Annyi kedvese van, hogy az ember nem győz eleget csodálkozni a
férfiaknak a rossz izlésén, vagy legalább is az igénytelenségén.
És még ez is kellett neki!… Az én emberem, akiről sohase tudom elhinni,
hogy valami nagyon utána vetette volna magát ennek a szépségnek, amely
olyan közismert, mint akár a Szent Márk-tér.
Hiszen, ha szokásban volna vitézségi medáliákat osztogatni az
asszonyoknak is, ennek a hölgynek a bluzát teljesen beborítaná a sok
érdemrend, s még a térdén is ordó fityegne!…
Az igaz, hogy: mit várjak egy ilyen teremtéstől?!
Ha csak egy csepp tisztesség-érzet volna benne, azt kellett volna
mondania magában:
– Nekem minden ujjamra van egy kedvesem, mert hiszen vadászok rájok.
Annyi van, hogy már megelégelhettem volna, ha nem volnék ezen a téren a
leghiresebb gyüjtő. Ellenben ez a szegény, szép, fiatal asszonyka buta
és becsületes. Ennek csak egy embere van. Hát nem veszem el tőle ezt az
egyet; hadd legyen neki is!…
S éppen ellenkezőleg… talán csak azért vetett szemet erre az én ostoba
emberemre, hogy fájdalmat okozhasson nekem, akit irigyel.
Nos, csak azért se fog diadalmaskodni! Senki se fogja látni a könyeimet.
De addig nem leszek egészséges, a mig ezen az asszonyon meg nem boszulom
magam!…