely és régi porosdugójú orvosságos üvegek. Rajtuk
egy kopott, rongyos füzet, – „Das Geheimnis jung und schön zu sein“
(valami szépítőszer-gyár reklámkiadványa) illusztrálta a tégelyek és
üvegcsék rendeltetését. A másik szoba volt a szalón és az ebédlő. A
zongorán nyitva a kotta. Megnéztük. Az induló, amelyet annyit
hallottunk, Alfréd Czibulka alkotása volt és a címe: „Erwachung des
Löwen“. A címlapon egy óriási oroszlánfej.
A nevetés ingere miatt, amely mindkettőnkön erőt készült venni, sietve
elhagytuk a szobát.
– Erwachung des Löwen und der Tod der Katze, – mondta Elek, de nagyon
meg volt hatva.
Majdnem sírt.
(1910 junius.)