13. Uram, ki felfakasztottad a lelkekben a gyülölség és harag tüszőit és
pestist árasztottál a szivekre: Uram, megmutattad hatalmadat jobban,
mint mikor az ég dörgésével és a föld rengésével riasztottál rá a
gyarlandó emberi fajra. Uram, ki láttatni akarod magad s koronként
borzalmas módon adsz leckét, hogy e rongy teremtésed, az ember, az
egyetlen, amely beléd néz, megtudja, hogy senki ő: Uram, most ugy ránk
világitottál, hogy reflektorod fényén vakon őrjöngünk és sem a te arcod,
sem magunkat nem látjuk.
14. Üvöltözünk és jajgatunk, mint éjben a fénnyel vaditott tábor és
végső okosságunkkal gondolunk a fénynek forrása felé:
15. Uram, ki nem hallod már a bübájosok szavát, sem a büvölőkét, akik
dobot ütögetve orditanak reád és hajukat felborzolva akarnak
megijeszteni téged, mint a gyermek a robogó vonatot; Uram, ki nem
ügyelsz a betürágók és elméletcsinálók szóhadarására, kik azt hiszik,
hogy az ő krétájuk szabta meg a csillagok pályafutását:
16. Uram, halld meg az én énekemet; Uram, halld meg a szüzen szóló kis
madarad szavát!