A kisteleki vásáron árult a majiszter a legényivel, oda álitott hozzájuk
ėgy öreg parasztembör, hogy van neki ėgy rosz gebéje, nem vönné mög a
bűre kedvijé, neki bűrre van szüksége! A majiszter, hogy rá nė fizessön
a vásárra, elkűtte a legényit, hogy kerícsön elő ėgy kaptafát, mölik a
legnagyob, mög plajbászt, a mijent az ácsok használnak! maj mögmérik,
hogy körül-belül mönynyi bűr van rajta? Majd osztán kikészíttetik. Mikor
előgyütt a legénye, fokta a nagy kaptafát osztán körülplajbászolta. A ló
még a hátán mög a nyakán plajbászolta körül a kaptafáját, addig csak
álta türelmesen, de mikor a hasáhon értek, a gebe rugdosódott. Hogy
engödelmességre bírja a lovat, mögverögette a hátát, mindég asz monta:
„Nye! nye!“ A legénye pedig fokta a száját, a mög mindég asz monta: „Hó!
hó!“ A mérés alatt a sokadalom öszszegyütt, nészték, mi csinálnak a
csizmadiják a lóval, hogy osztán hallották: „Nye! hó!“ elkörösztölték
Nyehónak, azûta úgy is hijják űket, „Nyehó!“ hanem harakszanak érte.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –