_Május 3._
„Ezekkel a sorokkal naplóm lezárul. Váratlan szerencsétlenség ért, amely
megöl. Meg kell halnom – szó nélkül. Nem mondom el senkinek, miért halok
meg. Minek?!
Holnap már ez a sebesen rohanó kis folyó lesz az ágyam, ez a jéghideg,
sötétzöld viz, amely itt zúg az erkélyem alatt, s amelyre mindig
borzadozva néztem, amikor még boldog voltam. És nem törődöm többé
semmivel, semmivel.“
Egy héttel ezelőtt igy vagy ilyenformán fejeztem volna be a napló-irást,
ha ugyan eszembe jutott volna a naplóm.
De egy hétig nem is gondoltam a kapcsos könyvemre. Egy egész hétig. Ami
még soha se történt meg.
Ez is mutatja, mennyire szerencsétlen vagyok.
Hanem azért mégsem haltam meg. Csak azért sem!