– Hallottátok, mi ujság? – szól a balkáni herceg. – A nagypapát ma
délután, mikor autóján haza igyekezett, bombával felrobbantották és
megölték. Ugy szedték össze a holttestét, nem tudom, hány darabban.
A balkáni hercegnek a teste nem remeg az izgatottságtól. Az arca meg
éppen tökéletesen nyugodt. Néha jó, ha az embernek aranyból van az
állkapcája.
A „nagypapa“ délelőtt még Macedónia koronás királya volt. A meglepő hirt
senki se akarja elhinni. A balkáni herceget kérdésekkel rohanják meg
ifju barátai.
– Honnan tudod?
– Ki mondta?
– Hiteles értesités érkezett?
– Bizonyos, hogy nem hazugság az egész?
– Nekem Gusztáv mondta, – feleli a balkáni herceg, – Gusztáv, az öreg
komornyik. Látta a sürgönyt. Különben már mások is beszélik. Ugy
látszik, illetékes helyről jött a sürgöny.
Valamelyik kis diabolo-játékos Gusztáv nevének hallatára elneveti magát.
Máskor a többiek is nevetnének. Gusztáv, az öreg komornyik, szakasztott
mása Erichnek, a fiatal gerolsteini nagyhercegnek, leszámitva azt a
csekély különbséget, hogy nem őszült meg annyira, mint a fiatal
nagyherceg – és ez a bámulatos hasonlatosság a derünek olyan
kiapadhatatlan forrásává lett, amelyet a Saint-Maurice-ban időző
fiatalság nem győz eléggé méltatni.
A diabolo-játékosokat különben ez a nagy ujság se zavarja ki
mulatságukból. Csak a nagyobb fiuk bujnak össze egy kissé tanakodni.
– Szegény nagypapa, – szól a balkáni herceg, – neki talán jobb igy!…
Mikor az embert üvegcsövön táplálják, mikor az ember üvegcső nélkül már
nem tud élni… bizony Isten, jól járt. De nekünk most hirtelen haza kell
utaznunk a temetésére. És éppen most, amikor a legjoban mulatunk!
Micsoda malőr! Alig egy félórája, megint kövér pelyhekben hull a hó…
három hét óta először!… Milyen gyönyörü napunk lett volna holnap! Kár!
– És éppen most, – szólal meg Pál nagyherceg – amikor otthon olyan
kedélytelen állapotok vannak!
– Eh, – felel a balkáni herceg – először is, soha sincs az ember jobban
bebiztositva, mint közvetlenül a merényletek után…
– És aztán farkasszemet nézni az életveszedelemmel, van-e ennél nagyobb
gyönyörüség! – gunyolódik az ember.
Egy pár pillanatig hallgatnak. Aztán Amadeo herceg szólal meg:
– Csak azt nem értem, hogy még nem unták meg!… Hiszen alig hogy
elkövették a merényletet, már szijjat hasitanak a hátukból! És ők ezt
jól tudják előre. Aztán meg mit érnek az önfeláldozásukkal? Nyomban uj
ember lép a meggyilkolt helyébe és semmi sem változik.
– Hja, ők igy mulatnak! – mondja az Ember.
– Tőled kitelik, hogy igazat adsz nekik – szól a norfolki fia.
– Nem. Csak értem őket – vitatkozik az Ember. – Meg tudom magyarázni
magamnak, ha nem tetszik nekik, hogy vannak szerencsések, akiknek az
egész élet csak folytonos játék, és akik ezt a szerencsét az ő bőrükből
vasalják ki. Ha kinézek az ablakon, itt a hegytetőn csupa olyan embert
látok, akik örökösen csak uj meg uj játékokon törik a fejüket.
Szolgálatukba veszik a feltalálókat… még a feltalálókat is lefoglalják
maguknak… eszeljék ki, hogyan lehetne minél többet és minél
változatosabban mulatni, többet és változatosabban, mint valaha ember
mulatott. A mulatság-vágyuk telhetetlen, kielégithetetlen; minden uj
kieszelés csak uj vágyakat olt beléjük. Az igényeik sohase voltak se
mohóbbak, se határtalanabbak. Pedig a módjuk, az kevesebb, mint valaha.
És mégis, a helyett, hogy engednének a követeléseikből, a helyett, hogy
megalkudnának a körülményeikkel, az időkkel, és megadnák magukat a
kérlelhetetlen sorsnak, csak egyre telhetetlenebbek, csak egyre mohóbban
szomjazzák azokat az érzéseket, amelyeket valaha a félistenek
érezhettek, ha ugyan valaha voltak ilyenek. De, terringettét, ennyi
félistent nem tud eltartani a föld! Odalenn, a mélyben, a szurtos
emberek egyre többet izzadnak és egyre nehezebben szuszognak. Pedig
szerényebbek volnának, mint ti. Nem jut eszükbe széles jókedvükben, hogy
játékot keressenek még az életveszedelemben is; egyszerüen élni
akarnának, ha lehetne. De mig ti nem fértek meg a bőrötökben, amazokat
nem hagyják meg a bőrükben, hanem kirázzák belőle őket. Szóval, meg
tudom magyarázni magamnak, hogy ha András nagypapájának még több és még
több pénz kellett a még több játékra, a még több mulatságra, hát nem
tetszett nekik, hogy ezt a még több pénzt és még több pénzt éppen tőlük
kérte. Mit törődtek ők azzal, hogy ez nem éppen a nagypapának kellett,
akit már csak üvegcsövön lehetett táplálni?!…
– Hagyjátok Pált – szólt a barcellonai. – Már megint kinaiul beszél.
*
Másnap az albán király családjával és kiséretével elutazik. A többiek
ott maradnak és már kora reggel boldogan sietnek ki a sporttérre.
Örülnek a frissen esett hónak.
Mintha semmi se történt volna. Egész nap hallatszik vig lármájuk a
hegytetőn s a hótakarta lejtőn sebesen siklanak lefelé a bobok és
toboggánok.
És odalenn, a mélyben, csak dübörög, egyre dübörög valami.