_Galicia_, 1915. nov. 17.
Sárga, egyszerü fakoporsó, kettő, cédula lóg rajtuk. Mellettük
egyszerüen, csöndesen jönnek, mennek, kék, totyakos nyugodt vasutasok,
akik az egész világon egyformák: abból a szóból élnek, hogy _forgalom_…
Máskor mást szállitott a vasut, most ebben van némi forgalom.
Piszkos, szürke ég, olvadni kezdő hó a pályaudvaron, a sinek feketén,
acélos fénynyel futnak messze, messze. Hova futnak a sinek, hova visz a
vonat, hová készül az élet?
Ujonnan öltözött fiatal népfölkelők, olyan kedvesen bámészak, nagy
szemüek, uj fegyverben, nagy bakkancsban, tipp-topp; az ég szürke, vad
tél, lóg a feketeség, sárga karszalagoknak is a közepe fekete; a sárga
gondok mélyén is fekete komolyság.
Harctérre menő katonák üldögélnek a másik vonatban. Cigarettáznak,
eszegetnek, tréfálnak, kicsit nevetnek. Rongyos viaszosvászonból maga
fabrikálta tárcába ir egyik. Mit ir? mire gondol? Mit érez? Hol az
otthona? A monarchia melyik sarkában?
Az egyenruhában többé nem lehet megismerni, ki milyen fajta. Egyre megy.
Mind egyre megy. Mind oda megy.