Az egyszeri kántor azt mondta a – – –aknak a kántorválasztáskor: „Ha
_őtet_ megválasztják kántornak a faluba, olyan időt csinál, a milyent
akarnak. A falu népe gazdálkodással foglalkozott, ilyen ember kellett
nekik, megválasztották egyhangulag. Jött a vasárnap egyik a másik után,
a hívek szorgalmatosan eljárogattak a templomba, hogy meggyőződjenek
róla, hogy igaz-e, hogy a kántor ért az időcsináláshoz? ilyenkor
legalkalmasabb idő megmutatni, hogy mit tud, de a kántor még a fülét sem
mozgatta. Megúnták már várni, hogy mutassa be, hogy hogy csinálja az
időt? felszólitották, hogy az igéretét teljesítse. „Jól van, jőjjenek el
kendtek jövő vasárnap a templomba! akkor megmutatom, hogy kell az időt
csinálni, de mindenki itt legyen!“ mondta a kántor. A következő vasárnap
azután ott volt a templomba az egész falu népe, kicsije-nagyja, Mikor
kijöttek a templomból, annyifelé állitotta őket a hányféle időt akartak:
„A kinek szép, napos idő kell, ide álljanak! – mondta a kántor – A kinek
eső kell, ide állnak! emide a kiknek szél kell!“ és igy tovább. Mikor
már fel voltak állítva az emberek, felszólította őket: „Nohát, most már
határozzák el kendtek, hogy milyen idő legyen holnap?“ Kinek milyen
időre volt szüksége, a mellett kardoskodott, annyira mentek már, hogy
majd egymás hajába kaptak, akkor azután a kántor igazságot tett köztük,
azt mondja: „Bizzuk az Úristenre! ne veszekedjenek kendtek egymás közt!
legjobban tudja az!“ A – – –ak is azután rámondták, hogy: „Legjobb is
lesz: bizzuk az Úristenre!“
(Kövegy.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –