A kuruczkorban történt, hogy az ablakostótot Pozson tájékán elfogták a
labanczok s kérdezték tőle: „Hé! mi vagy, kurucz, vagy labancz?“
Akkoriban azon a tájon a kuruczok nyakra – főre verték a labanczokat, a
tót azt hitte, most már a labancznak nem is szabad magát mutatni, nagy
bátran rámondta: „Hȧj, hȧj, zurȧm zistenem! zídės vitéz urȧkok! szėgín
zárvȧ tótocskȧ, hogy ü izs mėglėhetne más, mint kurucz?!“ A labonczoknak
sem kellett több: alaposan elpáholták a tótot s megfogadtatták vele,
hogy az életében ki nem ereszti a száján a kuruczszót, hanem mindenütt,
a merre csak jár, labancznak vallja magát: azután elbocsájtották. A mint
tovább mendegél, mentében Érsekújvár felé keveredik, ott meg a kuruczok
fogták el s vonták kérdőre: „Hát, kend miféle szerzet: kurucz, vagy
labancz?“ A tótnak még élénken az emlékezetében volt, hogy a
kuruczszóért verték meg, azt mondja: Hȧt sȧk kírom szípony zín szėgíny
zȧblȧkos tot zembėr ȧz ȧ lȧbȧncz mėgvȧgyom!“ „Tyű, adta vakapád! majd
adunk mi neked labanczot!“ Még jobban elverték, mint a labanczok s úgy
bocsájtották útnak remélve, hogy többet nem lesz kedve magát labancznak
mondani. Nem sokára megint elfogta egy tábor s újra elkezdték faggatni a
tótot, micsoda: kurucz-e vagy labancz? A tót halálra volt rémülve, hogy
mit mondjon? Úgy sem volt jó, hogy labancz, úgy sem, hogy kurucz,
ijedtében azt mondja: „Zȧrányos Jėzuskȧm! zídės zurȧm zistenėm! kírom
szípony nemės és nemzetės vitéz urȧkok! ín sė lȧbȧncz, sė kurucz nem
vȧgyom, mėg zembėr sė nem mėg vȧgyom sak tót“. Azóta mondják, hogy a tót
nem ember.
(Szeged)