Csendes volt Geiza uralkodásának kezdete, minélfogva el sem mulasztotta
a béke áldásai alatt a mesterségeket s a hazai ipart előmozdítani.
Látván, miszerint magyarjai inkább születtek a földmivelésre és
marhatenyésztésre, 1142-ben behivá Németországból a szászokat, s a
bányák mivelésére Erdélyben megtelepitvén, külön kiváltságokkal
megajándékozta őket. Ily hasznos vállalataiban a had lármája háboritotta
meg, mert Borich ismét fegyverhez nyult s az országba tört, a háborúban
azonban tulajdon kún katonája által leszúratott. Geiza ezután le nem
tehette a fegyvert, mert István, testvére, a trónra vágyván, Lászlóval
együtt Manuel görög császárhoz mentek segitséget keresni. Geiza azalatt
Oroszországban dicsőséggel fordult meg. Sógora, Isiaslaw nagyherceg,
egyenetlenségben élt több orosz hercegekkel s Geizától kért és kapott
segítséget. Az első segédsereg igen szerencsétlen volt, miért is a
másodikát Geiza maga vezette László testvérével Oroszországba, hol
Wladimirko, a legfélelmesb ellenfél, megsebesítetvén, megfutamodott és
követeket küldött Geizához, kik adnák elő, miszerint ő elkövetett hibáit
szivéből bánja, hogy Wladimirko Geiza atyját a lengyelek ellen
segitette, hogy halálához közeledvén, a király nagylelküségében bizik,
fiát is az ő kegyelmébe ajánlja, csak Isiaslawtól fél. – Ez nem is volt
hajlandó a békére, de Geiza azt mondá: „lehetetlen azt megölnöm, ki
hibáját megbánja; az ég is megbocsát a töredelmes bünösnek,“ sőt esküvel
igéré: „ha Isiaslaw megszegi a békét, meg fog szünni uralkodni, vagy én
vesztem el koronámat.“ – Be szép példája ez a háladatosságnak és
felebaráti szeretetnek! Ekkor volt a második keresztes háború, melyben
Magyarország ismét nem vett egyéb részt, a csapongó átköltözés
kellemetlenségeinél.
Geiza, mint szelid király és tartományainak szerencsés védője,
harminckét éves korában halt el 1161. István, Béla, Árpád és Geiza
fiainak atyja.